Hate you, love you - 4. rész - Halloween
Lassan, de biztosan csúsztunk át egyik hétből a másikba, egyik hónapból a másikba, amíg el nem érkezett a november. Az éves halloween party ideje közeledett. Egy nap, amikor egyáltalán nincs tanulás, és egy délután, ami csak szórakozásból áll ki. Évek óta hagyománya az iskolának, hogy kibéreljenek egy régi épületet. Egykor szórakozóhely működött ott, de ma már csak kisebb bulik szervezésére jó - mint az iskolai bálok vagy partik. Már hetekkel ezelőtt megy a szervezés a tanárok és a végzősök részéről, mindenki erről beszél, így az újakhoz is hamar híre megy, hogy mit hogyan csinálnak ilyenkor. Pontosan három nap volt hátra a buli időpontjáig. ami szinte mindig pénteken van megrendezve.
Tom, Georg és Gustav a szobájukban feküdtek az ágyukon, amikor az ajtó hatalmasat csapódott, és Bill viharzott be rajta vigyorogva. Szobatársait nem is hagyta szóhoz jutni, egyből belekezdett a szövegelésbe. Szinte levegővétel nélkül hadarta le az egészet, továbbra is mosollyal az arcán, érthetetlen gyorsasággal.
- Nem fogjátok elhinni, a tanárok megengedték, hogy fellépjünk a halloweenon, direkt hosszabbra rendezték miattunk, és most tökre fel vagyok dobva! Végre nem csak a próbán csináljuk, hanem lesz közönség, igaz, hogy csak iskolai körben, de akkor is. Az agyamban megvan a dalok sorrendje is, félig-meddig. Kezdhetnénk a Durch Den Monsunnal, utána mehetne egy Schrei, egy Rette Mich, egy Freunde Bleiben, aztán...
- Állj, állj, állj! - szakította félbe Georg. - Nyugodj le, és kezdd elölről az egészet, mert ebből egy szót sem értettünk.
- Most ezen mit nem értettetek?
Bill teljesen értetlenül nézett végig szobatársain, ahogy mindhárman röhögésben törnek ki azon, hogy nem veszi észre saját magán, hogy olyan gyorsan hadar, hogy mások számára érthetetlen.
- Nyugtasd le magad, baszod! - vett fel Tom komorabb képet. - Ha így mondod, jó, hogy nem fogjuk fel. Vagy ne mondj semmit, vagy mondd érthetőbben, mert most körülbelül úgy viselkedsz, mint egy kiscsaj akinek most jött meg először.
Bill felsóhajtott és elölről kezdte, most lassan, nagyon lassan, szinte már szótagolva, mintha idiótáknak magyarázna.
- Beszéltem... a tanárokkal... a halloweenról...
- Ettől azért gyorsabban is mehetne... - Most Gustav szakította félbe.
- Komolyan, nektek sehogy se jó?
- Legyél már képes értelmesen beszélni, vagy inkább kussolj el! - Tom már közel járt hozzá, hogy teljesen felhúzza az idegeit és lelépjen szó nélkül.
- Jó' van má', na, nem kell egyből letámadni... - morgott Bill az orra alatt, aztán újrakezdte. - Megpróbálom a legérthetőbben, egy mondatban kifejezni. Beszéltem a tanárokkal, akik megengedték, hogy koncertet adjunk halloweenon, ezért direkt egy órával hosszabbra szervezték, mint amilyen eredetileg lenne.
- Mi van? Ez komoly? - kérdezte Georg. - Hogyhogy megengedték?
- Azt mondták, hogy az utóbbi évben mondták egy páran, hogy unalmas, hogy minden évben ugyanaz a program van, ezért pont jól jött nekik, mert miattunk megváltozik - vont vállat. - Már a dalok is megvannak a fejemben, hogy milyen sorrendben lesznek. Na, húzzunk próbálni!
A négy srác a színpad mögött állt, teljes "harci felszerelésben". Néhány percük volt hátra a kezdésig. Hiába csak suli előtt léptek fel, hihetetlenül izgultak. Az igazgató sétált el mellettük, és felment a színpadra, beállt a mikrofon elé és abban a pillanatban leállították a discozenét, ami eddig szólt, de a diákok továbbra is nagy zajt csaptak. Belekezdett a szövegébe.
- Diákok, egy kis figyelmet kérek! - Amint megszólalt, egyből csend lett. - Az előző évben többetektől is visszajelzésként kaptuk, hogy már unalmas számátokra a hagyományos program, ezért egy meglepetés részéletet titokban tartottunk előletek. Valójában egy órával meghosszabbítottuk az időt. Nem is szövegelek tovább, a következő órában a Tokio Hotel fog nektek zenélni!
Szinte mindenki sutyorogni kezdett a barátaival, találgatni próbáltak, hogy kik lehetnek az említett banda, hisz egyikőjük sem hallott még róla. A hangszereket ugyan látták kirakva, de szinte figyelmen kívül hagyták - azt hitték, egy kisebb bulit rendeztek itt mégis, annak ellenére, hogy nem igazán volt használatos a klubhelyiség. Az igazgató lassan lesétált hátul.
- Sok sikert, fiúk! - jegyezte, meg, amint elment mellettük.
- Köszönjük - válaszoltak mind a négyen egyszerre.
- Akkor, ahogy megbeszéltük - emlékeztette Bill a zenekar másik három tagját, mire azok bólintottak.
Az összes lámpát és reflektort lekapcsolták addigra a teremben, teljes sötétség volt. Először Gustav ugrált fel a színpadra, dobverőivel a kezében. Amint leült a dobszékre, felkapcsolták a reflektorokat. Kétszer összecsapta a dobverőket, aztán bejátszott pár ütemet. Ezután Georg volt a soros. Ugyanúgy, mint Gustav, felugrált. Nyakába akasztotta a basszusgitárját és végigjátszott egy skálát, aztán lehajtotta a fejét. Tom ugyanígy, felugrált a színpadra, felvette a gitárját és a nyakába akasztotta, aztán végigjátszott egy skálát, és ő is lehajtotta a fejét. Bill következett. A többiekhez hasonlóan ugrálva ment fel, és egyből lekapta a mikrofont az állványról. Lassan felhangzottak a Durch Den Monsun első hangjai. A közönség lányai közül többen felsikoltottak ezek hallatán.
A dal végeztével Bill beszélni kezdett.
- Sziasztok! - ordította szinte a mikrofonba. - A Tokio Hotelt hallhattátok, és fogjátok hallani a következő egy órában! A következő számban kicsit pörgősebbre vesszük, ki van benne?!
A szavait sikoltás és tapsolás követte a közönség nagy részétől. Tetszett nekik, amit először hallottak, és úgy is látszott, hogy továbbra is érdekelni fogja őket.
- A következő szám a Schrei!
Miközben a Schreit játszották, kisebb tombolás alakult ki, mind a színpadon, mind a közönségben, mindenki egyszerre ugrált. Tom és Georg egy párszor helyet cserélt dal közben, néha-néha Bill közelebb ment hozzájuk, de a dal végére visszaálltak az alapállásba.
Sok dalt lejátszottak még, amikor is az utolsó dal végéhez értek. Bill újra beszélni kezdett.
- Most pedig a végéhez is értünk, de mielőtt elmennénk... - Itt szünetet tartott. - A gitárnál Tom Kaulitz! - Rámutatott Tomra, és hatalmas sikoltás következett. - Basszusgitárnál Georg Listing! - Most Georgra ra mutatott, és a közönség újra felsikított. - A doboknál Gustav Schäfer! - Szinte teljesen hátrafordult, hogy Gustavra is rámutasson, de a sikítás nem maradt el. - Végül pedig én, Bill Trümper! - A végére érve újabb sikoltás következett a közönségtől.
Leszaladtak a színpadról, mire hangos fütyülés, tapsolás, és vissza, vissza-kiáltások hangzottak fel. Összevigyorogtak és újra felmentek. A mai nap folyamán másodjára is eljátszották az Ich Bin Nicht Ich című számukat, aztán elmentek. Helyettük újra az igazgató ment fel, aki a szokásos szövegébe kezdett bele.
- Köszönöm a magam, kollégáim és a végzős osztályok nevében is, hogy eljöttetek ebben az évben is. Most pedig vége a halloween partynak, remélem, hogy jól éreztétek magatokat!
IGEEEEN JÓL ÉREZTÜK MAGUNKAAAT!!! :D
VálaszTörlés