Búcsú?

Sziasztok!

Nem érkeztem jó hírekkel. Gondolom, észrevettétek a kisebb-nagyobb kihagyásaimat utóbbi időben. Mindenki ismeri az érzést, amikor belevág valamibe, óriási lelkesedéssel. Ami egy idő után alábbhagy, akár meg is szűnik.

Én is így vagyok ezzel. Ugyan írkálok, de nem úgy, mint akkor, mint mikor elkezdtem. Ötletem lenne milliónyi, csak nincs már türelmem papírra - blogra - vetni. Most úgy érzem, cserbenhagyok mindenkit, aki valaha is olvasott itt. Ezért úgy érzem, itt kell hagynom ezt a kis monológot.

Három-négy hete érik bennem a zárás gondolata. De hogy ez végleges lesz-e vagy sem... fogalmam sincs. Talán visszatérek még a bloggerek világába, még akkor is, ha nem pont ide, nem pont ebben a műfajban. Mert szeretek írni. Csak egy ideje úgy érzem, képtelen vagyok már egy blogot fenntartani.

Gondolkoztam társszerkesztő(k) felvételén, vagy azon, hogy átadom valakinek a blogot, de arra jutottam, hogy az, ami eddig ide felkerült, az általam került fel. Nem szerettem volna, ha más ugyanezt teszi, ugyanitt.

Minden eddigi tartalmat fent hagyok az oldalon, semmit sem tervezek letörölni róla.

Csak annyit szeretnék mondani, hogy imádtam ezt csinálni. Szép volt, jó volt, ennyi volt. Lezárult egy korszakom.

A végére pedig...

Köszönöm mindenkinek, aki valaha is itt járt, és adott visszajelzést magáról. Rengeteget jelentett nekem minden. :)

Talán visszatérek még, de nem akarok hitegetni senkit. Legyetek jók, szeretlek titeket! ;)

xx. Theira voltam.

Mad World 2.

Sziasztok! :)

Elkapott a kórság (:D), ezért gondoltam, felteszem nektek ezt a részt most, nap közben. :) Jó olvasást hozzá! ^^

Mad World - 2. rész - Új igazgató

Tom másnap úgy ült be a kocsiba, mintha élettelenül bolyongott volna, és nem lelné a helyét a világban. Arról fogalma sem volt, hogy ki lesz Bill újabb pszichológusa. Csak abban reménykedett, hogy kikészíti őket, ahogy szokta, és valamilyen úton, így vagy úgy, de eljutnak oda, hogy hozzá kerüljön. Talán egyszer... és akkor majd helyrehozhatják.

Bár legszívesebben azt kívánta volna, hogy inkább ne is találkoztak volna. Akkor nem kellene ilyen dolgokon átmenniük. Nem kellene szenvedniük ok nélkül.

Lassan vezetett. Részben amiatt, hogy legyen ideje gondolkozni, részben pedig az átláthatatlan köd miatt. Ez volt előtte. Köd. Köd, ami eltakarta a valóságot.

Amikor az autó megállt a személyzeti parkolóban, szemét lehunyva hátradöntötte a fejét. Sóhajtott egyet, és miután bezárta az ajtót, lassan lépkedve indult el az épület irányába.

Három hónapja új igazgatója volt az intézetnek. Adel fia vette át az irányítást, mivel a nő úgy gondolta, hogy megfelelő lenne rá, ő maga pedig egy egyszerűbb helyen kezd el dolgozni, ezúttal nem igazgatóként, csak egyszerű dolgozóként. Így került egy feltörekvő cég irodájába - és ugyanezzel a lendülettel lett James igazgató.

Tom remélte, hogy nem tud róla. Róluk. Az egész ügyről. Így aztán vagy ő kerülhetne Billhez, vagy valamelyik haverja, és nem valami öreg, begyöpösödött pszichomókus, ahogy Bill nevezte őket. Aztán Tom is elkezdte így hívni a monoton hangon daráló, kopaszodó, szemüveges alakokat, akik csak azért maradtak, mert jó a fizetés, egyébként úgy néztek ki, mint aki maga is az idegösszeroppanás szélén áll. Csak abban reménykedett, hogy ne egy ilyet szabadítsanak be Bill mellé - hiába régi motorosok a szakmában, ha képtelenek vele szót érteni!

Amikor belépett az épületbe, a szokásos reggeli jelenet fogadta. Csak ő nem érezte úgy, hogy ez a szokásos. Amikor az öltözőhöz indult, hogy levegye a kabátját, a két G-vel találta szembe magát.

- Uh, haver, sajnálom - veregette meg a vállát Georg együttérzően. - Nem lehet most neked valami könnyű.

- Hát, nem. - Tom kicipzározta a dzsekijét, aztán kinyitotta a kis bekulcsolhatós szekrényt, hogy eltegye. - Szar ügy. És ötletem sincs.

- Otthon kellett volna maradnod egy-két napot - nézett Gustav a szemébe.

- Otthon csak az lenne a bajom, hogy egyedül vagyok - vont vállat. - Viszont... van egy olyan érzésem, hogy a nap végén Jamesnél fogok kikötni. Beszélnem kell vele róla.

Ennél többet már nem mondott, csak kiviharzott a folyosóra. Most pont nem akart beszélni senkivel. Semmiről.

Bill hanyatt feküdt az ágyán, a fehér plafont bámulta. Ezúttal a szobája sokkal "biztonságosabb" volt - jobbnak ítélték olyan szobába tenni, aminek teljesen ki vannak párnázva a falai, mint egy simába. Kevesebb esélye lett így kárt okozni magában. Nem mintha akarta volna. Egy kudarc is elég volt, minek próbálkozzon tovább? Inkább magát is kínozta azzal, hogy őrlődik, bámul a semmibe, és még csak meg sem mozdul.

Az se érdekelte volna, ha nyílik az ajtó, és valaki jön. Nem tudta volna zavarni... Bárki, csak ne Tom. Most még egy szerencsétlen is jobban jött volna. Bár tudta, hogy egy-két napig még úgysem teszik senkihez. De azt is jól tudta, hogy most már nem csak azzal lesz bent, hogy "szegény gyerek nem tud elviselni semmilyen traumát", vagy éppen pánikbeteg. Nem. Most egyértelműen megkapja a jelzőt, miszerint veszélyes önmagára. Ha pedig balhézik, veszélyes másokra is.

Hogyne. Így megy ez ott.

Amikor hallotta kattanni a zárat, már gondolta, hogy a nővér jön hozzá odaadni a gyógyszereit. Nem is tévedett. Három tabletta - ebből egy naponta kétszer -, hogy így maradjon. Viszonylag ép emberként. Bár sosem tartotta magát annak. A külvilág felé mindig csak a jót mutatta, a magabiztosságot, viszont ez egyáltalán nem így volt. Tele volt kétségekkel szinte mindenben, és hamar összetört.

Amint lehúzta a tablettákat egy poház vízzel, a nővér elköszönt tőle, és megjegyezte, hogy délután is jön a következő adaggal. Bill nem szólalt meg. Hülyén jött volna ki, ha azt mondja, hogy köszöni, vagy éppen rendben. Nem köszöni, és nincs rendben. Emiatt inkább nem is mondott semmit, régi jó szokásához híven.

Délután, amikor már majdnem hazafelé készülődött, Tom bekopogott James ajtaján. Hiába volt itt csak három hónapja, mindenki jól kijött vele, egyértelmű volt a tegeződés - jól irányított, amit kellett, azt úgy csinálta, nem élt vissza a hatalmával, szóval ő volt a nagybetűs Tökéletes Igazgató. Már ha létezett ilyen.

- Szabad! - hallatszott a hang az ajtó túloldaláról. Tom ekkor benyitott. James az asztalánál ült, valamilyen kitöltendő papír fölött. - Oh, te vagy az - állapította meg James az egyértelműt. - Hogyhogy itt?

- Az új srácról lenne szó - mondta, aztán megremegett a hangja, mielőtt tovább beszélt volna. - Az öngyilkos kísérlőről.

- Pont róla próbáltam kitölteni pár hiányzó adatot. Na, mondd.

- Bocs, hogy megzavartalak benne, de ez fontos... Gondolom, tudod, hogy volt már itt, és hogy többek között én is kezeltem egy elég huzamos ideig, mielőtt ki lett engedve - csapott bele a közepébe.

- Ja, igen. Szóval, mi van vele?

- Az öcsém - sóhajtott fel. James hirtelen kikerekedett szemekkel bámult rá, jelezve ezzel, hogy várja a folytatást. - Igazából, ha nincs ez a hely, talán sosem találunk egymásra. Sose hozzuk össze a szüleinket újra. Ugyanakkor bonyolult a sztori. Nagyon bonyolult, szóval ebbe nem kezdenék bele. Viszont az egyértelmű, hogy kevés emberrel találja meg a szinkront. Mármint, kicsit nehéz vele szót érteni az elején. Én viszont nagyon is jól ismerem. Illetve... azt hittem, hogy jól ismerem. De a történtek szerint nem. Szóval... Nem tudom, kiválasztottad-e már mellé a megfelelő embert, de ha még nem, akkor szerintem érted, mire akarok célozni ezzel.

- Igen, persze - mosolyodott el James halványan. - Mivel a legtöbben már ismerték itt... Nem akarták elfogadni az ajánlatot, miszerint dolgozhatnának vele. Tiéd a meló. Holnapután kezdhettek, mondjuk olyan fél tizenegy környékén, ha neked az úgy megfelel.

- Persze, hogy megfelel! - sóhajtott fel megkönnyebbülten.

Pain of Love 4.

Halihó ^^
És íme, Ireth sztorijának, a Pain of Love-nak a 4. része. Nem pofázok, szerintem nagyon nem szükséges. :)

Pain of Love 4. rész

„Mikor felkapcsolta a nappaliban a villanyt, egy ütemet kihagyott a szíve.”
Bill ott ült a kanapén. Tom jöttére felemelte a fejét. Mosolygott.
-         …Bill? – nyögte erőtlenül Tom.
Bill még mindig mosolyogva bólintott, majd fölállt és odasétált Tomhoz.
-         Hogy kerülsz ide? – kérdezte az idősebb Kaulitz.
-         Mondtam, hogy mindig Veled leszek – válaszolt.
-         Istenem. Már hallucinálok. – Tom lassan térdre rogyott.
Fejét lehajtotta és megint úrrá lett rajta a zokogás.
-         Miért…? Hiszen meggyógyultál volna! – sírta, és csodálkozott, hogy van még könnye. - Bill, gyere vissza!
-         De hát… Itt vagyok! – térdelt mellé és szorosan átölelte Tomot.
Tom testvére karjáért nyúlt. Megtudta fogni. Érezte Bill parfümének illatát. Hallotta, ahogy csitítani próbálja. Igen. Bill itt van!
Bill óvatosan felsegítette bátyját, majd a kanapéhoz vezette.
-         Feküdj le! Fáradt vagy.
-         Nem! – tiltakozott.
-         Miért?
-         Mert ha reggel felkelek, Te nem leszel itt!
Bill mosolyogva megsimította Tom arcát.
-         Itt leszek Veled – susogta, majd lassan megcsókolta.
Tom úgy érezte visszakapta a lelke másik felét. Leírhatatlanul boldog volt.
Végül engedett Bill utasításának és lefeküdt a kanapéra. Öccse szorosan hozzábújt. Tom még egy ideig küzdött az álmosság ellen, de Bill addig-addig duruzsolt neki, míg végül elaludt.
Éjszaka közepén riadt fel. Először azt hitte, álmodott. Ám amikor észrevette a mellette békésen szuszogó Billt rögtön elszállt minden kételye. Tényleg itt van! Itt van!
Még reggel is ott volt, mikor felkelt.
-         Jó reggelt! – köszöntötte Bill.
Tom nem is válaszolt, inkább megcsókolta. Csak egy-egy rövid levegővételnyire váltak csak el. Persze ilyenkor kell a csengőnek megszólalnia. Tom felpattant és ajtót nyitott.
-         Szia, Tom! – üdvözölte őt Georg és Gustav.
-         Sziasztok! Gyertek be!
-         Milyen jó kedved van! – jegyezte meg Gustav már az előszobában.
-         Képzeljétek, - kezdte Tom. – Bill VISSZAJÖTT!
-         Tessék?! – lepődött meg a két G.
-         Visszajött! Gyertek!
Bevezette őket a nappaliba.
-         Ott ül a kanapén – mutatott oda Tom.
-         Sziasztok! – köszöntötte őket Bill hatalmas mosollyal, közben vadul integetett nekik.
Georg és Gustav csak a homlokukat ráncolták.
-         Hol?  - kérdezte Georg.
-         Hát ott a kanapén! – mutatta Tom.
-         Itt vagyok! – kiáltotta Bill.
-         Tom, - mondta Gustav. – Nincs ott senki.
A két Kaulitz meglepődött.
-         De hát… Itt vagyok! – ismételte kétségbeesetten Bill.
-         Tom, figyelj – kezdte Georg. – Tudom, hogy nehéz feldolgozni ezt az egészet,… De ez már beteges.
-         Ne mondj ilyet! – vágta rá Tom. – Igenis itt van!
-         Srácok, hát nem láttok? – szipogta Bill.
Georg-ék nem látták Billt, mint ahogy más sem Tomon kívül.
Ahogy ezekre visszagondolt, könny szökött a szemébe. Kicsit próbált kényelmesebb pozícióba ülni, de a kényszerzubbony miatt ez nehezen ment. „Hallucinálok?” – gondolta. – „Bill igenis itt van! Ön- és közveszélyes? Dehogy! Csak egy csészét vágtam a falhoz idegességemben. Miért kell ilyen apróságok miatt a legrosszabbra gondolni?”
Ezeket a gondolatokat szövögette, majd feleszmélt. „Bill NINCS ITT! Hol van? És Nina? Lassan két hete nem látogatott, pedig minden nap itt volt velem legalább egy órát! És Georg-ék? Első pár héten még be-bejöttek hozzám, de azóta semmi! ”
Hirtelen felkapta a fejét. Kulcs csörrent a zárban.
„Remek” – gondolta. – „Jön az újabb nyugtató és anti-hallucinogén-szer, teljesen fölöslegesen”
Kattant a zár és kinyílt az ajtó.

Pain of Love 3.

Sziasztok! :)

Ireth elküldte a Pain of Love 3. és 4. részét. Nekem egyre jobban tetszik, egyelőre itt a harmadik rész, pár nap múlva pedig jön a negyedik! :) Jó olvasást! ^^

Pain of Love - 3. rész

„Felment, benyitott Bill szobájába és sokkot kapott a látványtól.”

Bill a szoba másik felében feküdt… egy vértócsa közepén. Tom érezte, hogy a lábai nem bírják megtartani. Lassan összecsuklott, a földön mászva igyekezett elérni Billt. Nagy nehezen odaért és az ölébe húzta. Egyik tincsét kisimította öccse arcából, majd végig nézett rajta. Bill mindkét karján felvágta az ereit.

-         Bill? – kezdte el finoman rázogatni. – Bill?

Megérintette az arcát. Egészen hideg volt már. Tom nehezen előhalászta a zsebéből a telefonját és hívta a mentőket.

-         Bill… Kérlek… - zokogni és lassan ringatni kezdte.

A mentők viszonylag hamar odaértek, de már nem tudtak segíteni. Tom alig akarta elengedi testvérét.

- Mi történt? – lépett be a szobába Nina. Tom nem emlékezett rá, hogy került oda. Akkor jött be, mikor Billt már hordágyon vitték ki letakarva. Egyik karja kilógott. A kifestett körmökből Nina egyből rájött ki van rajta. Az ő szemei is könnybe lábadtak. Odaült Tom mellé az ágyra. Kezét a fiú vállára tette.

-         Részvétem – susogta.

Tom ismét zokogni kezdett. A lány végignézett a szobán. Egy nagy vértócsa, egy kés és egy… levél. Felállt, felvette a földről. „Tomnak”. Ez állt rajta.

-         Tom – szólította meg.

Tom felemelte a fejét és remegő kezével elvette a levelet. Ügyetlenül feltépte, széthajtotta. Szemei már annyira nedves volt, hogy nem bírta elolvasni. Átadta Ninának, aki egyből felolvasta:

„Kedves Tom!

Tudom, hogy nem fogod megérteni miért csináltam, de próbáld meg magad az én helyzetembe képzeli! Már fájt mindenem, belefáradtam a terápiákba, nem tudtam tovább hallgatni az orvosokat, hogy egyre rosszabb… Elegem volt! Kérlek, próbáld meg túllenni rajtam és találd meg azt a lányt, aki majd veled lesz, amíg élsz! Legyél boldog és ne felejtsd el, én mindig Veled leszek! Mindig ott leszek melletted!

Nagyon szeretlek!

Bill”

Tom csak ült az ágyon és üvegesen nézett maga elé. Nina megint a vállára tette a kezét.

A további napok kicsit elhomályosodtak. Tom még nagyjából emlékezett a temetésre. Szülei, Gordon, Georg, Gustav és Nina is próbálták vigasztalni, mert ő sírt a legkeservesebben. Úgy érezte egy nagydarabot téptek ki belőle. Úgy érezte, hogy ő egy csonka, nyomorék ember. Bill, az ő Billje örökre itt hagyta. Magát kezdte okolni, ha most az egyszer nem hallgat rá és belép a szobába, akkor még most is élne. 

A temetésnek már rég vége volt, de ő még mindig ott ült.

-         Bill – susogta. – Miért… mentél… el? Olyan helyre, ahová én nem követhetlek? Bill… Kérlek… Gyere vissza!!!

Egy ideig még ott szipogott, majd hazaindult. Benyitott. Üres volt a ház testvére nélkül. 

Mióta magára maradt, egyszer sem aludt a hálószobában. Mindig a kanapéra feküdt le. A napirendje abból állt, hogy egész nap csak tengődött, néha Georgék átmentek hozzá, este pedig vagy sírva aludt el, vagy részegre itta magát.

 Mikor felkapcsolta a nappaliban a villanyt, egy ütemet kihagyott a szíve.

Mad World 1.

Szóval, az előző bejegyzésben említettem, hogy még ebben a pillanatban itt lesz az új sztorim első része, ami nem más, mint egy Madhouse második évad, vagy mi. :D Jó olvasást hozzá! ♥

Mad World - 1. rész - A világ sötét oldalán

Csak állt ott. Állt, mély lélegzetet vett, és bámult az éjszakába. Eggyé vált a sötétséggel, ami körülötte volt. Úgy érezte, meg kell tennie, nincs más választása, nem bírja tovább. Lenézett a belvárosi fényekre, a magasságtól hátrahőkölt egy fél lépést, aztán összeszedte magát. Nem ezért jött. Nem azért, hogy most visszatántorodjon. Ha már itt van, meg kell tennie. Csak egy lépés lenne. Egy ugrás. Egy zuhanás. Egy pillanat. És akkor vége az egésznek.

Ahogy kivágódott a lépcsőház tetején lévő ajtó, összerezzent és hátrapillantott. Ekkor már tudta, hogy felesleges próbálkoznia, de azért megpróbált leállni a két rendőrrel - hátha győztesen kerül ki, és megteheti, amit akar. De nem.

Igazából észre sem vette, mikor jöttek - ahogy újra lenézett, látta, hogy a mentők is odalent állnak, teljesen felkészülve. Túlságosan elvonták a figyelmét az üres gondolatok, nem foglalkozott ilyenekkel.

„Öngyilkossági kísérlet kavart port Németországban. A fiatal fiú egy tömbház tetejéről akart leugrani. Szerencsére egy járókelő értesítette a mentőket és a rendőrséget, akik időben közbeléptek. Később a fiatalember önmagától vallotta be szándékát, az okokat nem tudni, azonban a szomszédok beszámolóiból kiderült, egy hosszabb időszakot a helyi pszichiátrián töltött, ahonnan majdnem másfél éve engedték ki, és valószínűleg hamarosan újra kezelésbe veszik.” - Lett olvasható egy-két híroldalon.

Tom sóhajtva nyomta meg a kikapcsológombot a távirányítón, aztán dühösen elhajította. Bill mindig is jó színész volt. Mindig tökéletesen eljátszotta a keményet, a nagyfiút. Hogy semmi baja sincs.  Holott törékeny volt, egy nagyra nőtt gyerek. Ráadásul túl makacs is volt hozzá, hogy bármit mondjon. Épp ezért nem tudott belőle semmit kicsikarni.

De most végképp nem értette. Kiengedték. Az élete majdnem tökéletes volt a napi egy gyógyszert leszámítva, amit így is nemsokára abbahagyhatott volna. Szabad járása volt a házban, a világban, az életben. Minden szeretetet megkapott...

Akkor mégis miért? Hol volt a hiba? Csak ennyit kérdezett volna. Két kérdés, amire választ várt, olyan nagy dolog ez? Pszichológus volt, az isten szerelmére, de hát néma gyereknek anyja se érti szavát!

Bill sem így akarta. Csak szépen végezni magával, egy olyan ok miatt, amiről csak ő tudot - és nem is terezett másnak elmondani. Nem érezte szükségesnek. A rövidebb utat akarta választani, de a terve - szerencsére - kudarcba fulladt. Neki még ez sem sikerül. Tudta, hogy lesznek emberek, akiknek fájdalmat okoz, de ez sem tűnt akadálynak. De mégis akadályba ütközött.

Tom otthon nem tudott mit kezdeni magával. Üres volt a ház; annyira üres, hogy néha úgy érezte, egy nagy puszta, a semmi közepén van.

Lelkileg ott is volt.

Furcsa volt számára, hogy Bill nincs ott. Állandóan rajta lógott, minden szabad pillanatában, nem törődve a véleményekkel, nem törődve semmivel. Bár csak két nap telt el Bill öngyilkossági kísérlete óta, aminek azelőtt még csak jele sem volt... két nap telt el azóta, hogy nincs ott. Máris hiányzott neki.

A nevetése, ami vidáman csengve visszhangzott a falak között. Az állandó szövegelése, amitől mindig jobb kedvre derült. Látni akarta. Érezni, érinteni, maga mellett tudni. De valahol valami nagyon elromlott.

Csak azt nem tudta, hogy mi.

Viszont Bill nagyon is jól tudta. Csak hallgatott róla. Azt hitte, többször nem jut pszichiátriára. Messziről kerüli, hogy normális életet éljen. De egy kis hiba csúszott a tervbe, és tessék, megint itt tartunk. Nyugtatók, antidepresszánsok, pszichológusok, nővérek, egyhangú falak. Egyhangú napok. Így, másodjára, hogy már hozzászokott a mindennapi élethez, még rosszabbnak tűnt minden - és rosszabb is volt.

Nem érezte magát azok közé valónak, akik körülvették. Jó, az átlagnál kissé könnyebben kiakadt, de nem akarta, hogy egy szinten kezeljék... ezekkel.

Amikor a szobájához akarták vezetni, amennyire tudott, küzdött. De ahogy az ajtó mégis záródott, hosszú ideig, talán órákig csak érzelem nélkül bámult a nagy semmibe. Csak ezután tört ki belőle a düh könnyek formájában.

- Üdv újra az életben a világ sötét oldalán, te barom - jegyezte meg magának nagyot sóhajtva.

Mad World - Előzetes

Sziasztok! :)

Most megint az következik, hogy mennyire sajnálom, hogy így elhanyagoltalak titeket... De ezután a bejegyzés után az új (régi-új?) történet első része is felkerül, nem csak az előzetes.

A Madhouse befejezése után elég sokkal pattant ki az agyacskámból a folytatás, a Mad World. Aki még nem olvasta, az megteheti, de nem is feltétlenül fontos, akár egy különálló történetnek is elmenne, de azért mégis érdekesebb tudni az előzményeket. :)

Madhouse II - Mad World

Happy end? Ébredj fel, ez itt nem a Disney, ez itt a való élet! Hiába tűnik úgy, hogy minden rendben van. Hiába tűnik úgy, hogy minden jobb lesz, és ez így is marad. Egyszer eljön az a pont, amikor valaki belerondít a saját tökéletes világodba. Eljön az a pont, hogy összetörsz. A téboly visszaránt. Rá kell jönnöd, hogy mekkora egy bolond világban is élsz. Minden kezdődik elölről...

Pain of Love 2.

Sziasztok! :)

És íme, itt vagyok Ireth történetének második részével. :) Nekem ez is nagyon tetszett, nektek mi a véleményetek róla? ;)

Pain of Love 2. rész

„Elengedte Billt, majd felhívta a lányt.”

-         Hallo…?

-         Keresd meg nekem a rák ellenszerét de sürgősen!!! – kiabált bele a telefonba kétségbeesetten Tom.

-         Először is köszönni ki fog? Másrészt nem vagyok süket, nem kell úgy kiabálni! Harmadrészt már dolgozok rajta.

-         Hogyhogy?! – Tom meglepődött.

-         Úgy, hogy értek a bioszhoz is, látom Billen a rák jeleit és megkértem adjon egy kis vért, ami segítségével hozzá kezdhetek. Tegnap majdnem rám robbant a ház az ellenszer miatt. Ne izgulj, dolgozok rajta! Most is azt csinálom.

-         Köszönöm! Köszönöm! – azzal letette.

-         Van még remény! – ölelte át testvérét.

-         De csak akkor, ha sikerül neki.

-         Ninának mi nem sikerül? A „lehetetlen” szó számára nem létezik.

Telt-múlt az idő. Bill egyre rosszabbul lett. Haja folyamatosan hullott, egyre többet sírt.

A nappaliban voltak. Bill Tom ölében ült és folyamatosan zokogott, bátyja pedig vigasztalni próbálta.

-         Félek – susogta Bill.

-         Nem kell. Meg fogsz gyógyulni – majd hosszasan megcsókolta. Az választotta őket ketté, hogy Nina rontott be a nappalijukba.

-         Azt… hiszem… sikerült… - mondta szapora levegővételek között.

A két Kaulitz örömében megölelte a lányt.

-         Állj! – szólalt meg Bill. – Honnan tudod, hogy sikerült?

-         Ne kérdezd hogyan, de mind az öt nyulam rákos lett – kezdett bele Nina. – Ők voltak a teszt alanyaim…

-         De ami a nyúlnak jó, az nem biztos, hogy nekem is jó.

-         A te vérmintáddal dolgoztam. Két lehetőség van. Vagy meggyógyulsz, vagy nem történik semmi. Rontani nem fog a helyzeten.

-         Mégis, hány nyulad maradt meg az ötből? – kérdezte Tom.

-         Egy, de remélem Bill-nek szerencséje lesz.

 Beadták neki az ellenszert. Az elkövetkezendő hetekben a fiatalabb testvér nem érzett semmiféle javulást, de érezte, hogy rosszabbul sem lett. Aztán azon a szörnyű napon…

-         Bill! Átszaladok Georgék-hoz egy kicsit, nem jössz?

-         Nem! – hallatszott a válasz a szobából.

Tom lenyomta a kilincset, de testvére kikiabált, hogy nem menjen be.

-         Tom! – szólt ki.

-         Tessék.

-         Szeretlek. Nagyon!

-         Én is szeretlek – azzal elindult a két G-hez. Ezt a tettét nagyon, de nagyon megbánta.

Miután átment Gustavék-hoz, elszaladt a kórházba a leletekért. Meglepődött. A kórlap szerint Bill MEGGYÓGYULT! Ninának tényleg sikerült (csak kár, hogy a feljegyzései egy kísérlet közben megsemmisültek, így az ellenszer továbbra is rejtély maradt).

Rohant is egyből hazafelé.

-         BILL! BILL! – kiabálta már az utcáról. – MEGGYÓGYULTÁL!

Bement a házba. Ott is kiabált testvére után, de nem jött válasz sehonnan. Felment, benyitott Bill szobájába és sokkot kapott a látványtól.   

Bad Boy 8.

Sziasztok! :)

Ahogy ígértem, már itt is vagyok a Bad Boy befejezőjével. Az ezutáni történetet hosszabbra tervezem, remélem, hogy sikerül is, de az még meglepi lesz. ;) Ehhez pedig jó olvasást! ^^ Rövid, de lényegretörő, a tartalom szerintem kárpótol. :D

Bad Boy - 8. rész - Próbálkozás

Ahogy Bill mondta, Tom a bal oldali ajtón ment be. Mielőtt belökte volna, a szeme sarkából leolvasta a rajta lévő feliratot, miszerint ez volt a férfiöltöző. Csak pár iskolaihoz hasonló kulcsra zárhatós szekrény állt benne, ezektől nem messze egy fogas. Hátrébb egy konyhapult, amin a mosogatón kívül csak egy kávéfőző árválkodott néhány bögre társaságában. A fal mellé egy faasztal volt tolva, amihez két szék tartozott. Tipikus munkahelyi öltöző volt.

Tom gondolkozás nélkül rápályázott az asztalra, lazán ráültette Billt, de csak erre a pár másodpercre szakadtak el egymástól.

- Ha valamelyik szerencsétlennek épp most jutna eszébe ennek a folyosónak bármelyik részére is jönni, és meghall minket, én esküszöm, hogy kitépem a beledet - szólalt meg Bill félig nevetve.

- Hülye - röhögte el magát Tom, aztán újra hosszan megcsókolta.

- De attól még szeretsz, nem? - pislogott Bill ártatlan fejjel.

- Cseszd meg, az előbb még mindent megtettél volna, hogy lerázz - nevetett fel. - Amúgy attól függetlenül, hogy ki akarod tépni a beleimet? Hát persze.

- Nem mindig akarom kitépni a beled, csak néha. Viszont akkor nagyon.

- Bájos - motyogta Tom.

Bill még egyszer elnevette magát, aztán Tom pólójának nyakát megfogva közelebb húzta magához. Tom halványan elmosolyodott, és megcsókolta, aztán finoman az ajkába harapott. Közben Bill pólójának aljáért nyúlt, hogy lesegítse róla, aztán a sajátját is levette. Bill lemászott az asztalról, ahol eddig ült, és egészen közel lèpett Tomhoz, hogy a vágytól felforrósodott felsőtestük összeérjen. Eközben is vadul harapdálták egymás ajkait, szinte egy másodpercre sem váltak el, épphogy volt egy-egy gyors levegővételnyi idejük. A felsőrészeket lassan követték a nadrágok is, nem sokkal ezután az alsónadrág is lekerült róluk. A ruhadarabok vagy a földön, vagy az egyik szék háttámláján landoltak, de igazán egyikük se nézte, hogy mi hová kerül.

Amikor már teljesen meztelenül álltak egymás előtt, alig észrevehetően mindkettejük elmosolyodott. Tom lassan lejjebb tért Bill nyakára a csókjaival, itt-ott ráharapott az érzékeny bőrre, néhol szívott rajta egyet. Láthatóan Bill ezt díjazta, halk nyögéseivel fejezte ki, hogy tetszik neki, sőt, még kicsit a fejét is hátradöntötte, hogy Tom minél jobban hozzáférhessen.

Ezek után lassan azon kapták magukat, hogy Bill az asztalon támaszkodik, Tom pedig először behatolt, aztán egy finomat lökött rajta a csípőjével. Szinte nem is vették észre, mikor jutottak el eddig, de nem is foglalkoztatta őket különösebben.

- Ezért van az, hogy egyszer utállak, egyszer nem, baszd ki. Túl jó vagy - jegyezte meg Bill lihegve, aztán újra felnyögött.

- Gyakorlat teszi a mestert - vigyorodott el Tom.

- Hülye barom.

Tom megragadta Bill csípőjét, hogy ezzel is diktálja a tempót, és egyre gyorsabban mozgott. Ahogy az idő telt, egyre több, mélyebb nyögés és sóhaj hagyta el ajkaikat. Tom érezte, hogy nem kell sok ahhoz, hogy elmenjen, de először Billt akarta a csúcsra juttatni, ezért megragadta a hímtagját, és a lökéseivel egyhuzamban fel-le húzgálta rajta a kezét. Bill egyre hangosabbakat nyögött, és nem sok idő elteltével el is élvezett, Tom pedig néhány újabb lökés után ment vele.

Miután kifújták magukat, és a ruháikat is gyorsan magukra kapkodták, egy újabb csókot váltottak.

- Döntöttél már? - kérdezte Tom laza félmosollyal.

- Megpróbálhatjuk.

Happy New Year!

Sziasztok!

Bár időzítővel, hogy pontos legyek, de szeretnék mindenkinek nagyon boldog új évet kívánni! :)

Ebben az évben is szeretnék nektek új sztorikkal szolgálni, úgyhogy nem maradtok enélkül, pár nap múlva felkerül a Bad Boy befejező része, és hamarosan Ireth történetének, a Pain of Love-nak a második része, amiről most csak tájékoztatlak titeket, hogy eszméletlen jó lett :)

Pain of Love (Ireth)

Sziasztok! ^^ Örülök, hogy kezd beindulni a beküldés a blogon. Ireth már el is küldte a története, a Pain of Love első részét. Nekem nagyon tetszik, nektek is csak ajánlani tudom! ;) Jó olvasást!

Pain of Love - 1. rész

Tom Kaulitz a kórtermében ült kényszerzubbonyában és azon gondolkodott, hogy miért került ide. Nem őrült meg! Nincs semmi baja, mégis itt van. Próbálta átgondolni a dolgokat.

Pár hónapja kezdődött. Koncert után voltak. Billel egy szobában öltözködtek, Tom közben fél szemmel a testvérét figyelte. Úgy odamennék és megölelném. Nem adnám senkinek. Vajon az ajkai tényleg olyan puhák, mint amilyennek látszanak? Nem, Tom. Most fejezed be! Nem vagy normális!!! De olyan nehéz nem másra gondolni!

- Mit bámulsz? - kérdezte Bill. Ez zökkentette ki Tomot a gondolataiból.

- Nem bámullak.

- Komolyan nem értelek. Olyan furcsa vagy napok óta.

- Nem vagyok furcsa!

- Dehogy nem! Most is a koncerten későn kezdtél el játszani.

- Egy picit fáradt voltam – hazudta Tom. A kis csúszásnak persze semmi köze nem volt a fáradsághoz. Csak Tom koncert közepén elkezdte Billt bámulni.

A hotelben is közös szobát kaptak. Eleve egy szobában akartak aludni.

Tom a franciaágyon feküdt és a plafont bámulta. Már túl volt a fürdésen, de meg akarta várni Billt. Eldöntötte magában, hogy igenis megmondja neki.

Hallotta, hogy testvére elzárja a csapot, ő pedig egyre jobban kezdett izgulni. Magában felkészült a legrosszabbra, hogy Bill talán örökre itt hagyja.

Bill kijött a fürdőből. Egy boxeralsó és egy fekete póló volt rajta. A sminkjét már lemosta. Tom egy másodpercig habozott, majd felpattant, átkarolta és hosszasan megcsókolta. Hogy Bill ellöki vagy behúz neki egyet az sem érdekelte. Meglepetésére öccse visszacsókolta és a nyaka köré fonta a karját. Miután levegőhiány miatt szétváltak, Bill csak ennyit mondott:

- Végre!

A titkukat sikeresen megőrizték. Senki nem tudta meg. Leszámítva Ninát. Nina a szomszéd utcában lakott. Igazi feltaláló és nagy kémikus – fizikus volt. Tom jól emlékezett arra a pillanatra. Nina valami új kütyüjét akarta megmutatni, ezért áthívta a fiúkat. A nappaliban a testvérek magukra maradtak. A lány elszaladt a ketyeréért, amit mutatni akart, ők pedig már nem tudták magukat türtőztetni. Tom lázasan csókolta a mellette ülő nyakát, fülét, ajkait.

- Itt van! – jött Nina. – Bocs, hogy megvá… HUPSZ! – lépett be, majd egyből fordult is ki a nappaliból és a konyhába vette az irányt. A két Kaulitz azonnal utána ment.

- Nina – szólította meg Bill.

Nina éppen egy nagy bögre kávét ivott meg. Kérdőn nézett rájuk.

- Ez…Ez nem… - kezdte Tom, de Nina nem engedte, hogy befejezze.

- Ne gyere azzal a szöveggel, hogy Ez nem az, aminek látszik! , mert ez pontosan az, aminek látszik…És nem. Nem mondom el senkinek. – olvasta ki a két fiú szeméből.

- Tényleg? – csillant fel a testvérek szeme.

- Persze, hogy nem – mosolygott a lány. – Amúgy is tudtam.

- Honnan? – kérdezték egyszerre.

- Nő vagyok, észreveszek dolgokat.

Nina nagyon rendes lány, falazott és segített a két fiúnak. Egyszer egy lesifotós lekapta, ahogy ők ketten csókolóznak. Nina mentette ki őket, azzal az állításával, hogy fogadott Tommal, ha ő nyer pókerben, akkor gazdagabb lesz egy bőrdzsekivel, ha a lány nyer, Tom megcsókolja Bill. Csodával határos módon bevette mindenki, csak a két G volt ezzel szemben egy kicsit bizalmatlan, de végül beletörődtek, hogy csak egy fogadás volt.

Eltelt pár hét, Bill pedig egyre furcsább lett. Soványabb, ingerlékenyebb és néha csak ok nélkül elsírta magát. Végül Tom talált a táskájában egy orvosi papírt. Rák. Érezte, hogy elkezdenek folyni a könnyei. Neszt hallott. Bill állt a szobája ajtajában és őt nézte.

- Mikor akartad elmondani?! – fakadt ki Tom. – Ha egyáltalán nem tervezted azt, akkor majd egy szép napon arra érek haza, hogy holtan fekszel valahol a házban?!

- Tom… Én… - de nem bírta befejezni, mert Tom odaszaladt hozzá és megcsókolta.

- Ezért jársz el szinte minden nap itthonról. A kórházban vagy olyankor?

- Igen.

- És… Mit mondanak?

- …Egyre rosszabb.

Tom még egyszer megcsókolta. Nina. Jutott hirtelen az eszébe. Elengedte Billt, majd felhívta a lányt.

Christmas Present

Sziasztok! :)

Először is kellemes ünnepeket mindenkinek! :3 Másodszor pedig... Karácsonyi novella, mert nekünk kell egy ilyen Mikulás ;) Rövid, de szerintem lényegretörő. Jó olvasást hozzá!

Christmas Present

Odakint csillámlott az ezüstös hó, fátyolként borítva be a tájat. Takaróként omlott a földre, feldíszítette a fák csupasz ágait, cukormázként borult a háztetőkre. Most is kis pelyhekben szállingózott.

A házakban kellemes meleg volt, ropogva égett a fa a kandallóban, fenyő- és mézeskalácsillat terjengett a lakásban. Elérkezett a karácsony...

Bill, mint egy kisgyerek a Télapót, várta haza Tomot, aki nemrég ugrott el, mondva, gyorsan el kell intéznie valamit, azonban a részletekbe nem avatta be. Bill úgy gondolta, valami egyszerű kis dolog miatt ment el, de nem ez volt az igazság. Bár ez meglepetés volt.

Halk csengettyűszó hallatszott odakintről. Bill először nem igazán törődött vele, azt gondolta, a szomszéd kisgyerekes család szórakozik így, amikor mindenki összegyűlt a szeretet ünnepén. Azonban amikor pár másodperc múlva ismét hallotta a csilingelést, közelebbről és közelebbről, felkászálódott a fotelból, ahonnan eddig a pattogó tűz melegét élvezte az arcán. Ráérősen a bejárati ajtóhoz ment, gondolva, legalább kikukucskál, mi a helyzet. Ahogy az ajtót kinyitotta, kicsit meglepte a látvány, és halkan még fel is nevetett.

Tom állt az ajtóban, Mikulás-öltözetben, kezében csengettyűvel. Erre aztán nem számított!
- A Mikulás tudja, hol vannak a rossz kisfiúk - vigyorodott el Tom.
- Oh, szóval szerinted rossz voltam?
- És te tudod, mit érdemelsz? - Újra elmosolyodott, és belépett a meleg lakásba, bezárva az ajtót maga mögött. - Igazából virgácsot akartam hozni, de szerintem ezzel is beéred... - nyomott forró csókot Bill ajkaira, aki majdnem elnevette magát. Megragadta Tom piros kabátjának gallérját, és lassan magával húzta a hálószoba irányába, de ügyelt rá, hogy egy pillanatra se szakadjanak el egymástól.
Tom kihúzta a cipzárt a kabátján, ami alatt egy árva póló sem volt, így azonnal Bill elé tárult meztelen felsőteste. Ezután teljesen lehúzta magáról, és miközben hátradőlt az ágyon, hagyta, hogy Bill saját ruháit is levéve rámásszon.
- Mondtam, hogy rossz vagy - állapította meg Tom félmosollyal.
- Ki hitte volna, hogy a Mikulást befoghatom szexrabszolgának? - vigyorgott Bill. - Bocs, Télapó, de ez van...

Bad Boy 7.

Sziasztok! :)

Igyekszem kicsit belehúzni az írásba, hogy gyorsabban jöjjenek a részek. A Bad Boyból ezen kívül még egy rész van, szóval nemsoká véget ér. De jó olvasást hozzá addig is, és az előző bejegyzésben lévő beküldéses funkciót is igénybe lehet venni.

Bad Boy - 7. rész - Érthetetlenség

A szobába belépve Tom bezárta az ajtót maguk mögött. Ahogy az becsapódott, Bill agyában is a helyére kattant valami. Hirtelen ötlettől fogva eltolta magától Tomot, és hátrált tőle egy lépést, mire a másik csak értetlenül bámult rá. Megint nem tudta megérteni, hogy mi baja van. Igazából az egész srácot nem tudta megérteni - próbálta felfogni a gondolkodásmódját, de nem tudta. Valamiért az egyik pillanatban teljesen jól elvoltak, a másikban pedig nagyon nem. Sose jutottak egyről kettőre, mintha csak egy helyben toporogtak volna - állandóan ugyanaz a hirtelen váltásos sztori.

- Nem bírlak megérteni - szólalt meg Tom sóhajtva.

- Néha én sem magamat. Nem tudom, mi a francot akarok tőled, és hogy miért.

- Nem tudod, mit akarsz... de azt nagyon.

- Igen. Vagyis nem tudom. Olyasmi.

Tom halványan elmosolyodott. Úgy tartják, és mondani is szokás, hogy a szeretet és a gyűlölet között vékony határ van. Bill pedig, nagyon úgy tűnt, hogy kifogta magának ezt a hajszálnyi kis határvonalat, és azon táncolt. De ez nem volt baj, hiszen Tom szerette a kihívásokat. Csak azt kellett elérnie, hogy ne a határon, hanem azon belül legyen.

- És most pedig... Menj el, oké? - szólalt meg Bill egy rövidke kínos csend után.

- Miért?

- Csak menj el. Át kell gondolnom... mindent. Talán működhet, idővel. De most még én sem értek semmit.

Tomnak nem kellett több, azonnal megfordult és kilépett az ajtón. Ahogy becsukta maga után, még pár percet ott időzött. Ha jobban belegondolt, ez is egy lépés volt.

Még aznap este a Fallenben időzött. A klub egyik szélső részében elhelyezett bőrkanapén csövezett barátai társaságában, noha aznap nem volt fellépésük. Most szórakozni, nem szórakoztatni jöttek.

- Mindjárt visszajövök - mondta, miközben felállt, mire a többiek csak bólintottak. A tippjük megvolt, hová megy.

Bill, ahogy még kissé távolabb meglátta a közeledő Tomot, valami olyasmit morgott, hogy el kell intéznie egy gyors telefont, ami kiment a fejéből, de máris visszajön - és azzal a lendülettel el is tűnt a pult mögötti hátsó ajtónál, egyenesen ki a sikátorba. Természetesen társainak azonnal leesett, hogy a telefonálásnak ehhez semmi köze sincs.

Amint Tom odaért, Leon azonnal kapcsolt és megszólalt.

- Gyere, kimehetsz itt hátul - mondta, és félreállt. - Kiment, valahol a sikátorban van. Ha besértődik, akkor is oda megy. Egyenesen, szemben lévő ajtó.

- Kösz - mosolyodott el Tom halványan.

Megkerülte a pultot, hogy mögé mehessen, aztán onnan ki az ajtón. Azonnal, amint kiért, megpillantotta Billt az ajtótól kissé távolabb, aki éppen nem abba az irányba nézett. A falnak dőlve állt, és egy szál cigit szívva múlatta az időt.

- Menekülnél előlem, mi? - kérdezte Tom, ahogy lesétált a lépcsőn.

Bill meglepetten kapta rá tekintetét.

- Miért, előled ki nem menekülne? - válaszolt vissza kérdéssel Bill, miközben kifújta a füstöt. Láthatóan halál nyugodt volt, a hangjában a legkisebb idegeskedést nem lehetett érezni, ahogy az arcáról is az tükröződött, hogy nem érdekli. - Ki engedett ki?

- A srác. Az álpasid.

- Nagyszerű, akkor most szépen elraktároztam az információt, miszerint ki fogom nyírni. De térjünk a lényegre. Mit akarsz?

- Csak annyit akarok tudni, hogy mire jutottál. A reggeli incidens utáni kijelentésed, tudod. Hogy ezt még át kell gondolnod.

- Holnapra meglesz a válasz.

Tom elnevette magát. Látható volt, hogy mindketten a saját igényeik szerint csavargatták a szálakat. Jó kis játék volt, és még mindig nem ért véget. De végül is, Vegas erről szólt. Mindenki játszott mindenkivel - csak az volt a választási lehetőség, hogy szenvedélyes, mocskos vagy egyenesen veszélyes játékot akarnak-e játszani az illetők.

- Holnapra meglesz... - ismételte meg Tom Bill szavait. - Ez pontosan - mondta, miközben ellenőrizte az időt a mobilján - fél óra.

- Rohadj meg.

- Holnapot mondtál. Amint éjfél lesz, az már akkor van.

Bill felsóhajtott, aztán ledobta a csikket és eltaposta.

- Valahogy érzem, hogy nem fogod olyan könnyen feladni - szólalt meg pár másodperc után.

- Én meg tudom, hogy nincs ellenedre.

Bill akaratlanul is, de halványan elmosolyodott. Aztán meg csak hagyta, hogy Tom közelebb menjen hozzá pár lépést, és összetapassza ajkaikat.

- Néha tényleg nincs, ennyiben igazad van - vigyorodott el újra.

Tom erre valami olyasmit morgott, hogy ő megmondta, aztán újra megcsókolta.

- Tudod, ezt talán egy zártabb helyen kellene folytatnunk - szólalt meg Tom újra, ahogy egy pillanatra elváltak egymástól. Ezután meg sem várta Bill reakcióját, csak egy gyors mozdulattal felkapta, mire a másik szorosan a nyaka köré fonta a karjait.

Tom ezután visszaindult az eddig nyitva hagyott személyzeti ajtóhoz.

- Bal oldal - mondta Bill két csók között, ahogy Tom belépett vele az épület falai közé.