És íme, Ireth sztorijának, a Pain of Love-nak a 4. része. Nem pofázok, szerintem nagyon nem szükséges. :)
Pain of Love 4. rész
„Mikor felkapcsolta a nappaliban a villanyt, egy ütemet kihagyott a szíve.”
Bill ott ült a kanapén. Tom jöttére felemelte a fejét. Mosolygott.
- …Bill? – nyögte erőtlenül Tom.
Bill még mindig mosolyogva bólintott, majd fölállt és odasétált Tomhoz.
- Hogy kerülsz ide? – kérdezte az idősebb Kaulitz.
- Mondtam, hogy mindig Veled leszek – válaszolt.
- Istenem. Már hallucinálok. – Tom lassan térdre rogyott.
Fejét lehajtotta és megint úrrá lett rajta a zokogás.
- Miért…? Hiszen meggyógyultál volna! – sírta, és csodálkozott, hogy van még könnye. - Bill, gyere vissza!
- De hát… Itt vagyok! – térdelt mellé és szorosan átölelte Tomot.
Tom testvére karjáért nyúlt. Megtudta fogni. Érezte Bill parfümének illatát. Hallotta, ahogy csitítani próbálja. Igen. Bill itt van!
Bill óvatosan felsegítette bátyját, majd a kanapéhoz vezette.
- Feküdj le! Fáradt vagy.
- Nem! – tiltakozott.
- Miért?
- Mert ha reggel felkelek, Te nem leszel itt!
Bill mosolyogva megsimította Tom arcát.
- Itt leszek Veled – susogta, majd lassan megcsókolta.
Tom úgy érezte visszakapta a lelke másik felét. Leírhatatlanul boldog volt.
Végül engedett Bill utasításának és lefeküdt a kanapéra. Öccse szorosan hozzábújt. Tom még egy ideig küzdött az álmosság ellen, de Bill addig-addig duruzsolt neki, míg végül elaludt.
Éjszaka közepén riadt fel. Először azt hitte, álmodott. Ám amikor észrevette a mellette békésen szuszogó Billt rögtön elszállt minden kételye. Tényleg itt van! Itt van!
Még reggel is ott volt, mikor felkelt.
- Jó reggelt! – köszöntötte Bill.
Tom nem is válaszolt, inkább megcsókolta. Csak egy-egy rövid levegővételnyire váltak csak el. Persze ilyenkor kell a csengőnek megszólalnia. Tom felpattant és ajtót nyitott.
- Szia, Tom! – üdvözölte őt Georg és Gustav.
- Sziasztok! Gyertek be!
- Milyen jó kedved van! – jegyezte meg Gustav már az előszobában.
- Képzeljétek, - kezdte Tom. – Bill VISSZAJÖTT!
- Tessék?! – lepődött meg a két G.
- Visszajött! Gyertek!
Bevezette őket a nappaliba.
- Ott ül a kanapén – mutatott oda Tom.
- Sziasztok! – köszöntötte őket Bill hatalmas mosollyal, közben vadul integetett nekik.
Georg és Gustav csak a homlokukat ráncolták.
- Hol? - kérdezte Georg.
- Hát ott a kanapén! – mutatta Tom.
- Itt vagyok! – kiáltotta Bill.
- Tom, - mondta Gustav. – Nincs ott senki.
A két Kaulitz meglepődött.
- De hát… Itt vagyok! – ismételte kétségbeesetten Bill.
- Tom, figyelj – kezdte Georg. – Tudom, hogy nehéz feldolgozni ezt az egészet,… De ez már beteges.
- Ne mondj ilyet! – vágta rá Tom. – Igenis itt van!
- Srácok, hát nem láttok? – szipogta Bill.
Georg-ék nem látták Billt, mint ahogy más sem Tomon kívül.
Ahogy ezekre visszagondolt, könny szökött a szemébe. Kicsit próbált kényelmesebb pozícióba ülni, de a kényszerzubbony miatt ez nehezen ment. „Hallucinálok?” – gondolta. – „Bill igenis itt van! Ön- és közveszélyes? Dehogy! Csak egy csészét vágtam a falhoz idegességemben. Miért kell ilyen apróságok miatt a legrosszabbra gondolni?”
Ezeket a gondolatokat szövögette, majd feleszmélt. „Bill NINCS ITT! Hol van? És Nina? Lassan két hete nem látogatott, pedig minden nap itt volt velem legalább egy órát! És Georg-ék? Első pár héten még be-bejöttek hozzám, de azóta semmi! ”
Hirtelen felkapta a fejét. Kulcs csörrent a zárban.
„Remek” – gondolta. – „Jön az újabb nyugtató és anti-hallucinogén-szer, teljesen fölöslegesen”
Kattant a zár és kinyílt az ajtó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése