Búcsú?

Sziasztok!

Nem érkeztem jó hírekkel. Gondolom, észrevettétek a kisebb-nagyobb kihagyásaimat utóbbi időben. Mindenki ismeri az érzést, amikor belevág valamibe, óriási lelkesedéssel. Ami egy idő után alábbhagy, akár meg is szűnik.

Én is így vagyok ezzel. Ugyan írkálok, de nem úgy, mint akkor, mint mikor elkezdtem. Ötletem lenne milliónyi, csak nincs már türelmem papírra - blogra - vetni. Most úgy érzem, cserbenhagyok mindenkit, aki valaha is olvasott itt. Ezért úgy érzem, itt kell hagynom ezt a kis monológot.

Három-négy hete érik bennem a zárás gondolata. De hogy ez végleges lesz-e vagy sem... fogalmam sincs. Talán visszatérek még a bloggerek világába, még akkor is, ha nem pont ide, nem pont ebben a műfajban. Mert szeretek írni. Csak egy ideje úgy érzem, képtelen vagyok már egy blogot fenntartani.

Gondolkoztam társszerkesztő(k) felvételén, vagy azon, hogy átadom valakinek a blogot, de arra jutottam, hogy az, ami eddig ide felkerült, az általam került fel. Nem szerettem volna, ha más ugyanezt teszi, ugyanitt.

Minden eddigi tartalmat fent hagyok az oldalon, semmit sem tervezek letörölni róla.

Csak annyit szeretnék mondani, hogy imádtam ezt csinálni. Szép volt, jó volt, ennyi volt. Lezárult egy korszakom.

A végére pedig...

Köszönöm mindenkinek, aki valaha is itt járt, és adott visszajelzést magáról. Rengeteget jelentett nekem minden. :)

Talán visszatérek még, de nem akarok hitegetni senkit. Legyetek jók, szeretlek titeket! ;)

xx. Theira voltam.

Mad World 2.

Sziasztok! :)

Elkapott a kórság (:D), ezért gondoltam, felteszem nektek ezt a részt most, nap közben. :) Jó olvasást hozzá! ^^

Mad World - 2. rész - Új igazgató

Tom másnap úgy ült be a kocsiba, mintha élettelenül bolyongott volna, és nem lelné a helyét a világban. Arról fogalma sem volt, hogy ki lesz Bill újabb pszichológusa. Csak abban reménykedett, hogy kikészíti őket, ahogy szokta, és valamilyen úton, így vagy úgy, de eljutnak oda, hogy hozzá kerüljön. Talán egyszer... és akkor majd helyrehozhatják.

Bár legszívesebben azt kívánta volna, hogy inkább ne is találkoztak volna. Akkor nem kellene ilyen dolgokon átmenniük. Nem kellene szenvedniük ok nélkül.

Lassan vezetett. Részben amiatt, hogy legyen ideje gondolkozni, részben pedig az átláthatatlan köd miatt. Ez volt előtte. Köd. Köd, ami eltakarta a valóságot.

Amikor az autó megállt a személyzeti parkolóban, szemét lehunyva hátradöntötte a fejét. Sóhajtott egyet, és miután bezárta az ajtót, lassan lépkedve indult el az épület irányába.

Három hónapja új igazgatója volt az intézetnek. Adel fia vette át az irányítást, mivel a nő úgy gondolta, hogy megfelelő lenne rá, ő maga pedig egy egyszerűbb helyen kezd el dolgozni, ezúttal nem igazgatóként, csak egyszerű dolgozóként. Így került egy feltörekvő cég irodájába - és ugyanezzel a lendülettel lett James igazgató.

Tom remélte, hogy nem tud róla. Róluk. Az egész ügyről. Így aztán vagy ő kerülhetne Billhez, vagy valamelyik haverja, és nem valami öreg, begyöpösödött pszichomókus, ahogy Bill nevezte őket. Aztán Tom is elkezdte így hívni a monoton hangon daráló, kopaszodó, szemüveges alakokat, akik csak azért maradtak, mert jó a fizetés, egyébként úgy néztek ki, mint aki maga is az idegösszeroppanás szélén áll. Csak abban reménykedett, hogy ne egy ilyet szabadítsanak be Bill mellé - hiába régi motorosok a szakmában, ha képtelenek vele szót érteni!

Amikor belépett az épületbe, a szokásos reggeli jelenet fogadta. Csak ő nem érezte úgy, hogy ez a szokásos. Amikor az öltözőhöz indult, hogy levegye a kabátját, a két G-vel találta szembe magát.

- Uh, haver, sajnálom - veregette meg a vállát Georg együttérzően. - Nem lehet most neked valami könnyű.

- Hát, nem. - Tom kicipzározta a dzsekijét, aztán kinyitotta a kis bekulcsolhatós szekrényt, hogy eltegye. - Szar ügy. És ötletem sincs.

- Otthon kellett volna maradnod egy-két napot - nézett Gustav a szemébe.

- Otthon csak az lenne a bajom, hogy egyedül vagyok - vont vállat. - Viszont... van egy olyan érzésem, hogy a nap végén Jamesnél fogok kikötni. Beszélnem kell vele róla.

Ennél többet már nem mondott, csak kiviharzott a folyosóra. Most pont nem akart beszélni senkivel. Semmiről.

Bill hanyatt feküdt az ágyán, a fehér plafont bámulta. Ezúttal a szobája sokkal "biztonságosabb" volt - jobbnak ítélték olyan szobába tenni, aminek teljesen ki vannak párnázva a falai, mint egy simába. Kevesebb esélye lett így kárt okozni magában. Nem mintha akarta volna. Egy kudarc is elég volt, minek próbálkozzon tovább? Inkább magát is kínozta azzal, hogy őrlődik, bámul a semmibe, és még csak meg sem mozdul.

Az se érdekelte volna, ha nyílik az ajtó, és valaki jön. Nem tudta volna zavarni... Bárki, csak ne Tom. Most még egy szerencsétlen is jobban jött volna. Bár tudta, hogy egy-két napig még úgysem teszik senkihez. De azt is jól tudta, hogy most már nem csak azzal lesz bent, hogy "szegény gyerek nem tud elviselni semmilyen traumát", vagy éppen pánikbeteg. Nem. Most egyértelműen megkapja a jelzőt, miszerint veszélyes önmagára. Ha pedig balhézik, veszélyes másokra is.

Hogyne. Így megy ez ott.

Amikor hallotta kattanni a zárat, már gondolta, hogy a nővér jön hozzá odaadni a gyógyszereit. Nem is tévedett. Három tabletta - ebből egy naponta kétszer -, hogy így maradjon. Viszonylag ép emberként. Bár sosem tartotta magát annak. A külvilág felé mindig csak a jót mutatta, a magabiztosságot, viszont ez egyáltalán nem így volt. Tele volt kétségekkel szinte mindenben, és hamar összetört.

Amint lehúzta a tablettákat egy poház vízzel, a nővér elköszönt tőle, és megjegyezte, hogy délután is jön a következő adaggal. Bill nem szólalt meg. Hülyén jött volna ki, ha azt mondja, hogy köszöni, vagy éppen rendben. Nem köszöni, és nincs rendben. Emiatt inkább nem is mondott semmit, régi jó szokásához híven.

Délután, amikor már majdnem hazafelé készülődött, Tom bekopogott James ajtaján. Hiába volt itt csak három hónapja, mindenki jól kijött vele, egyértelmű volt a tegeződés - jól irányított, amit kellett, azt úgy csinálta, nem élt vissza a hatalmával, szóval ő volt a nagybetűs Tökéletes Igazgató. Már ha létezett ilyen.

- Szabad! - hallatszott a hang az ajtó túloldaláról. Tom ekkor benyitott. James az asztalánál ült, valamilyen kitöltendő papír fölött. - Oh, te vagy az - állapította meg James az egyértelműt. - Hogyhogy itt?

- Az új srácról lenne szó - mondta, aztán megremegett a hangja, mielőtt tovább beszélt volna. - Az öngyilkos kísérlőről.

- Pont róla próbáltam kitölteni pár hiányzó adatot. Na, mondd.

- Bocs, hogy megzavartalak benne, de ez fontos... Gondolom, tudod, hogy volt már itt, és hogy többek között én is kezeltem egy elég huzamos ideig, mielőtt ki lett engedve - csapott bele a közepébe.

- Ja, igen. Szóval, mi van vele?

- Az öcsém - sóhajtott fel. James hirtelen kikerekedett szemekkel bámult rá, jelezve ezzel, hogy várja a folytatást. - Igazából, ha nincs ez a hely, talán sosem találunk egymásra. Sose hozzuk össze a szüleinket újra. Ugyanakkor bonyolult a sztori. Nagyon bonyolult, szóval ebbe nem kezdenék bele. Viszont az egyértelmű, hogy kevés emberrel találja meg a szinkront. Mármint, kicsit nehéz vele szót érteni az elején. Én viszont nagyon is jól ismerem. Illetve... azt hittem, hogy jól ismerem. De a történtek szerint nem. Szóval... Nem tudom, kiválasztottad-e már mellé a megfelelő embert, de ha még nem, akkor szerintem érted, mire akarok célozni ezzel.

- Igen, persze - mosolyodott el James halványan. - Mivel a legtöbben már ismerték itt... Nem akarták elfogadni az ajánlatot, miszerint dolgozhatnának vele. Tiéd a meló. Holnapután kezdhettek, mondjuk olyan fél tizenegy környékén, ha neked az úgy megfelel.

- Persze, hogy megfelel! - sóhajtott fel megkönnyebbülten.

Pain of Love 4.

Halihó ^^
És íme, Ireth sztorijának, a Pain of Love-nak a 4. része. Nem pofázok, szerintem nagyon nem szükséges. :)

Pain of Love 4. rész

„Mikor felkapcsolta a nappaliban a villanyt, egy ütemet kihagyott a szíve.”
Bill ott ült a kanapén. Tom jöttére felemelte a fejét. Mosolygott.
-         …Bill? – nyögte erőtlenül Tom.
Bill még mindig mosolyogva bólintott, majd fölállt és odasétált Tomhoz.
-         Hogy kerülsz ide? – kérdezte az idősebb Kaulitz.
-         Mondtam, hogy mindig Veled leszek – válaszolt.
-         Istenem. Már hallucinálok. – Tom lassan térdre rogyott.
Fejét lehajtotta és megint úrrá lett rajta a zokogás.
-         Miért…? Hiszen meggyógyultál volna! – sírta, és csodálkozott, hogy van még könnye. - Bill, gyere vissza!
-         De hát… Itt vagyok! – térdelt mellé és szorosan átölelte Tomot.
Tom testvére karjáért nyúlt. Megtudta fogni. Érezte Bill parfümének illatát. Hallotta, ahogy csitítani próbálja. Igen. Bill itt van!
Bill óvatosan felsegítette bátyját, majd a kanapéhoz vezette.
-         Feküdj le! Fáradt vagy.
-         Nem! – tiltakozott.
-         Miért?
-         Mert ha reggel felkelek, Te nem leszel itt!
Bill mosolyogva megsimította Tom arcát.
-         Itt leszek Veled – susogta, majd lassan megcsókolta.
Tom úgy érezte visszakapta a lelke másik felét. Leírhatatlanul boldog volt.
Végül engedett Bill utasításának és lefeküdt a kanapéra. Öccse szorosan hozzábújt. Tom még egy ideig küzdött az álmosság ellen, de Bill addig-addig duruzsolt neki, míg végül elaludt.
Éjszaka közepén riadt fel. Először azt hitte, álmodott. Ám amikor észrevette a mellette békésen szuszogó Billt rögtön elszállt minden kételye. Tényleg itt van! Itt van!
Még reggel is ott volt, mikor felkelt.
-         Jó reggelt! – köszöntötte Bill.
Tom nem is válaszolt, inkább megcsókolta. Csak egy-egy rövid levegővételnyire váltak csak el. Persze ilyenkor kell a csengőnek megszólalnia. Tom felpattant és ajtót nyitott.
-         Szia, Tom! – üdvözölte őt Georg és Gustav.
-         Sziasztok! Gyertek be!
-         Milyen jó kedved van! – jegyezte meg Gustav már az előszobában.
-         Képzeljétek, - kezdte Tom. – Bill VISSZAJÖTT!
-         Tessék?! – lepődött meg a két G.
-         Visszajött! Gyertek!
Bevezette őket a nappaliba.
-         Ott ül a kanapén – mutatott oda Tom.
-         Sziasztok! – köszöntötte őket Bill hatalmas mosollyal, közben vadul integetett nekik.
Georg és Gustav csak a homlokukat ráncolták.
-         Hol?  - kérdezte Georg.
-         Hát ott a kanapén! – mutatta Tom.
-         Itt vagyok! – kiáltotta Bill.
-         Tom, - mondta Gustav. – Nincs ott senki.
A két Kaulitz meglepődött.
-         De hát… Itt vagyok! – ismételte kétségbeesetten Bill.
-         Tom, figyelj – kezdte Georg. – Tudom, hogy nehéz feldolgozni ezt az egészet,… De ez már beteges.
-         Ne mondj ilyet! – vágta rá Tom. – Igenis itt van!
-         Srácok, hát nem láttok? – szipogta Bill.
Georg-ék nem látták Billt, mint ahogy más sem Tomon kívül.
Ahogy ezekre visszagondolt, könny szökött a szemébe. Kicsit próbált kényelmesebb pozícióba ülni, de a kényszerzubbony miatt ez nehezen ment. „Hallucinálok?” – gondolta. – „Bill igenis itt van! Ön- és közveszélyes? Dehogy! Csak egy csészét vágtam a falhoz idegességemben. Miért kell ilyen apróságok miatt a legrosszabbra gondolni?”
Ezeket a gondolatokat szövögette, majd feleszmélt. „Bill NINCS ITT! Hol van? És Nina? Lassan két hete nem látogatott, pedig minden nap itt volt velem legalább egy órát! És Georg-ék? Első pár héten még be-bejöttek hozzám, de azóta semmi! ”
Hirtelen felkapta a fejét. Kulcs csörrent a zárban.
„Remek” – gondolta. – „Jön az újabb nyugtató és anti-hallucinogén-szer, teljesen fölöslegesen”
Kattant a zár és kinyílt az ajtó.

Pain of Love 3.

Sziasztok! :)

Ireth elküldte a Pain of Love 3. és 4. részét. Nekem egyre jobban tetszik, egyelőre itt a harmadik rész, pár nap múlva pedig jön a negyedik! :) Jó olvasást! ^^

Pain of Love - 3. rész

„Felment, benyitott Bill szobájába és sokkot kapott a látványtól.”

Bill a szoba másik felében feküdt… egy vértócsa közepén. Tom érezte, hogy a lábai nem bírják megtartani. Lassan összecsuklott, a földön mászva igyekezett elérni Billt. Nagy nehezen odaért és az ölébe húzta. Egyik tincsét kisimította öccse arcából, majd végig nézett rajta. Bill mindkét karján felvágta az ereit.

-         Bill? – kezdte el finoman rázogatni. – Bill?

Megérintette az arcát. Egészen hideg volt már. Tom nehezen előhalászta a zsebéből a telefonját és hívta a mentőket.

-         Bill… Kérlek… - zokogni és lassan ringatni kezdte.

A mentők viszonylag hamar odaértek, de már nem tudtak segíteni. Tom alig akarta elengedi testvérét.

- Mi történt? – lépett be a szobába Nina. Tom nem emlékezett rá, hogy került oda. Akkor jött be, mikor Billt már hordágyon vitték ki letakarva. Egyik karja kilógott. A kifestett körmökből Nina egyből rájött ki van rajta. Az ő szemei is könnybe lábadtak. Odaült Tom mellé az ágyra. Kezét a fiú vállára tette.

-         Részvétem – susogta.

Tom ismét zokogni kezdett. A lány végignézett a szobán. Egy nagy vértócsa, egy kés és egy… levél. Felállt, felvette a földről. „Tomnak”. Ez állt rajta.

-         Tom – szólította meg.

Tom felemelte a fejét és remegő kezével elvette a levelet. Ügyetlenül feltépte, széthajtotta. Szemei már annyira nedves volt, hogy nem bírta elolvasni. Átadta Ninának, aki egyből felolvasta:

„Kedves Tom!

Tudom, hogy nem fogod megérteni miért csináltam, de próbáld meg magad az én helyzetembe képzeli! Már fájt mindenem, belefáradtam a terápiákba, nem tudtam tovább hallgatni az orvosokat, hogy egyre rosszabb… Elegem volt! Kérlek, próbáld meg túllenni rajtam és találd meg azt a lányt, aki majd veled lesz, amíg élsz! Legyél boldog és ne felejtsd el, én mindig Veled leszek! Mindig ott leszek melletted!

Nagyon szeretlek!

Bill”

Tom csak ült az ágyon és üvegesen nézett maga elé. Nina megint a vállára tette a kezét.

A további napok kicsit elhomályosodtak. Tom még nagyjából emlékezett a temetésre. Szülei, Gordon, Georg, Gustav és Nina is próbálták vigasztalni, mert ő sírt a legkeservesebben. Úgy érezte egy nagydarabot téptek ki belőle. Úgy érezte, hogy ő egy csonka, nyomorék ember. Bill, az ő Billje örökre itt hagyta. Magát kezdte okolni, ha most az egyszer nem hallgat rá és belép a szobába, akkor még most is élne. 

A temetésnek már rég vége volt, de ő még mindig ott ült.

-         Bill – susogta. – Miért… mentél… el? Olyan helyre, ahová én nem követhetlek? Bill… Kérlek… Gyere vissza!!!

Egy ideig még ott szipogott, majd hazaindult. Benyitott. Üres volt a ház testvére nélkül. 

Mióta magára maradt, egyszer sem aludt a hálószobában. Mindig a kanapéra feküdt le. A napirendje abból állt, hogy egész nap csak tengődött, néha Georgék átmentek hozzá, este pedig vagy sírva aludt el, vagy részegre itta magát.

 Mikor felkapcsolta a nappaliban a villanyt, egy ütemet kihagyott a szíve.

Mad World 1.

Szóval, az előző bejegyzésben említettem, hogy még ebben a pillanatban itt lesz az új sztorim első része, ami nem más, mint egy Madhouse második évad, vagy mi. :D Jó olvasást hozzá! ♥

Mad World - 1. rész - A világ sötét oldalán

Csak állt ott. Állt, mély lélegzetet vett, és bámult az éjszakába. Eggyé vált a sötétséggel, ami körülötte volt. Úgy érezte, meg kell tennie, nincs más választása, nem bírja tovább. Lenézett a belvárosi fényekre, a magasságtól hátrahőkölt egy fél lépést, aztán összeszedte magát. Nem ezért jött. Nem azért, hogy most visszatántorodjon. Ha már itt van, meg kell tennie. Csak egy lépés lenne. Egy ugrás. Egy zuhanás. Egy pillanat. És akkor vége az egésznek.

Ahogy kivágódott a lépcsőház tetején lévő ajtó, összerezzent és hátrapillantott. Ekkor már tudta, hogy felesleges próbálkoznia, de azért megpróbált leállni a két rendőrrel - hátha győztesen kerül ki, és megteheti, amit akar. De nem.

Igazából észre sem vette, mikor jöttek - ahogy újra lenézett, látta, hogy a mentők is odalent állnak, teljesen felkészülve. Túlságosan elvonták a figyelmét az üres gondolatok, nem foglalkozott ilyenekkel.

„Öngyilkossági kísérlet kavart port Németországban. A fiatal fiú egy tömbház tetejéről akart leugrani. Szerencsére egy járókelő értesítette a mentőket és a rendőrséget, akik időben közbeléptek. Később a fiatalember önmagától vallotta be szándékát, az okokat nem tudni, azonban a szomszédok beszámolóiból kiderült, egy hosszabb időszakot a helyi pszichiátrián töltött, ahonnan majdnem másfél éve engedték ki, és valószínűleg hamarosan újra kezelésbe veszik.” - Lett olvasható egy-két híroldalon.

Tom sóhajtva nyomta meg a kikapcsológombot a távirányítón, aztán dühösen elhajította. Bill mindig is jó színész volt. Mindig tökéletesen eljátszotta a keményet, a nagyfiút. Hogy semmi baja sincs.  Holott törékeny volt, egy nagyra nőtt gyerek. Ráadásul túl makacs is volt hozzá, hogy bármit mondjon. Épp ezért nem tudott belőle semmit kicsikarni.

De most végképp nem értette. Kiengedték. Az élete majdnem tökéletes volt a napi egy gyógyszert leszámítva, amit így is nemsokára abbahagyhatott volna. Szabad járása volt a házban, a világban, az életben. Minden szeretetet megkapott...

Akkor mégis miért? Hol volt a hiba? Csak ennyit kérdezett volna. Két kérdés, amire választ várt, olyan nagy dolog ez? Pszichológus volt, az isten szerelmére, de hát néma gyereknek anyja se érti szavát!

Bill sem így akarta. Csak szépen végezni magával, egy olyan ok miatt, amiről csak ő tudot - és nem is terezett másnak elmondani. Nem érezte szükségesnek. A rövidebb utat akarta választani, de a terve - szerencsére - kudarcba fulladt. Neki még ez sem sikerül. Tudta, hogy lesznek emberek, akiknek fájdalmat okoz, de ez sem tűnt akadálynak. De mégis akadályba ütközött.

Tom otthon nem tudott mit kezdeni magával. Üres volt a ház; annyira üres, hogy néha úgy érezte, egy nagy puszta, a semmi közepén van.

Lelkileg ott is volt.

Furcsa volt számára, hogy Bill nincs ott. Állandóan rajta lógott, minden szabad pillanatában, nem törődve a véleményekkel, nem törődve semmivel. Bár csak két nap telt el Bill öngyilkossági kísérlete óta, aminek azelőtt még csak jele sem volt... két nap telt el azóta, hogy nincs ott. Máris hiányzott neki.

A nevetése, ami vidáman csengve visszhangzott a falak között. Az állandó szövegelése, amitől mindig jobb kedvre derült. Látni akarta. Érezni, érinteni, maga mellett tudni. De valahol valami nagyon elromlott.

Csak azt nem tudta, hogy mi.

Viszont Bill nagyon is jól tudta. Csak hallgatott róla. Azt hitte, többször nem jut pszichiátriára. Messziről kerüli, hogy normális életet éljen. De egy kis hiba csúszott a tervbe, és tessék, megint itt tartunk. Nyugtatók, antidepresszánsok, pszichológusok, nővérek, egyhangú falak. Egyhangú napok. Így, másodjára, hogy már hozzászokott a mindennapi élethez, még rosszabbnak tűnt minden - és rosszabb is volt.

Nem érezte magát azok közé valónak, akik körülvették. Jó, az átlagnál kissé könnyebben kiakadt, de nem akarta, hogy egy szinten kezeljék... ezekkel.

Amikor a szobájához akarták vezetni, amennyire tudott, küzdött. De ahogy az ajtó mégis záródott, hosszú ideig, talán órákig csak érzelem nélkül bámult a nagy semmibe. Csak ezután tört ki belőle a düh könnyek formájában.

- Üdv újra az életben a világ sötét oldalán, te barom - jegyezte meg magának nagyot sóhajtva.

Mad World - Előzetes

Sziasztok! :)

Most megint az következik, hogy mennyire sajnálom, hogy így elhanyagoltalak titeket... De ezután a bejegyzés után az új (régi-új?) történet első része is felkerül, nem csak az előzetes.

A Madhouse befejezése után elég sokkal pattant ki az agyacskámból a folytatás, a Mad World. Aki még nem olvasta, az megteheti, de nem is feltétlenül fontos, akár egy különálló történetnek is elmenne, de azért mégis érdekesebb tudni az előzményeket. :)

Madhouse II - Mad World

Happy end? Ébredj fel, ez itt nem a Disney, ez itt a való élet! Hiába tűnik úgy, hogy minden rendben van. Hiába tűnik úgy, hogy minden jobb lesz, és ez így is marad. Egyszer eljön az a pont, amikor valaki belerondít a saját tökéletes világodba. Eljön az a pont, hogy összetörsz. A téboly visszaránt. Rá kell jönnöd, hogy mekkora egy bolond világban is élsz. Minden kezdődik elölről...

Pain of Love 2.

Sziasztok! :)

És íme, itt vagyok Ireth történetének második részével. :) Nekem ez is nagyon tetszett, nektek mi a véleményetek róla? ;)

Pain of Love 2. rész

„Elengedte Billt, majd felhívta a lányt.”

-         Hallo…?

-         Keresd meg nekem a rák ellenszerét de sürgősen!!! – kiabált bele a telefonba kétségbeesetten Tom.

-         Először is köszönni ki fog? Másrészt nem vagyok süket, nem kell úgy kiabálni! Harmadrészt már dolgozok rajta.

-         Hogyhogy?! – Tom meglepődött.

-         Úgy, hogy értek a bioszhoz is, látom Billen a rák jeleit és megkértem adjon egy kis vért, ami segítségével hozzá kezdhetek. Tegnap majdnem rám robbant a ház az ellenszer miatt. Ne izgulj, dolgozok rajta! Most is azt csinálom.

-         Köszönöm! Köszönöm! – azzal letette.

-         Van még remény! – ölelte át testvérét.

-         De csak akkor, ha sikerül neki.

-         Ninának mi nem sikerül? A „lehetetlen” szó számára nem létezik.

Telt-múlt az idő. Bill egyre rosszabbul lett. Haja folyamatosan hullott, egyre többet sírt.

A nappaliban voltak. Bill Tom ölében ült és folyamatosan zokogott, bátyja pedig vigasztalni próbálta.

-         Félek – susogta Bill.

-         Nem kell. Meg fogsz gyógyulni – majd hosszasan megcsókolta. Az választotta őket ketté, hogy Nina rontott be a nappalijukba.

-         Azt… hiszem… sikerült… - mondta szapora levegővételek között.

A két Kaulitz örömében megölelte a lányt.

-         Állj! – szólalt meg Bill. – Honnan tudod, hogy sikerült?

-         Ne kérdezd hogyan, de mind az öt nyulam rákos lett – kezdett bele Nina. – Ők voltak a teszt alanyaim…

-         De ami a nyúlnak jó, az nem biztos, hogy nekem is jó.

-         A te vérmintáddal dolgoztam. Két lehetőség van. Vagy meggyógyulsz, vagy nem történik semmi. Rontani nem fog a helyzeten.

-         Mégis, hány nyulad maradt meg az ötből? – kérdezte Tom.

-         Egy, de remélem Bill-nek szerencséje lesz.

 Beadták neki az ellenszert. Az elkövetkezendő hetekben a fiatalabb testvér nem érzett semmiféle javulást, de érezte, hogy rosszabbul sem lett. Aztán azon a szörnyű napon…

-         Bill! Átszaladok Georgék-hoz egy kicsit, nem jössz?

-         Nem! – hallatszott a válasz a szobából.

Tom lenyomta a kilincset, de testvére kikiabált, hogy nem menjen be.

-         Tom! – szólt ki.

-         Tessék.

-         Szeretlek. Nagyon!

-         Én is szeretlek – azzal elindult a két G-hez. Ezt a tettét nagyon, de nagyon megbánta.

Miután átment Gustavék-hoz, elszaladt a kórházba a leletekért. Meglepődött. A kórlap szerint Bill MEGGYÓGYULT! Ninának tényleg sikerült (csak kár, hogy a feljegyzései egy kísérlet közben megsemmisültek, így az ellenszer továbbra is rejtély maradt).

Rohant is egyből hazafelé.

-         BILL! BILL! – kiabálta már az utcáról. – MEGGYÓGYULTÁL!

Bement a házba. Ott is kiabált testvére után, de nem jött válasz sehonnan. Felment, benyitott Bill szobájába és sokkot kapott a látványtól.   

Bad Boy 8.

Sziasztok! :)

Ahogy ígértem, már itt is vagyok a Bad Boy befejezőjével. Az ezutáni történetet hosszabbra tervezem, remélem, hogy sikerül is, de az még meglepi lesz. ;) Ehhez pedig jó olvasást! ^^ Rövid, de lényegretörő, a tartalom szerintem kárpótol. :D

Bad Boy - 8. rész - Próbálkozás

Ahogy Bill mondta, Tom a bal oldali ajtón ment be. Mielőtt belökte volna, a szeme sarkából leolvasta a rajta lévő feliratot, miszerint ez volt a férfiöltöző. Csak pár iskolaihoz hasonló kulcsra zárhatós szekrény állt benne, ezektől nem messze egy fogas. Hátrébb egy konyhapult, amin a mosogatón kívül csak egy kávéfőző árválkodott néhány bögre társaságában. A fal mellé egy faasztal volt tolva, amihez két szék tartozott. Tipikus munkahelyi öltöző volt.

Tom gondolkozás nélkül rápályázott az asztalra, lazán ráültette Billt, de csak erre a pár másodpercre szakadtak el egymástól.

- Ha valamelyik szerencsétlennek épp most jutna eszébe ennek a folyosónak bármelyik részére is jönni, és meghall minket, én esküszöm, hogy kitépem a beledet - szólalt meg Bill félig nevetve.

- Hülye - röhögte el magát Tom, aztán újra hosszan megcsókolta.

- De attól még szeretsz, nem? - pislogott Bill ártatlan fejjel.

- Cseszd meg, az előbb még mindent megtettél volna, hogy lerázz - nevetett fel. - Amúgy attól függetlenül, hogy ki akarod tépni a beleimet? Hát persze.

- Nem mindig akarom kitépni a beled, csak néha. Viszont akkor nagyon.

- Bájos - motyogta Tom.

Bill még egyszer elnevette magát, aztán Tom pólójának nyakát megfogva közelebb húzta magához. Tom halványan elmosolyodott, és megcsókolta, aztán finoman az ajkába harapott. Közben Bill pólójának aljáért nyúlt, hogy lesegítse róla, aztán a sajátját is levette. Bill lemászott az asztalról, ahol eddig ült, és egészen közel lèpett Tomhoz, hogy a vágytól felforrósodott felsőtestük összeérjen. Eközben is vadul harapdálták egymás ajkait, szinte egy másodpercre sem váltak el, épphogy volt egy-egy gyors levegővételnyi idejük. A felsőrészeket lassan követték a nadrágok is, nem sokkal ezután az alsónadrág is lekerült róluk. A ruhadarabok vagy a földön, vagy az egyik szék háttámláján landoltak, de igazán egyikük se nézte, hogy mi hová kerül.

Amikor már teljesen meztelenül álltak egymás előtt, alig észrevehetően mindkettejük elmosolyodott. Tom lassan lejjebb tért Bill nyakára a csókjaival, itt-ott ráharapott az érzékeny bőrre, néhol szívott rajta egyet. Láthatóan Bill ezt díjazta, halk nyögéseivel fejezte ki, hogy tetszik neki, sőt, még kicsit a fejét is hátradöntötte, hogy Tom minél jobban hozzáférhessen.

Ezek után lassan azon kapták magukat, hogy Bill az asztalon támaszkodik, Tom pedig először behatolt, aztán egy finomat lökött rajta a csípőjével. Szinte nem is vették észre, mikor jutottak el eddig, de nem is foglalkoztatta őket különösebben.

- Ezért van az, hogy egyszer utállak, egyszer nem, baszd ki. Túl jó vagy - jegyezte meg Bill lihegve, aztán újra felnyögött.

- Gyakorlat teszi a mestert - vigyorodott el Tom.

- Hülye barom.

Tom megragadta Bill csípőjét, hogy ezzel is diktálja a tempót, és egyre gyorsabban mozgott. Ahogy az idő telt, egyre több, mélyebb nyögés és sóhaj hagyta el ajkaikat. Tom érezte, hogy nem kell sok ahhoz, hogy elmenjen, de először Billt akarta a csúcsra juttatni, ezért megragadta a hímtagját, és a lökéseivel egyhuzamban fel-le húzgálta rajta a kezét. Bill egyre hangosabbakat nyögött, és nem sok idő elteltével el is élvezett, Tom pedig néhány újabb lökés után ment vele.

Miután kifújták magukat, és a ruháikat is gyorsan magukra kapkodták, egy újabb csókot váltottak.

- Döntöttél már? - kérdezte Tom laza félmosollyal.

- Megpróbálhatjuk.

Happy New Year!

Sziasztok!

Bár időzítővel, hogy pontos legyek, de szeretnék mindenkinek nagyon boldog új évet kívánni! :)

Ebben az évben is szeretnék nektek új sztorikkal szolgálni, úgyhogy nem maradtok enélkül, pár nap múlva felkerül a Bad Boy befejező része, és hamarosan Ireth történetének, a Pain of Love-nak a második része, amiről most csak tájékoztatlak titeket, hogy eszméletlen jó lett :)

Pain of Love (Ireth)

Sziasztok! ^^ Örülök, hogy kezd beindulni a beküldés a blogon. Ireth már el is küldte a története, a Pain of Love első részét. Nekem nagyon tetszik, nektek is csak ajánlani tudom! ;) Jó olvasást!

Pain of Love - 1. rész

Tom Kaulitz a kórtermében ült kényszerzubbonyában és azon gondolkodott, hogy miért került ide. Nem őrült meg! Nincs semmi baja, mégis itt van. Próbálta átgondolni a dolgokat.

Pár hónapja kezdődött. Koncert után voltak. Billel egy szobában öltözködtek, Tom közben fél szemmel a testvérét figyelte. Úgy odamennék és megölelném. Nem adnám senkinek. Vajon az ajkai tényleg olyan puhák, mint amilyennek látszanak? Nem, Tom. Most fejezed be! Nem vagy normális!!! De olyan nehéz nem másra gondolni!

- Mit bámulsz? - kérdezte Bill. Ez zökkentette ki Tomot a gondolataiból.

- Nem bámullak.

- Komolyan nem értelek. Olyan furcsa vagy napok óta.

- Nem vagyok furcsa!

- Dehogy nem! Most is a koncerten későn kezdtél el játszani.

- Egy picit fáradt voltam – hazudta Tom. A kis csúszásnak persze semmi köze nem volt a fáradsághoz. Csak Tom koncert közepén elkezdte Billt bámulni.

A hotelben is közös szobát kaptak. Eleve egy szobában akartak aludni.

Tom a franciaágyon feküdt és a plafont bámulta. Már túl volt a fürdésen, de meg akarta várni Billt. Eldöntötte magában, hogy igenis megmondja neki.

Hallotta, hogy testvére elzárja a csapot, ő pedig egyre jobban kezdett izgulni. Magában felkészült a legrosszabbra, hogy Bill talán örökre itt hagyja.

Bill kijött a fürdőből. Egy boxeralsó és egy fekete póló volt rajta. A sminkjét már lemosta. Tom egy másodpercig habozott, majd felpattant, átkarolta és hosszasan megcsókolta. Hogy Bill ellöki vagy behúz neki egyet az sem érdekelte. Meglepetésére öccse visszacsókolta és a nyaka köré fonta a karját. Miután levegőhiány miatt szétváltak, Bill csak ennyit mondott:

- Végre!

A titkukat sikeresen megőrizték. Senki nem tudta meg. Leszámítva Ninát. Nina a szomszéd utcában lakott. Igazi feltaláló és nagy kémikus – fizikus volt. Tom jól emlékezett arra a pillanatra. Nina valami új kütyüjét akarta megmutatni, ezért áthívta a fiúkat. A nappaliban a testvérek magukra maradtak. A lány elszaladt a ketyeréért, amit mutatni akart, ők pedig már nem tudták magukat türtőztetni. Tom lázasan csókolta a mellette ülő nyakát, fülét, ajkait.

- Itt van! – jött Nina. – Bocs, hogy megvá… HUPSZ! – lépett be, majd egyből fordult is ki a nappaliból és a konyhába vette az irányt. A két Kaulitz azonnal utána ment.

- Nina – szólította meg Bill.

Nina éppen egy nagy bögre kávét ivott meg. Kérdőn nézett rájuk.

- Ez…Ez nem… - kezdte Tom, de Nina nem engedte, hogy befejezze.

- Ne gyere azzal a szöveggel, hogy Ez nem az, aminek látszik! , mert ez pontosan az, aminek látszik…És nem. Nem mondom el senkinek. – olvasta ki a két fiú szeméből.

- Tényleg? – csillant fel a testvérek szeme.

- Persze, hogy nem – mosolygott a lány. – Amúgy is tudtam.

- Honnan? – kérdezték egyszerre.

- Nő vagyok, észreveszek dolgokat.

Nina nagyon rendes lány, falazott és segített a két fiúnak. Egyszer egy lesifotós lekapta, ahogy ők ketten csókolóznak. Nina mentette ki őket, azzal az állításával, hogy fogadott Tommal, ha ő nyer pókerben, akkor gazdagabb lesz egy bőrdzsekivel, ha a lány nyer, Tom megcsókolja Bill. Csodával határos módon bevette mindenki, csak a két G volt ezzel szemben egy kicsit bizalmatlan, de végül beletörődtek, hogy csak egy fogadás volt.

Eltelt pár hét, Bill pedig egyre furcsább lett. Soványabb, ingerlékenyebb és néha csak ok nélkül elsírta magát. Végül Tom talált a táskájában egy orvosi papírt. Rák. Érezte, hogy elkezdenek folyni a könnyei. Neszt hallott. Bill állt a szobája ajtajában és őt nézte.

- Mikor akartad elmondani?! – fakadt ki Tom. – Ha egyáltalán nem tervezted azt, akkor majd egy szép napon arra érek haza, hogy holtan fekszel valahol a házban?!

- Tom… Én… - de nem bírta befejezni, mert Tom odaszaladt hozzá és megcsókolta.

- Ezért jársz el szinte minden nap itthonról. A kórházban vagy olyankor?

- Igen.

- És… Mit mondanak?

- …Egyre rosszabb.

Tom még egyszer megcsókolta. Nina. Jutott hirtelen az eszébe. Elengedte Billt, majd felhívta a lányt.

Christmas Present

Sziasztok! :)

Először is kellemes ünnepeket mindenkinek! :3 Másodszor pedig... Karácsonyi novella, mert nekünk kell egy ilyen Mikulás ;) Rövid, de szerintem lényegretörő. Jó olvasást hozzá!

Christmas Present

Odakint csillámlott az ezüstös hó, fátyolként borítva be a tájat. Takaróként omlott a földre, feldíszítette a fák csupasz ágait, cukormázként borult a háztetőkre. Most is kis pelyhekben szállingózott.

A házakban kellemes meleg volt, ropogva égett a fa a kandallóban, fenyő- és mézeskalácsillat terjengett a lakásban. Elérkezett a karácsony...

Bill, mint egy kisgyerek a Télapót, várta haza Tomot, aki nemrég ugrott el, mondva, gyorsan el kell intéznie valamit, azonban a részletekbe nem avatta be. Bill úgy gondolta, valami egyszerű kis dolog miatt ment el, de nem ez volt az igazság. Bár ez meglepetés volt.

Halk csengettyűszó hallatszott odakintről. Bill először nem igazán törődött vele, azt gondolta, a szomszéd kisgyerekes család szórakozik így, amikor mindenki összegyűlt a szeretet ünnepén. Azonban amikor pár másodperc múlva ismét hallotta a csilingelést, közelebbről és közelebbről, felkászálódott a fotelból, ahonnan eddig a pattogó tűz melegét élvezte az arcán. Ráérősen a bejárati ajtóhoz ment, gondolva, legalább kikukucskál, mi a helyzet. Ahogy az ajtót kinyitotta, kicsit meglepte a látvány, és halkan még fel is nevetett.

Tom állt az ajtóban, Mikulás-öltözetben, kezében csengettyűvel. Erre aztán nem számított!
- A Mikulás tudja, hol vannak a rossz kisfiúk - vigyorodott el Tom.
- Oh, szóval szerinted rossz voltam?
- És te tudod, mit érdemelsz? - Újra elmosolyodott, és belépett a meleg lakásba, bezárva az ajtót maga mögött. - Igazából virgácsot akartam hozni, de szerintem ezzel is beéred... - nyomott forró csókot Bill ajkaira, aki majdnem elnevette magát. Megragadta Tom piros kabátjának gallérját, és lassan magával húzta a hálószoba irányába, de ügyelt rá, hogy egy pillanatra se szakadjanak el egymástól.
Tom kihúzta a cipzárt a kabátján, ami alatt egy árva póló sem volt, így azonnal Bill elé tárult meztelen felsőteste. Ezután teljesen lehúzta magáról, és miközben hátradőlt az ágyon, hagyta, hogy Bill saját ruháit is levéve rámásszon.
- Mondtam, hogy rossz vagy - állapította meg Tom félmosollyal.
- Ki hitte volna, hogy a Mikulást befoghatom szexrabszolgának? - vigyorgott Bill. - Bocs, Télapó, de ez van...

Bad Boy 7.

Sziasztok! :)

Igyekszem kicsit belehúzni az írásba, hogy gyorsabban jöjjenek a részek. A Bad Boyból ezen kívül még egy rész van, szóval nemsoká véget ér. De jó olvasást hozzá addig is, és az előző bejegyzésben lévő beküldéses funkciót is igénybe lehet venni.

Bad Boy - 7. rész - Érthetetlenség

A szobába belépve Tom bezárta az ajtót maguk mögött. Ahogy az becsapódott, Bill agyában is a helyére kattant valami. Hirtelen ötlettől fogva eltolta magától Tomot, és hátrált tőle egy lépést, mire a másik csak értetlenül bámult rá. Megint nem tudta megérteni, hogy mi baja van. Igazából az egész srácot nem tudta megérteni - próbálta felfogni a gondolkodásmódját, de nem tudta. Valamiért az egyik pillanatban teljesen jól elvoltak, a másikban pedig nagyon nem. Sose jutottak egyről kettőre, mintha csak egy helyben toporogtak volna - állandóan ugyanaz a hirtelen váltásos sztori.

- Nem bírlak megérteni - szólalt meg Tom sóhajtva.

- Néha én sem magamat. Nem tudom, mi a francot akarok tőled, és hogy miért.

- Nem tudod, mit akarsz... de azt nagyon.

- Igen. Vagyis nem tudom. Olyasmi.

Tom halványan elmosolyodott. Úgy tartják, és mondani is szokás, hogy a szeretet és a gyűlölet között vékony határ van. Bill pedig, nagyon úgy tűnt, hogy kifogta magának ezt a hajszálnyi kis határvonalat, és azon táncolt. De ez nem volt baj, hiszen Tom szerette a kihívásokat. Csak azt kellett elérnie, hogy ne a határon, hanem azon belül legyen.

- És most pedig... Menj el, oké? - szólalt meg Bill egy rövidke kínos csend után.

- Miért?

- Csak menj el. Át kell gondolnom... mindent. Talán működhet, idővel. De most még én sem értek semmit.

Tomnak nem kellett több, azonnal megfordult és kilépett az ajtón. Ahogy becsukta maga után, még pár percet ott időzött. Ha jobban belegondolt, ez is egy lépés volt.

Még aznap este a Fallenben időzött. A klub egyik szélső részében elhelyezett bőrkanapén csövezett barátai társaságában, noha aznap nem volt fellépésük. Most szórakozni, nem szórakoztatni jöttek.

- Mindjárt visszajövök - mondta, miközben felállt, mire a többiek csak bólintottak. A tippjük megvolt, hová megy.

Bill, ahogy még kissé távolabb meglátta a közeledő Tomot, valami olyasmit morgott, hogy el kell intéznie egy gyors telefont, ami kiment a fejéből, de máris visszajön - és azzal a lendülettel el is tűnt a pult mögötti hátsó ajtónál, egyenesen ki a sikátorba. Természetesen társainak azonnal leesett, hogy a telefonálásnak ehhez semmi köze sincs.

Amint Tom odaért, Leon azonnal kapcsolt és megszólalt.

- Gyere, kimehetsz itt hátul - mondta, és félreállt. - Kiment, valahol a sikátorban van. Ha besértődik, akkor is oda megy. Egyenesen, szemben lévő ajtó.

- Kösz - mosolyodott el Tom halványan.

Megkerülte a pultot, hogy mögé mehessen, aztán onnan ki az ajtón. Azonnal, amint kiért, megpillantotta Billt az ajtótól kissé távolabb, aki éppen nem abba az irányba nézett. A falnak dőlve állt, és egy szál cigit szívva múlatta az időt.

- Menekülnél előlem, mi? - kérdezte Tom, ahogy lesétált a lépcsőn.

Bill meglepetten kapta rá tekintetét.

- Miért, előled ki nem menekülne? - válaszolt vissza kérdéssel Bill, miközben kifújta a füstöt. Láthatóan halál nyugodt volt, a hangjában a legkisebb idegeskedést nem lehetett érezni, ahogy az arcáról is az tükröződött, hogy nem érdekli. - Ki engedett ki?

- A srác. Az álpasid.

- Nagyszerű, akkor most szépen elraktároztam az információt, miszerint ki fogom nyírni. De térjünk a lényegre. Mit akarsz?

- Csak annyit akarok tudni, hogy mire jutottál. A reggeli incidens utáni kijelentésed, tudod. Hogy ezt még át kell gondolnod.

- Holnapra meglesz a válasz.

Tom elnevette magát. Látható volt, hogy mindketten a saját igényeik szerint csavargatták a szálakat. Jó kis játék volt, és még mindig nem ért véget. De végül is, Vegas erről szólt. Mindenki játszott mindenkivel - csak az volt a választási lehetőség, hogy szenvedélyes, mocskos vagy egyenesen veszélyes játékot akarnak-e játszani az illetők.

- Holnapra meglesz... - ismételte meg Tom Bill szavait. - Ez pontosan - mondta, miközben ellenőrizte az időt a mobilján - fél óra.

- Rohadj meg.

- Holnapot mondtál. Amint éjfél lesz, az már akkor van.

Bill felsóhajtott, aztán ledobta a csikket és eltaposta.

- Valahogy érzem, hogy nem fogod olyan könnyen feladni - szólalt meg pár másodperc után.

- Én meg tudom, hogy nincs ellenedre.

Bill akaratlanul is, de halványan elmosolyodott. Aztán meg csak hagyta, hogy Tom közelebb menjen hozzá pár lépést, és összetapassza ajkaikat.

- Néha tényleg nincs, ennyiben igazad van - vigyorodott el újra.

Tom erre valami olyasmit morgott, hogy ő megmondta, aztán újra megcsókolta.

- Tudod, ezt talán egy zártabb helyen kellene folytatnunk - szólalt meg Tom újra, ahogy egy pillanatra elváltak egymástól. Ezután meg sem várta Bill reakcióját, csak egy gyors mozdulattal felkapta, mire a másik szorosan a nyaka köré fonta a karjait.

Tom ezután visszaindult az eddig nyitva hagyott személyzeti ajtóhoz.

- Bal oldal - mondta Bill két csók között, ahogy Tom belépett vele az épület falai közé.

Beküldési lehetőség az oldalon

Sziasztok! :)

Új ötlettel rukkoltam elő nektek, bár majd meglatjuk, fogjátok-e díjazni...

Arra gondoltam, hogy létrehozhatnék egy mások történetei menüpontot. Ebből ki lehetne hozni azt, hogy aki gondolja, küldhet be sztorit. Természetesen fanficekre gondoltam, de az mindegy, hogy milyen. Jöhet hetero és twc is. :) Ez jól jönne abban is, hogy gyakrabban lenne friss, új írók is kibontakozhatnának és több művet megismerhetnénk.

Akinek nincs ideje/kedve egy teljes bloggal foglalkozni, de szeretne valahol publikálni, az dobhat egy e-mailt. Az írói nevével és a története címével. Értelemszerűen lehet novella, folytatásos vagy egyperces is, és ezt is jó, ha megírjátok a levélben.

És itt az e-mail, amire lehetne írni. :)

theira@indamail.hu

Még meglátjuk, mi sül ki belőle. Kérdés, óhaj-sóhaj jöhet chatbe vagy kommentbe.

Bad Boy 6.

Sziasztok! :) Mivel per pillanat nem tudok aludni, ezért felrakom nektek az újabb részt most. :D Jó olvasást!

Bad Boy - 6. rész - Reggel van, de máris felhúztál

Bill elgondolkozott. Beszálljon, és mondjon búcsút annak, hogy ezt az időt egyedül töltheti? Vagy inkább gyalogoljon a hűvösben, hogy még inkább lefárassza magát? Egyik verzió se volt jó. Mindegy volt. Szóval sóhajtott egyet, megkerülte a járművet, és bevágta magát az anyósülésre. Még utoljára mérgesen fújtatott egyet kínjában, aztán lenyugtatva magát kinyögte a címet.

- Nem vagy valami egyszerű eset - jegyezte meg Tom, amikor beindította az autót.

- Az is tudok lenni, csak nem neked.

- Most úgy őszintén elmondanád, hogy mi bajod van velem?

Már megint ezek a hülye kérdések. Bill szép lassan végiggondolta a dolgot, mit mondhatna. De nem volt normális indoka, amit felhozhatott volna. Tom szimplán csak irritáló volt. Az egész lénye, a személyisége, a stílusa, ahogy megszólalt, amit csinált. Mindent utált benne, bár azt még ő maga sem értette, hogy miért. Valamit mégis kellett mondania. Muszáj volt, hogy Tom ne hihesse azt, hogy csak megjátssza az egészet.

- Nem tudom. Csak nem bírlak. Olyan a viselkedésed, ami nem tetszik. Ja, és már első alkalommal megmutattad az egódat. Csökkenthetnél belőle. Tipikusan enyém a világ típus vagy, aki azt hiszi, bármit megtehet és bárkit elérhet.

- Legutóbb éjjel nem úgy tűntél, mit aki annyira nagyon utálna - mosolyodott el Tom, és egy pillanatig oldalra nézett, hogy láthassa Bill arckifejezését. A gyilkos tekintetre muszáj volt elnevetnie magát, hiába nem akarta.

- Tom, be voltam szívva. Mindannyian szívtunk aznap. Akkor jó ötletnek tűnt. Így, józan fejjel rájöttem, hogy hiba volt.

Tom nem mondott semmit, csak bólintott. Szóval hiba. Bill úgy gondolja, hogy ez az egész egy hiba volt, amit nem kellett volna. Nagyszerű, akkor ezt is helyre kell hoznia. Meg kellett változtatnia Bill véleményét, hogy ne az legyen belőle, hogy megbánta a múlt éjjelt.

De várjunk. Miért is csinálja ezt? Billnek nem csak egynek kellett lennie a sok közül, akit szintén elrángatott valahová, hogy az este aztán egy kis bulival végződjön? Így kéne lennie, hogy aztán később elfelejtse, most mégis azon gondolkozik, hogyan változtathatna. Ez a két dolog így nem fért össze. Valamit elakart nála érni, de mégis, egy éjszakás kalandnak indult. Ezek ütötték egymást. Hamar elhessegette a gondolatait, inkább az útra koncentrált.

Néhány perccel később abba az utcába kanyarodott, ahol Bill lakott, és leparkolt a ház előtt. Az úton teljes csend volt, a rádió sem szólt, csak az éjszakai utca zajait lehetett hallani. Tom most nézett oldalra először, és kissé meglepetten fedezte fel, hogy Bill út közben elaludt, fejét az autó ablaküvegének támasztva. Muszáj volt elmosolyodnia a látványra, és csak megrázta a fejét. Újra beindította a kocsit, és a saját háza felé hajtott.

Reggel Bill értetlenül fordult körbe a szobában, ahol ébredt. Ismeretlen terep volt. Hol a francban van, és mit keres itt? Ledobta magáról a takarót, és kilépett az ajtón. Az egész lakás ismeretlen volt. A rövid folyosón, ahová jutott, két ajtó volt, benyitott abba, ami közelebb volt hozzá - az ajtó egy fürdőszobát takart. Így továbbment, a következő ajtón belépve egy konyhával összevont nappalit talált. Aztán ahogy a fotelban a tévét bámulva megpillantotta Tomot, az egész két összeállt.

- Reggel van, de máris felhúztál - csörtetett oda Bill, és idegesen megállt Tom előtt.

- Most mi bajod van?

- Az, hogy egy full idegen lakásban ébredtem fel, aztán rájövök, hogy a tiéd, bassza meg, szerinted mégis mi?! Bár azt hittem, valami mocsokfészekben laksz, szóval ez eddig kellemes csalódás volt... De akkor is. Mi a fenéért nem bírtál hazavinni, nem magadhoz?

- Bealudtál a kocsiban.

- Aha, és?

- Nem volt szívem felkelteni, és a cuccaid közt sem akartam turkálni a lakáskulcsért, szóval...

- Menj a picsába.

- Komolyan, nem értelek - mondta Tom hitetlenül. - Nem keltettelek fel, mert nem akartalak basztatni, a kanapén aludtam, nem lehet egy szavad sem.

- De, igen, nagyon is lehet. Mivel senki sem kényszerített rá.

- Istenem, ha seggfej vagyok, akkor az a bajod. Ha próbálok kedves lenni, akkor meg az. Döntsd el, mit akarsz!

Bill unottan megforgatta a szemét, és felsóhajtott. Ő eldöntötte, mit akar. Semmit. Tomtól legalábbis mindenképpen semmit. Nem volt rá szüksége. Ezt miért volt annyira nehéz felfognia a kérdéses személynek?

- Csak haza akarok menni. Ennyit akarok - nyögte ki végül.

- Ne térj ki a válasz elől. - Tom végre felállt, hogy egy szemmagasságba kerüljenek Billel. Komolyan nézett rá, éreztetve vele, hogy normális választ vár. - Velem kapcsolatban mit akarsz? Ennyi a kérdés.

- Konkrétan semmit nem akarok, mert utállak. Már a jelenlétedtől is idegbajt kapok, szóval csak annyit, hogy lépj le az életemből. Most pedig hazamennék, ha nem zavar.

- Gyalog ilyen időben?

Bill kinézett az ablakon, és meglepetten fedezte fel, hogy szakad az eső. Miért, miért kell pont most? Úgy érezte, hogy még az időjárás is összefogott ellene.

- Hát, öhm... Szerintem annyi még belefér, hogy hazaviszel... Ugye?

Tom vállat vont, és felvette az eddig a dohányzóasztalon pihenő kocsikulcsit. Miért is ne? Semmit nem veszíthet vele.

Alig negyed órával később az autó Bill lakása előtt állt meg. Bill kivágta a kocsiajtót, és gyorsan az ajtóhoz sietett, Tom pedig nem sokkal ment utána, mert ő éppen úgy döntött, hogy bekíséri.

- Azért kösz - szólalt meg Bill, ahogy az ajtó előtti kis, fedett teraszra értek.

- Nincs mit.

Tom most vagy soha alapon átkarolta Bill derekát, és megcsókolta. Nem zavarta volna, ha Bill lekever neki egyet, vagy ellöki magától. De egyik sem történt meg. Meglepettségére még meg is ragadta a pólója nyakát, hogy közelebb húzza magához. Tom erre felbátorodva lejjebb csúsztatta a kezét, és Bill hátsójába markolt, és ugyanazzal a lendülettel kivette a hátsózsebéből a lakáskulcsot. Közben nem szakították el egymástól az ajkaikat, de Tom közben fél kézzel a zárral babrált, ahogy forgatta benne a kulcsot.

- Mi is volt azzal, hogy nem akarsz tőlem semmit, és utálsz, hm? - kérdezte Tom mosolyogva.

- Semmi, csak felejtsd el - szólalt meg Bill halkan, és hagyta hogy Tom belökje mögötte az ajtót.

Bad Boy 5.

Sziasztok! :)

Rövidebb várakozás után megérkezett az 5. rész, amihez nem igazán fűznék hozzá semmit. :D

Bad Boy - 5. rész - Felejts el

Következő este Bill remélte, hogy Tom vagy a haverjai nem jelennek meg a klubban. Nem, a haverjaival nem volt különösebb baja, de úgy gondolta, Tom valószínűleg mindenről beszámolt nekik, és attól félt, hogy előjönnek a témával. Általában nem zavarták az ilyenek, mivel másnapra úgyis elfelejtettek mindent, akik ráakadtak, vagy egyszerűen csak nem akarták felhozni. De azokkal nagyrészt egyedül indult el, és nem is nagyon tértek vissza, vagy simán elvegyültek a tömegben. De ezek négyen voltak, még akkor is, ha hárman később egyedül hagyták Tommal, és valószínűleg vissza is fognak jönni. Hiszen kezdő banda, és a helyi klubokban akarnak feltörni, ami alól ez sem volt kivétel. Sőt, biztos volt bene, hogy jönnek még - mivel utólag megtalálta őket a programban. Többször is.

- Neked mi bajod van, úgy őszintén? - lökte oldalba Leon Billt, miközben egy poharat törölgetett. - Süt rólad, hogy valami nem oké.

- Semmi. Mindegy - vágta rá.

- Fogadni mernék, hogy a múltkori srácon rágódsz, mi? - szólalt meg Stephanie, egyedüliként, akinek sejtése volt a témáról. Bill bírta, hiszen lehetetlen volt a lányt nem szeretni, de most mégis legszívesebben megfojtotta volna, amiért ezt felhozta. Bármiről szívesebben beszélt volna, mint Tomról.

- Milyen srác? - kapcsolódott be Tori, aki eddig csak fél füllel figyelte a beszélgetést.

Bill felhorkant. Miért kellett mindhárom munkatársának ráakadnia erre? Ha Steph nem szólalt volna meg, talán elfelejtették volna... De így biztos volt benne, hogy ráakadnak a témára, és kifaggatják.

- Mondom, hogy mindegy - horkant fel Bill. - Akadjatok le rólam, jó? Nincs hangulatom ehhez.

- Bal lábbal keltél fel? - cukkolta tovább Leon.

- Csak kussolj, oké? Legszívesebben be se jöttem volna, kérlek, hagyjatok, csak ma - sóhajtott fel.

Egy ideig tényleg csendben voltak, mármint egymás körül. Tartották magukat Bill kéréséhez, és inkább nem szóltak hozzá, csak csinálták az emberek italait. Stephanie volt, aki először megtörte a csendet - de ő is csak azért, mert tudta, hogy szükséges.

- Hé, ott a herceged - bökött Steph a fejével a tömegben lévő Tomra, hogy Billt figyelmeztesse.

- Mi van? - kérdezett vissza hirtelen. - Basszus, minek? Nem is lépnek fel ma. Az fix, hogy engem akar idegesíteni.

- Vagy csak úgy itt van, mert szórakozni akar? - vonta fel a lány kérdőn a szemöldökét.

- Francokat. Idejön - mondta, és igaza volt; Tom abban a pillanatban indult el a pult felé.

Bill sóhajtva odalépett Leonhoz, és már azelőtt kérlelően nézett rá, hogy megszólalt volna.

- A srácot le kéne koptatni - közölte egyszerűen, fejével alig láthatóan a közeledő Tomra biccentve.

- Mi? Miért nem intézed el magadnak?

- Az nem olyan egyszerű, és ehhez te kellesz.

Leon egy pillanatig értetlenül bámult rá, aztán leesett neki, mit is akar Bill pontosan, és azonnal tiltakozni kezdett az ötlet ellen.

- Nem. Verd ki a fejedből. Tudod, bírlak meg minden, de emlékeztetlek rá, hogy én még mindig hetero vagyok. Szóval bármit, csak ezt ne.

- Csak egyszer, oké? - nézett még rá utoljára gyorsan, aztán visszafordult. Tom épp abban a pillanatban könyökölt a pultra.

- Szóval szerinted nem vagyok neked elég jó, mi? - vágott bele Tom azonnal a közepébe.

- Húzz innen, seggfej.

- Miért is?

- Mert irritálsz a jelenléteddel? - kérdezett vissza Bill kapásból.

- Hm. És ha nem, akkor mi lesz?

Leon ebben a pillanatban közelebb lépett, és átkarolva Bill derekát, szigorú tekintettel bámult Tomra. Bill magában szinte felsóhajtott a megkönnyebbüléstől, amiért végül is Leon a segítségére sietett.

- Akkor valószínűleg másképp fog kinézni a képed - válaszolt Leon azonnal Bill helyett. - Csak akadj le róla, és nem lesz balhé.

Tom felnevetett, aztán megszólalt. Hangjában gúny és megvetés volt.

- Gratulálok, ennyit tudtok - mondta.

Leon felhúzott szemöldökkel bámulta Tomot, azt várva, hogy lelépjen végre. Továbbra sem esett ki a szerepből, de remélte, hogy minél hamarabb befejezheti ezt a játékot.

- Na, mire vársz még? - szólalt meg újra. - Húzz el.

- Hidd el, úgyis mentem volna - vonta meg a vállát Tom, aztán felállt a bárszékről, végül eltűnt a tömegben.

Bill megkönnyebbülten felsóhajtott, mire Leon is elengedte a derekát.

- Basszus, kösz - mondta Bill hálásan. - Jövök neked egyel.

- Több ilyen nem lesz...

- De tényleg, kösz, és sajnálom, de te voltál hirtelen az egyetlen elérhető...

- Mindegy, oké?

A bár bezárása után Bill hullafáradtan lépett ki az ajtón. Azt volt a terv, hogy hazaér, és amint bedől az ágyba, azonnal alszik is, nem szenved olyan fárasztó dolgokkal, mint az átöltözés. Arra  kapta fel a fejét, hogy egy alak állt meg mellette. Még a sötétben is felismerte, hogy Tom volt az. Hát persze, hogy most sem tudja levakarni magáról...

- Tudom, hogy az a tag nem a pasid - szólalt meg Tom, azonnal a téma közepébe vágva. - Túlságosan is hetero feje van. Bevallom, jó színész, de át lehetett rajta látni.

- Menj a francba - préselte ki Bill a fogai között. - Jó lenne, ha a maradék energiámat nem rád kéne elbasznom, de úgy látszik, az lesz belőle. Egyszer mondom el, és utoljára, szóval ha ezt itt és most nem érted meg, akkor vagy hülye vagy és rossz a felfogásod, vagy nagyon kitartó vagy. Már az első pillanattól kezdve látszott rajtad, hogy tipikusan az vagy, aki arra törekszik, hogy minél többen meglegyenek neki, hogy adhassa a menőt a haverjainak. Fogalmam sincs, hogy miért mentem el veletek mégis. De egy pillanatra talán mégis élveztem az idióta játékodat, és benne voltam. De elgondolkoztam rajta. Nem. Nem akarok benne lenni, és nem akarom, hogy az életem része legyél, nem hiányzik nekem egy nagyképű seggfej, aki felforgatná a mindennapjaimat. Mondhatod azt, hogy első látásra ítélek, mert igazad van. Alig ismerlek, de ez elég volt ahhoz, hogy véleményt alkossak rólad. Szóval most megkérlek valamire, amit remélem, hogy nem lesz nehéz betartanod. Csak annyit kérek, hogy felejts el.

Bill, ahogy befejezte a mondandóját, meg sem várta, hogy Tom akármit mondjon rá, tovább indult, és faképnél hagyta.

Tom egy pillanatig még hezitált, és úgy tűnt, hogy gondolkozik. Billnek most nem volt igaza. Nem volt nagyképű seggfej. Legalábbis tudott nem az lenni. Szóval most a jó arc énjét kellett előszednie, nem a nagymenő kőbunkót. Hát akkor legyen.  Gondolt egyet, és sietősen a parkoló irányába sétált.

Alig egy perccel később ugyanazon a hosszú utcán hajtott, ahol épp az előbb állt, és leállította az autót a gyalog hazafelé igyekvő Bill mellett.

- Szállj be, hazaviszlek - mondta, ahogy lehúzta az ablakot.

- Nem kell, sétálni akarok - vágta rá Bill gondolkodás nélkül.

- Nem akarsz sétálni, látszik rajtad, hogy majd' összeesel a fáradtságtól, egész éjszaka a pult mögött rohadtál. Nem akarok semmit, csak hazaviszlek. Na?

Bad Boy 4.

Sziasztok! ^^

Itt vagyok nektek az új résszel, ami már azért érdekesebb, hogy is mondjam, khm... :D Na mindegy, lényeg a lényeg, ezt a sztorit teljesen befejeztem, nem lesz egy lexikonhosszúságú, de már a következőbe is belekezdtem, úgyhogy nem kell csüggedni. ^^ Jó olvasást hozzá! ♥

Bad Boy - 4. rész - Viszlát, drágaságom

Nem magyarázkodom, inkább megmutatom. Ahogy ezek a szavak elhagyták Tom száját, meg sem várta, hogy Bill reagáljon, újra az ajkaira tapasztotta az övéit, miközben hátrább tolta, egészen a falig. Bill nem ellenkezett, engedelmesen a falnak nyomta a hátát, és átkarolta Tom nyakát.
- Rohadtul nem fognak visszajönni, ahhoz túlságosan ismernek. Direkt hagytak itt minket, szóval nyugodtan lehetünk - mondta Tom, megszakítva a csókot egy pillanatra.
- Te csak kussolj, seggfejkém, magamtól is rájöttem. Bírom a hülye játékaitokban, hogy mindent előre látok - vigyorodott el. - De tetszik.
- Tudtam, hogy tetszeni fog - harapott Bill ajkába finoman. - Olyan kis aranyos vagy, amikor duzzogsz és próbálsz leoltani.
- Egyáltalán nem duzzogtam. Inkább folytasd - mosolyodott el Bill halványan.
Tom hallgatott a tanácsára, úgyhogy újra megcsókolta, ezáltal már durvábban, mint az eddigiek. Erőszakosan tolta át a nyelvét Bill szájába, aki, ha akart volna, akkor sem tudott volna ellenkezni. De nem akart. Ugyan csak előző éjszaka ismerték meg egymást - bár még ez is túlzás arra, ami köztük van -, és szinte semmit nem tudott Tomról a nevén kívül, egyáltalán nem érezte helytelennek, amit csinálnak. Miért érezné annak? Előre tudta, hogy úgyis csak egy futó kaland lesz. Ma éjjel még itt vannak, fűtől kissé kába állapotban, egymást csókolva, néhány nap elteltével el is fogják felejteni, hogy valaha találkoztak.
Bill közelebb passzírozódott a falhoz, ahogy Tom az ágyékát az övének nyomta, és felnyögött tőle, ahogy nadrágon keresztül is megérezte a másik merevedését. Tom magabiztosan elmosolyodott, és megszólalt.
- Tetszik, mi? - kérdezte huncut mosollyal a szája sarkában.
- Ne pofázz már annyit, bassza meg! - forgatta Bill a szemét, és ezúttal ő harapta meg Tom ajkát.
Tom óvatosan elmosolyodott Bill reakciójára.
- Ezt igennek veszem - mondta.
Ezután tényleg csendben maradt, inkább lefejtette Billről a pólót, és a nyakát halmozta el csókjaival, a másik pedig ezt halk nyögéseivel díjazta, és fel sem tűnt neki, hogy már Tom nyakába csimpaszkodik, szinte csak ezzel megtartva magát - egyébként úgy érezte, hogy azonnal összeesik. Tom ezután a saját pólóját rángatta le magáról, és ledobta a földre. Szép lassan a többi ruha is lekerült róluk, és amint teljesen meztelenek voltak, Bill ösztönösen szembefordult a fallal, és fél karral nagyjából nekitámaszkodott. Engedte, hogy Tom félresöpörje a haját, ezután, mikor hátulról óvatosan a nyaka hajlatába harapott, felsóhajtott.
- Meddig akarod még hagyni, hogy szenvedjek? - kérdezte Bill szúrósan két nyögés között.
- Semeddig, befejeztem a szadizásodat - vigyorodott el Tom.
Ahogy mondta, nem szadizta tovább, hanem a lényegre tért. Mivel egyikük sem akart a mocsokkal borított földre lefeküdni, állva maradtak. Tom így hatolt be Billbe egy határozott mozdulattal, aki erre hangosan felnyögött. Tom elégedetten elmosolyodott, és szinte egy pillanatot sem várva lökött egyet a csípőjével - aztán még egyet. Eleinte lassú tempót diktált, aztán gyorsabbra váltott. Ajkaikat egyre több és hangosabb nyögés és sóhaj hagyta el, ahogy haladtak a végcél felé.

Először Bill élvezett el hangos nyögés kíséretében. Érezte, ahogy a teste görcsbe rándul, ahogy meg sem bír mozdulni, ahogy a háta megfeszül. Tomnak se kellett már sok, csak pár másodperc volt a különbség, Bill után ő is szinte azonnal elment.

Néhány perc múlva, miután kifújták magukat, a ruháikat rángatták magukra.
- Remélem, tudod, hogy ez semmit sem jelentett - jegyezte meg Bill, miközben felvette vékonyka kabátját. Nem cipzározta be, úgy indult el, de búcsúzóul még egy puszit nyomott Tom arcára. - Viszlát, drágaságom - vigyorodott el, aztán kilépett az épületből.
Tom perceken keresztül állt ott mozdulatlanul, miután egyedül lett hagyva. Most ő volt az áldozat, életében először - és nem hagyta magát veszíteni; eldöntötte, hogy benne marad a játékban.

Bad Boy 3.

Sziasztok! ^^
Meghoztam az új részt (hamarabb is hozhattam volna...), remélem, tetszeni fog! :) Nem sok mindent szeretnék most hozzáfűzni... Amit most ide lefirkantok, nem is ehhez van köze.
Ööhm, nektek mi a véleményetek a Girl Got a Gun klipjéről? :D Csak mert én az életem további évtizedeit teljes sokkban fogom leélni... és hát, nem épp a legjobb értelemben.

Bad Boy - 3. rész - Bandázás

Amint az ajtó zárja feltörhetetlennek bizonyult, más módszerhez kellett folyamodni. Mégpedig a betörése. Bill már meg sem lepődött, amikor látta, hogy ezzel próbálkoznak. Ez viszont egyszerűbb volt, a rozsdás vasajtó hamar engedett, nyikorogva kinyílt, majd végleg kiesett a helyéről, és fülsértő zajjal földet is ért. A négy srác győzelemkiáltással lepacsizott, Bill pedig csendben állt mellettük, csak akkor követte őket, amikor elindultak, most már csak az ajtó helyén befelé. Odabent csak egy üres szoba volt, ahol egyedül pár korhadt szék és asztal állt évek óta, és mind használhatatlanok voltak - egy ember súlya alatt valószínűleg azonnal összeszakadtak volna.
- Nem valami bizalomgerjesztő hely - szólalt meg Bill, ahogy körbenézett.
- Még mindig jobb az előzőnél. - Tom megvonta a vállát. - Legalább tető van felettünk.
- Mi a francért nem mentek valamelyikőtök házába, ha tetőt akartok?
- Normális vagy? - röhögte el magát Georg. - Az hülyén néz ki és nagyon nem menő.
- Aha, szóval ez a logikátok. Rohadjunk lepukkant helyeken, mert az menőbb, mint egy normális ház.
- Beletrafáltál - állapította meg Gustav.
- Nem vagy hozzászokva, mi? - nézett Andreas Billre.
- Nem igazán.

Néhány pillanat múlva a porral nem törődve mind a földön ültek, és valahogy Billt is próbálták bevonni a beszélgetésbe több-kevesebb sikerrel. Egy idő után végre feloldódott, és néha hozzá is szólt az aktuális témához. Megállapította magában, hogy ahhoz képest, hogy alig ismeri őket, egész jó társaság. Sőt, kifejezetten jó fejeknek bizonyultak, sokkal rosszabbra számított. Már javában telt az idő, amikor Tom előhúzott a belső zsebéből egy spanglit, hisz aznap ő volt a soros. Minden napra beosztották, hogy éjszakára ki szerez füvet és tölt meg egy-két szálat, vagy hoz már megtöltöttet.
- Ki kér? - kérdezte vigyorogva, miközben meglengette a szálat a többiek orra előtt.
A válasz egyértelműen igen volt, mindenki részéről, így Tom a gyújtót is elővette hozzá, és meggyújtotta a vicces cigit.
A nem épp legálisan megszerzett cigi szép lassan körbejárt - mindenki beleszívott egyet-kettőt, aztán annak rendjén adta tovább.
Amint teljesen elégett, már mindnyájan eléggé jó hangulatban voltak, és nevetgéltek hol egymáson, hol egyéb dolgokon.
- Kéne szesz - mondta Andreas vigyorogva.
- Kinek van otthon? - kérdezte Gustav. - Vagy vegyünk?
- Van otthon, de mit tudom én - rántotta meg Georg a vállát. - Menjünk, aztán lesz, ami lesz. Titeket pedig itt hagyunk szépen - nézett le Billre és Tomra, miközben próbálkozott felállni, ami szédülések között egyiküknek sem volt egyszerű.

- Hát, khm... egyedül maradtunk - vigyorgott Tom, amikor a többiek hallótávolságon kívülre kerültek.
- Rosszabbra számítottam. Egész jó arcok vagytok. Kicsit szédülök, de baromi jó az estém - nevetett.
- Tudod, mitől lehetne még jobb?
Ezután meg sem várta, hogy Bill válaszoljon, azonnal vadul megcsókolta. Bill egy pillanatra sem tiltakozott - ő sem tudta pontosan, tényleg akarja-e, vagy csak a fű hatása ez is, de legalább élvezte.
- Téged viszont még mindig utállak - szólalt meg Bill, miután szétváltak, és lassan felállt.
A terve az volt, hogy lelépjen, legalább is, ahogy mutatta - egyébként esze ágában sem volt, és már számolta a másodperceket, hogy ha Tom reagál és esetleg utánaindul, vagy bárhogy vissza akarja tartani, azt mikor teszi meg. Miközben elindult, tizenötig sem jutott el gondolatban, nem nézett hátra, de már csak annyit érzett, hogy Tom a keze után kap. Pontosan erre várt, vagy legalább hasonlóra.
- Maradjak még? - Megfordult, hogy szembe kerüljön Tommal, miközben tettetett meglepődöttséggel felhúzta a szemöldökét.
- Még van valami, amivel tartozol nekem. - Tom szája perverz vigyorra húzódott, ahogy kiejtette a szavakat. Már látta maga előtt az estéje további részét, és előre tudta, hogy Bill úgyis marad. Kedvére irányította, ahogy mindenki mást is szokott. - Nos, benne vagy? Feldobom az estéd maradékát.
- Miben kéne benne lennem? - kérdezte Bill, tettetve, hogy fogalma sincs róla, mit akar Tom. Nagyon is tudott a szándékáról, hiszen csak úgy ordított róla. Viszont Bill is benne volt a kis játékában. Sőt, ő is saját játékot játszott.
- Nem magyarázkodom, inkább megmutatom.

Bad Boy 2.

Halihó! :)

Mint az előző bejegyzésben írtam, jöttem a következő résszel, időzítéssel. Még nem igazán indulnak be az események a sztori részéről, de ez majd hamarabb megtörténik, mint gondolnátok! :)

Addig is jó olvasást hozzá! ♥

Bad Boy - 2. rész - Éjszakai viszontlátás

- Az ott nem a herceged? Mármint a gitáros? - szólalt meg Stephanie újra, ahogy Bill felé fordult.
- Nem a hercegem, de ettől eltekintve ja. Mármint ő az.
- Szerintem, ha még egy pár napig itt lóg, észre sem veszed, és igen, a herceged lesz. Évek óta egy helyen dolgozunk, tudom, milyenekre buksz. Mindig azt mondod, hogy nem lesz semmi, aztán mégis.
- Mintha veled nem így menne - nevetett.

Hajnalban, amikor bezárt a klub és Bill hazaindult, egész végig Tom járt a fejében. Elmenjen vagy ne? Stephanie-nak igaza volt, túl jól ismerte, tényleg a Tomhoz hasonlók voltak az esetei. Ugyanakkor a nagyképűsége irritálta is, emiatt nem tudta eldönteni, mit kezdjen magával. Egyszerre ment is volna, meg nem is, és furcsán érezte magát emiatt. Amikor hazaért, becsapta maga után az ajtót, és inkább úgy döntött, alszik rá egyet, úgyis csak az estéről van szó, és még a nap is alig kezdett el felkelni. Zuhany és átöltözés nélkül vágta be magát az ágyba, és úgy érezte, azonnal el tudna aludni, de sokáig lekötötték a gondolatai, így órákig forgolódott, mire képes volt végre elaludni.

Amikor felkelt, késő délután volt, bár még nem kezdett el sötétedni. Sóhajtva úgy döntött, hogy elmegy a klubhoz, bármit is akarjon tőle Tom. Gyorsan letudta a zuhanyzást, a felöltözést és a sminkelést, de nem fordított különösebb figyelmet rá, hogy néz ki. Csak egy idióta hívta el, nem az angol királynőhöz készül látogatóba, így nem is érdekelte, ha valami nem tökéletes.
Ezután nem sietett, hogy odaérjen, csak lassan sétált,  Tom úgysem mondott neki pontos időt, csak annyit, hogy este. Így teljesen mindegy volt, mikor ér oda. A klub előtt, ahogy odaért, megállt, és várt. Még korán is érkezett. Pár percig ott volt, aztán elunta a várakozást. Már épp készült volna sarkon fordulni és elindulni, amikor tőle kicsit távolabb, a háta mögül megszólalt valaki.
- Hová készülsz?
Már innen tudta, hogy kiről van szó, de hátrafordult, és Tommal találta szembe magát. Viszont nem egyedül jött. Billnek először gondolkodnia kellett, miért olyan ismerősek neki, aztán beugrott az előző este. A három ismeretlen srác a banda - akikről a tegnapi koncert alatt kiderült, kezdők és névtelenek -, további tagjai voltak.
- Rendben, eljöttem. Mi a francot akartok tőlem? - kérdezte Bill hirtelen.
- Tudod, konkrét okunk nincs rá, miért akartunk, vagy akartam veled találkozni. Csak esténként néha-néha összeállunk bandázni, és te is simán jöhetnél.
- Aha, vágom, és minek kellek ehhez? De... inkább ne válaszolj. Bemutatnál a haverjaidnak, és megyünk oda, ahová készültetek, vagy egész éjjel itt fogunk állni?
- Majdnem el is felejtettem - szólalt meg Tom. - Nekik már meséltem rólad. Név szerint Andreas, Georg és Gustav.
Bill felsóhajtott. Úgy érezte, ez az este hosszú lesz ezeknek a társaságában.

Nagyjából negyed órával később egy elhagyatott épület előtt álltak. Bill egész úton meg sem szólalt, csak némán duzzogott magában, és a többiek beszélgetését hallgatta, akik természetesen végig dumálták azokat a perceket, amíg odaértek, és egy pillanatra sem tudtak volna elkussolni. Még mindig nem értette, mit akarnak tőle, csak azt tudta, hogy ő mit akart.
- Mi ez a hely? Mármint ezer éve tudom, hogy itt van, de sose jöttem rá, hogy ez mi a franc? - kérdezte.
- Valami raktára volt nem tudom micsodának, de már elég rég bezárták - vont vállat az előbb Andreasnak nevezett srác.
- Eddig éjszakánként az utcán csöveztünk sikátorokban, csak ma délelőtt találtuk úgy, hogy be kéne lógni valahova  - szólalt meg Gustav.
- Aha, baromi jó - nyögött fel Bill fájdalmasan. - Minden álmom omladozó raktárakban csövezni négy ismeretlennel...
- Majd megszokod - vigyorgott rá Georg.
Miközben a srácok megpróbálták feltörni az ajtó zárát, Bill felsóhajtott. Úgy érezte, hosszú és eseménnyel teli éjszaka vár rá.

Egy év

Sziasztok! :)

Tudom-tudom, megint rég nem jártam erre, és tudom azt is, hogy unjátok és elegetek van az állandó eltünedezéseimért... és ezért nem is győzök elégszer bocsánatot kérni. Szóval, igen... A napokban jövök egy résszel, talán időzítéssel is... Na de a lényeg!

Az oldal ma pontosan egy éve, hogy megnyitott, és - bár kisebb-nagyobb szünetekkel és eltűnésekkel -, de a mai napig is működik.

Ha ti nem vagytok, valószínűleg három hónapot nem bír ki, és értelme sem lett volna tovább vinni. De mégis itt vagytok, kommenteltek, feliratkoztok, írtok, és egyszerűen csak vagytok, itt, a blogomon. El sem tudom mondani, hogy mennyire imádlak titeket érte, hiszen ez az az oldalam, ami a legtovább kitartott és létezett. Ezért nem győzök köszönetet mondani.

Most pedig nézzünk egy kis statisztikát a jelen pillanatból, amikor ezt a bejegyzést éppen írom.

A mai napon 29-en jártatok itt.

Tegnap ez a számláló 34-et mutatott.

Ebben a hónapban 1531-szer kattintottatok rám.

Az összes oldalmegtekintés pedig 22517.

187 komment van a jelenlegi bejegyzésekben.

9-en vagytok rendszeres olvasóként feliratkozva.

Igen, ezek mind ti voltatok. :)

Még egyszer köszönöm szépen a kitartásotokat a blog mellett! 

Legyetek jók, és imádlak titeket! ♥

Bad Boy 1. rész

Sziasztok! :3

Bocsi, hogy megint volt egy kis kimaradásom pár napig, de kárpótoljon titeket, hogy megérkeztem a Bad Boy első részével. Van egy olyan érzésem, hogy ezt szeretni fogjátok. :) Néhány nap múlva jövök a következővel. :D Ja, és most észrevehettétek, hogy rákattantam a képek csatolására a posztokhoz, ezek általában illettek valamelyest a sztorikra és az abban lévő történésekre, mostantól kezdve nem biztos, hogy fogtok összefüggést találni bármelyik jelenttel is, csak csatolom, mert tetszik, vagy épp cuki.:D Jó olvasást! ^^

Bad Boy - 1. rész - Bunkó

- Valahogy téged szívesebben néznélek helyettük.

Bill felvont szemöldökkel bámult az előbbi mondat tulajdonosára, akinek épp az italát keverte ki, és épp az imént közölte, hogy őt szívesebben nézné a színpadon vonagló táncosok helyett. Egy pillanatra meg is állt a kezében a pohár, aztán halál nyugodtan beledobta a jégkockát az italba, mintha mi sem történt volna, végül lecsapta elé a pultra. Nem voltak ritkák az ilyen nyomulós seggfejek a Fallen Angel House-ban, csak azoknak a legtöbbje valamelyik vendégre kattant rá, csak egy-két bevállalósabb volt, aki valamelyik csapost akarta felszedni. A hirtelen előkerült pasas pedig egyértelműen az utóbbi kategóriába tartozott. Minél inkább telt az idő, Bill annál inkább megtanulta, hogy kezelje a hozzá hasonlóakat: egyszerűen nem érdekelte, és ezt ki is nyilvánította unott tekintetével és azzal, hogy szinte rá sem nézett.
- Azért ne legyünk ennyire morcosak - nevetett az idegen, miközben letette a pénzösszeget a pultra. - Mi a neved?
- Neked Senki - motyogta. Ilyenkor imádta, hogy az egyenruhájukhoz nem tartozott névtábla.
- Látom, nem igazán kötlek le.
- Micsoda fantasztikus megfigyelés! Elhúznál végre?
- Nem rázol le ilyen könnyen. Az viszont jobban érdekelne, hogy holnap szabad vagy-e?
- Neked nem. Miért?
- Szóval szabad vagy. Annyit kérdeztem volna, hogy holnap eljönnél valahova?
- Miért kéne mennem veled, vadidegennel, bárhová is?
- Ugyan, kérlek. Mert nem tudsz ellenállni ennek - mutatott végig magán. - A nevem pedig Tom. Most már nem vagyok vadidegen, igaz?
- Egoista seggfej - motyogta maga elé. - De ez még mindig nem jogosít fel arra, hogy elmenjek veled, és ha így folytatod, szépen odamegyek ahhoz a kigyúrt, két méteres sziklabácsihoz - mutatott a kidobóra, aki az egyik sarokban állt, és a tömeget pásztázta -, szólok neki, és egy életre kivágatlak a Fallenből.
- Nem vágathatsz ki, szivi. Olyan egyszerűen nem.
Billben ekkor felment a pumpa. Szivi? És miért nem vágathatja ki olyan egyszerűen? Ki a franc ez? Áh, biztos valami milliárdos apuci elkényeztetett kisfia, aki azt hiszi, övé a világ.
- Miért is ne?
- Keresni fognak - vigyorgott Tom.
- Téged ki a faszom keres? Nem hiszem, hogy bárkinek is hiányoznál. Végképp nem nekem.
- Ők - mutatott a tömegre. - Most pedig mennék is. Ha akarsz valamit, holnap este itt vagy a bár előtt.

Amint Tom elment, Bill felhorkantott magában, és szinte beledobta a mosogatóba a poharat, amit a pulton hagyott. Már nagyon unta az ilyeneket. Nem egyszer kattantak már rá ilyenek, és elege volt, hogy mindet külön-külön le kellett ráznia. Különösen tudta zavarni, ha az illető részeg volt, és beszélni sem tudott - az olyanoknál kivétel nélkül szólt a kidobónak, főleg, ha nagyon nem adták fel. Néha pár lány is odament ismerkedni, és amikor sokadjára küldte el őket, akkor sem bírtak végre elmenni. Nem érdekelték a lányok, szimplán nem vonzódott hozzájuk, ha nagyon felidegesítették, ezt közölte is, de a plázacicák a mínusz ötvenes IQ-jukkal ezt nem igazán értették meg, és továbbra is ott nevetgéltek. A részegeken és a plázacicákon volt egy harmadik kategória: az önimádó és nyomulós bunkók, akik józanok. Tom egyértelműen a harmadikhoz tartozott. Viszont abból, amennyit a villogó fények és a fél sötét egyvelegében látott belőle, abból megállapította, hogy egész jóképű.
- Megint valami kotta részeg tag? - kérdezte Stephanie, a pultosok közül egy másik, miközben elsétált a sörcsaptól.
- Nem, ez józan volt, csak nyomulós és egoista.
- Kár érte, szerintem jó pasi. Jól hallottam, hogy találkozni akar? - vigyorgott.
- De belülről egy bunkó seggfej - sóhajtott fel. - És ja, akar, de nem hiszem, hogy elmegyek vele bárhová is.
- Én a helyedben nem hagynám ki.
- Az te vagy, Steph.
Stephanie felsóhajtott, és inkább visszasétált a helyére. Aznap csak ketten voltak, mivel Tori szabadnapos volt, Leonnak pedig hirtelen elintéznivalója volt, valószínűleg valami nagyon kamu és nagyon béna indokkal, így, mivel kettővel kevesebben voltak, jobban kellett figyelni és sietni az italokkal, ha nem akartak fenyegetést a részegektől vagy a gyúrós állatoktól.

Bill ekkor felnézett a színpadra, mert azon a területen egy időre csend volt, csak az emberek beszélgetését és ordítozásának zajait lehetett folyamatosan hallani, zene semmi. A táncosok már lementek a színpadról, és a klub személyzete hangszereket pakolgatott, és hangfalakat igazított, hogy jól álljanak. Amíg ezzel szórakoztak, visszanézett, és helyette előre figyelt, hogy észrevegye, ha valaki épp odamenne berúgni, és csak akkor emelte vissza a tekintetét, amikor a zene felcsendült. Úgy tűnt, valami kezdő banda játszott aznap este - és Bill arra is rájött, miért mondta Tom, hogy az emberek keresni fogják.