HYLY 3. rész

Sziasztok. :) Mint tegnap mondtam, visszatérek arra, hogy kétnaponta rakom ki a részeket, úgyhogy most itt vagyok. :D

Hate you, love you - 3. rész - Nem vagyunk haverok

A próba után Tom szinte azonnal lelépett. Nem szándékozott Billel továbbra is egy légtérben lenni, az az egy óra így is bőven elég volt számára. Azt viszont bevallotta magának, hogy tényleg egész jó hangja van - de nem volt tőle teljesen elájulva. Az utcák felé vette az irányt, hogy még véletlenül se fusson össze egy nem kívánatos személlyel.

Órákon keresztül sétálgatott a városon belül, már fél kilenc is elmúlt. Nyolc után tilos a kollégium területén kívül tartózkodni, de legkevésbé sem érdekelte. Helyette inkább a park felé indult. Egy páran még kijöttek kutyát sétáltatni, de nem volt akkora nyüzsgés, mint napközben. A gondolatai közül az rántotta ki, hogy valaki leül mellé. Oldalra pillantott, és az a személy ült mellette, akit épp el akart kerülni. Automatikusan kihúzódott a pad széle felé.

- Tudtommal nem vagyunk haverok.

- Tudom. De lehetnénk.

Csend telepedett közéjük, egyikük sem volt hajlandó újra megszólalni.

- Miért utálsz annyira? - kérdezte Bill hirtelen.

Tomnak egy pillanatra elakadt a lélegzete. Nem volt igazán kedve társalogni, de azért válaszolt.

- Néztél már tükörbe, láttad magad, hogy nézel ki? Nem veszed észre, hogy az a kibaszott vigyorgásod, ami egy pillanatra sem jön le a képedről, idegesít? - fintorgott. - Csodálkozom, hogy magadtól nem jöttél rá az utálatom okára.

Bill lesütötte a tekintetét. Szinte mindenhol ez ment.

- Valahogy sejtettem - sóhajtott fel. - Mindig ez van, mindenkinél. Tudod, mindig váltogatom az iskoláimat, egészen általános óta. Mindenhonnan kiutálnak, csak mert nem úgy nézek ki, mint ők. Általános alsó tagozatban csak piszkáltak. Aztán felsőben egyre többször vertek meg. Még a tanárok sem csináltak ellenük semmit. Minden nap összeverve mentem haza, kék-zöld foltokkal. Minden sulimban ezt játszotta el az aktuális osztályom. Amikor kilencedikes lettem, azt reméltem, hogy ott képesek lesznek érettebben gondolkodni. Tévedtem. Még rosszabb volt. Nem csak az osztályom utált, hanem a felsőbb évesek is. Aztán az előző évem volt a legrosszabb, tizedikben. Már a lányok is gyűlöltek, akik folyamatosan röhögtek rajtam, és a pasijukat biztatták, hogy üssenek nagyobbat. Az az év maga volt a pokol. Félévkor már csak magántanárhoz tudtam járni, annyira elegem volt az egészből. És most... most erőt vettem magamon, hogy újra megpróbáljak normális iskolába járni. Hiába utáltak, röhögtek és vertek, megmaradtam az, aki voltam, nem akartam, nem tudtam megváltozni.

Tomot legkevésbé sem érdekelte, amit Bill mond, de valamiért mégis figyelt rá, akárhogy nem akarta. 

- Miért nem védted meg magad? Hagytad magad, hogy üssenek, ahol érnek?

- Szerinted mennyi esélyem lett volna egy egész csapat ellen egyedül?

- Most hogy így rád nézek, igazad van - nevetett fel gúnyosan. - Még a minimális izmok is alig vannak meg rajtad. Egy csaj simán megverne.

Bill hirtelen felállt és szó nélkül elment. Tom utolsó szavai szíven szúrták. Egy csaj simán megverne. Ezzel milliónyi így is beforratlan lelki sebet tépett fel benne. Egy könnycsepp futott végig az arcán. Eddig azt hitte, hogy ez az éve más lesz. De most, hogy belegondolt, alig fog különbözni a többitől. Egyedül Georg és Gustav volt képes normálisan beszélni vele. Rajtuk kívül mindenkitől ugyanúgy megkapta a lenéző pillantásokat, főleg Tomtól, akiről tudta jól, hogy az iskolában nagy népszerűségnek örvend. A lányok nyál csorgatva bámulnak utána a folyosón, akárhányszor elmegy előttük, a fiúknak pedig minden vágya, hogy ők is olyan menők lehessenek. Mint mindenhol, itt is úgy ment: mindenki a nagymenőt követte. Ki tudja, talán addig is elfajulhat a dolog, mint az előző iskoláiban.

Ahogy belépett a kollégiumba, megkönnyebbült azon, hogy a portás elaludt, így észrevétlenül visszamehetett a szobájába. Megállt az ajtó előtt és letörölte a könnyeit. Egy másik hang szólalt meg mögötte.

- Bemész még ma?

Egy pillanatra összerezzent. Észre sem vette, hogy Tom is visszajött. Az ajtó alatt kiszűrődő lámpafényből látta, hogy másik két szobatársa nem alszik, ezért nem ügyelt rá, hogy halkan nyissa ki.

Belépve csodálkozó tekinteteket kaptak.

- Hogyhogy együtt jöttetek? - nézett le Georg az egyik emeletes ágy tetejéről rájuk, miközben kivette a fülhallgatóját a füléből.

- Nem jöttünk együtt - vetette oda Tom, és már be is csapta maga mögött a zuhanyzó ajtaját.

- Szóval hiába mentél utána és mondtad el neki, hogy eddig is utált mindenki - sóhajtott fel Gustav.

- Pontosan - válaszolt Bill, aki időközben már ledobta magát az ágyára. - Csak megkérdezte, hogy miért nem védtem meg magam.

- És mit válaszoltál?

- Azt, hogy úgyse lett volna esélyem.

- Reakció? - kérdezte Georg.

- Hogy igazam van, semmi esélyem se lenne, és hogy egy csaj is megverne.

- Teljesen úgy viselkedik, mint a "szerelmes" kisgyerekek az óvoda homokozójában - vigyorgott Georg. - Csak azoknak a hajhúzgálás is társul az utálathoz.

Erre a kijelentésre mindhárman elnevették magukat, de abban a pillanatban kilépett az ajtón Tom, így gyorsan lefagyasztották a vigyort az arcukról. Tom kifejezéstelen arccal felmászott a Bill fölötti ágyra, aki pedig felállt és ő ment be a fürdőbe.

- Miért utálod annyira? - kérdezte Gustav.

- Tök mindegy. Nem haverkodok vele, és ennyi.