Sziasztok.:) Most nem az Ich bin nicht ich új részével jövök, mint látjátok, hanem egy egyperces novellával. Remélem, azért ez is tetszik nektek.
Látlak. Távol vagy tőlem, mégis látlak. Látom, ahogy kinyitod a levelemet. Látom, ahogy végigfuttatod a tekintetedet a sorokon. Ahogy megremeg a kezed, mert nem akarod elhinni. Ahogy újra átolvasod, mert azt hiszed, rosszul értettél valamit, és hogy valaki más írta, és csak szórakozik veled a nevemben. De nem. Felismered a kézírásom, és zokogva esel össze. A papír leesik melléd, és úgy érzed, hogy gyilkosként bámul rád az összes szava.
Bill. Amikor te ezeket a sorokat látod, amikor a levelemet a kezedben tartod, valószínűleg én már nem vagyok itt, és nem tudsz megállítani. Már régóta el akartam mondani, régóta mardosott belülről, hogy nem tudod. Én tényleg el akartam mondani. Tényleg...
De rájöttem, hogy túl sokáig vártam. Túl sokáig vártam a megfelelő pillanatra, amikor elmondhattam volna. De végül ez a pillanat sosem következett be.
Ahogy befordultam az utcasarkon, megláttalak Vele. Nevettetek, mindketten. Ez még nem mondott számomra semmit sem. Aztán amikor lágy csókot lehelt az ajkaidra, én összetörtem. összetörtem belülről. Nem vettél észre. Sem akkor, sem azelőtt.
Gyáva voltam bevallani, és amikor rávettem volna magam, késő volt. Láttam, hogy mennyire szereted. Ezután pedig tudtam, hogy semmi esélyem sincs.
Egyébként is, undorítónak tartottál volna. Ott volt neked Ő. Aki semmilyen rokoni kapcsolatban nem állt veled, és semmi sem állhatna az utatokba. Aztán itt vagyok én. Az ikertestvéred.
Ki az a barom, aki beleszeret a saját testvérébe? Hát én.
Sajnálom, hogy évekig hazudtam nekem. Sajnálom, hogy ebben a levélben kell megtudnod az igazságot, amit a valóságban sosem mertem elmondani: szeretlek.
Viszlát.
Napok teltek el. Azóta is reméled, hogy a levelet bosszúból írtam, és bármikor visszatérhetek hozzád...
Búcsúlevél
Bill. Amikor te ezeket a sorokat látod, amikor a levelemet a kezedben tartod, valószínűleg én már nem vagyok itt, és nem tudsz megállítani. Már régóta el akartam mondani, régóta mardosott belülről, hogy nem tudod. Én tényleg el akartam mondani. Tényleg...
De rájöttem, hogy túl sokáig vártam. Túl sokáig vártam a megfelelő pillanatra, amikor elmondhattam volna. De végül ez a pillanat sosem következett be.
Ahogy befordultam az utcasarkon, megláttalak Vele. Nevettetek, mindketten. Ez még nem mondott számomra semmit sem. Aztán amikor lágy csókot lehelt az ajkaidra, én összetörtem. összetörtem belülről. Nem vettél észre. Sem akkor, sem azelőtt.
Gyáva voltam bevallani, és amikor rávettem volna magam, késő volt. Láttam, hogy mennyire szereted. Ezután pedig tudtam, hogy semmi esélyem sincs.
Egyébként is, undorítónak tartottál volna. Ott volt neked Ő. Aki semmilyen rokoni kapcsolatban nem állt veled, és semmi sem állhatna az utatokba. Aztán itt vagyok én. Az ikertestvéred.
Ki az a barom, aki beleszeret a saját testvérébe? Hát én.
Sajnálom, hogy évekig hazudtam nekem. Sajnálom, hogy ebben a levélben kell megtudnod az igazságot, amit a valóságban sosem mertem elmondani: szeretlek.
Viszlát.
Napok teltek el. Azóta is reméled, hogy a levelet bosszúból írtam, és bármikor visszatérhetek hozzád...
Fura, de ez egy kicsit felvidított a HYLY után :)
VálaszTörlés