Madhouse 19. rész

Az előző bejegyzésben is említettem - amit pár perce csináltam meg -, hogy két résszel jövök. Ez lenne a befejező. Kicsit hosszabbra terveztem, de hát így jött, nem tudtam tovább húzni. Ahhoz képest, hogy rövid, remélem tetszik nektek. :) Főleg ezzel kapcsolatban örülnék, ha írnátok pár szót, mert sose írtam jól befejezést. :D Aztán holnap jövök az új sztorim kedvcsináló tartalmával, aztán meg ehhez a naphoz számítva három nap múlva (okt. 29.) az első részével.

Madhouse - 19. rész - Minden rendbe fog jönni

Tom elgondolkodott. Ha Adel nem tájékoztatja, hogy milyen állapotba került Bill, hanem egyből felteszi a kérdést, nagy valószínűséggel nemet mond. De most, hogy tudja, helyre akart hozni mindent, amit nem is olyan rég elrontott.

- Persze - bólintott.

- Örülök neki - húzta az ajkait félmosolyra a nő. - Azt hiszem, hogy ma már mehetsz körülbelül fél óra múlva, beszélek Georggal, hogy neki nem kell. Jó?

- Jó.

Fél óra múlva az ajtó előtt állt. Remegő kezekkel nyúlt a kilincsért, hogy benyithasson. Lehunyta a szemét, nagy levegőt vett, és belépett. Bill pontosan úgy ült, ahogy az első találkozásuknál - a sarokban, az ajtónak háttal, és még csak meg sem rezzent.

Tom becsukta az ajtót maga mögött. Nem tudta, mit mondjon, ezért csak köszönéssel kezdte.

- Szia.

Bill teste a hang hallatán összerázkódott. Lassan hátrafordította a fejét, de egyből vissza is.

- Minek jöttél?

- Adel visszahelyezett Georg helyére.

Tom leguggolt Bill mellé, és a vállára tette a kezét, de Bill lerázta magáról, és mintha meg sem hallotta volna a magyarázatot, újra megkérdezte, amit az előbb.

- Minek jöttél?

Pár másodperces csend telepedett a szobára, amikor újra kérdésekkel bombázta le Tomot.

- Azért, hogy felszakítsd a sebeimet, amik még mindig nem gyógyultak be, és talán nem is fognak? Hogy még több darabra törd össze a szívemet? Hogy pokollá tedd a már így is szörnyű életemet? Hogy még jobban fájjon?

- Nem, én n...

Bill nem hagyta, hogy Tom befejezze a mondatot.

- Szerinted ennyi szenvedés nem volt nekem elég, te még újra visszajössz?

- Bill, figyelj már!

Bill megfordult, átült vele szemben és ránézett, de egy könnycsepp utat tört magának, és gyorsan végigfutott az arcán. Egyből leszegte a fejét. Egyikük sem szólalt meg. Majdnem teljesen csend volt, csak Bill szipogását lehetett hallani, ami lassan zokogássá nőtte ki magát.

- Nehogy azt hidd, hogy miután magamra hagytál, aztán hetekkel később visszajössz, azzal elintézel mindent. Nem vagyok rád kíváncsi, húzz innen a francba! Mire volt ez jó? Elcseszted az életem, elcsesztél mindent, nem kellene most itt lenned...

- Bill, én sajnálom... Sajnálok mindent.

- Nem kell sajnálnod semmit, azzal teszel a legtöbbet, ha most azonnal e...

A mondatát Tom szakította félbe azzal, hogy megcsókolta. Bill meglepődött, nem számított erre, még a szemét is elfelejtette lecsukni. Ahogy ajkaik elváltak volna egymástól, mohón Tom ajkába harapott, jelezve, hogy ne hagyja abba. Abban a pillanatban mindketten úgy érezték, mintha egy részüket kapták volna vissza.

- Nem érdekel, hogy testvérek vagyunk - suttogta Tom. - Nem érdekel az a kibaszott vérfertőzés, és az sem, hogy illegális, mert... Szeretlek.

- Őrült vagy - mosolyodott el Bill halványan. - De pont ezt imádom benned.

- Tudom, hogy nem sokára ki fognak innen engedni... és azután azt csinálunk, amit akarunk, senki nem szólhat bele az életünkbe. Minden rendbe fog jönni, ígérem.

Napok múlva az ikrek együtt léptek ki az elmegyógyintézet ajtaján. Most már véglegesen, kockázat nélkül. Bill megtorpant. Akkor fogta fel igazán. Végre kiszabadult a bolondokházából, ahová évekig volt bezárva, és soha többé nem kell visszajönnie. Nagyot szippantott a levegőből, mintha most érezné először, milyen a szabadság. Tom mosolyogva lépett hozzá közelebb, és lágyan megcsókolta.

- Nem hiszem el, hogy szabad vagyok.

- Mondtam, hogy minden rendbe fog jönni.

Lassan lépdeltek el egymás mellett a parkolóig. A kocsiba beszállva egymásra néztek és összemosolyogtak. Tudták, hogy együtt mindent átvészelnek. Ahogy az autó elindult, nem csak hazafelé mentek - hanem egy új, gondtalan élet kezdete felé.