HYLY 6. rész

Sziasztok. ^^

Ééés itt a hatodik rész. :) Ismét kicsit töltetékcucc, de a következő jobb lesz. ;)

Hate you, love you - 6. rész - Balhé

A tanárnő újra szót adott egy diáknak, és végül ezzel beszélgették el az egész osztályfőnökit. Ahogy a csengő megszólalt, mindenki egy emberként állt fel a helyéről és indult el a folyosóra. Kifelé menet Abbie Billt nézte ki magának, így félrerántotta, hogy "elbeszélgessen" vele.

- Mi a faszom az, hogy lopjátok a hírnevem?

- Még mindig nincs hírneved.

- Tényleg? A kilencedik is mindig tudja, ki vagyok. Várj csak... Hé, te! - kiáltott oda az egyik kilencedikesnek.

A kilencedikes lány odament.

- Igen? - kérdezte.

- Ez a hülyegyerek nem hisz nekem - mutatott Billre. - Szerinte nincs hírnevem, pedig igenis ismer itt mindenki. Halljam, ki vagyok?

- Izé... A-betűs asszem'... Mindjárt beugrik. Annie, ugye?

Bill felröhögött, mire a kilencedikes idegesen kapkodta a tekintetét közte és Abbie között. Nem értette, miről van szó.

- A csaj Abbie, és abban a hitben él, hogy mindenki tudja a suliban, ki ő. Ja, meg szerinte lopjuk a hírnevét, ami nincs - világosította fel Bill.

- Fogd be! - kiáltott Abbie vérig sértve. - Igen is van hírnevem, ahhoz képest, hogy ő nem tudja!

- Nem, nincs.

- Ó, dehogynem.

- Amúgy meg miért rajtam töltöd ki a dühödet?!

- Mert te vagy az énekes, basszus! Veled megyek a legtöbbre!

- Te, Annie! - szólalt meg a kilencedikes lány, aki eddig is figyelte a jelenetet. - Mondták már, hogy gyerekes vagy?

- A nevem Abbie! Abigail Hamilton, érted?!

Bill továbbra is röhögött, a könnyeit törölgetve, mert sikerült porig aláznia Abbie-t. A nevetség tárgya idegesen fújtatott egyet, aztán a lehető leggyorsabban elment.

- Ömm, elkented a sminked... - jegyezte meg kicsit furán a kilencedikes Billnek. Nem tartotta mindennapinak, hogy egy pasi sminkeljen, de azért próbálta a legnormálisabban közölni, mintha csak egy barátnőjének mondaná.

- Áh, nem baj, lemosom és a következő szünetben megcsinálom - vont vállat. - Amúgy Bill vagyok. Bill Trümper - nyújtott kezet.

- Tudom. Bertha Richter - mosolygott, aztán elfogadta a kézfogást. - Ez a csaj mindig ilyen?

- Rosszabb. Nem vagy vele egy osztályba összezárva, még szerencséd is van - forgatta a szemeit. - Mindegy, most megyek.

Azzal hátat is fordított, és elindult a mosdó felé. Közben leellenőrizte az időt a mobilján. Még volt pár perce. Gyorsan lemosta a sminkjét, aztán megpróbálta letörölni a vizet a zsebében talált zsebkendővel.

Visszaindult az osztálya felé. Ahogy odaért, már csengettek is, így egyből be is indult a terembe. Sóhajtva ledobta magát Tom mellé, és szótlanul várta, hogy bejöjjön a tanár és kezdődjön az etikaóra. A két G hátrafordult, hogy tisztázza a tervet, hogy mikor fognak beszólni Müllernek.

- Ritkán látni téged smink nélkül nyilvánosan - jegyezte meg Gustav.

- Mi? - kérdezett vissza Bill. Épp gondolkodott, nem figyelt rendesen, de végül tudatosult benne a kijelentés. - Ja... Nem volt időm normálisan megcsinálni - vont vállat. - Annyira röhögtem Abbie-n, hogy kifolyt a könnyem és elkentem.

- Mit csinált?

- Befejeztük szünetben, amit órán elkezdtünk. Szerinte van hírneve, szerintünk nincs, és hogy bebizonyítsa, leszólított egy kilencedikest, hogy mondja meg, mi a neve. Azt mondta, hogy Annie, és azt mondta rá, hogy gyerekes. Meg másodszor is Annie-nek hívta.

- Mégsem olyan népszerű, mint hitte - vigyorodott el Georg. - Na, mindegy. Szóval, majd közbeszólok, amikor Müller pofázik. Utána jöhettek ti is.

Mindhárman bólintottak, aztán abban a pillanatban benyitott az etikatanár. Szó szerint lecsapta a naplót az asztalra, aztán köszönés nélkül elkezdett szövegelni.

Már vagy tizenöt perc eltelhetett az órából, amikor is Georg felnyújtotta a kezét, mintha valamit hozzá szeretne fűzni. Müller szúrósan ránézett - ez nála azt jelentette, hogy az adott illető beszélhet. Furcsa módszerei és közlési formái voltak, azt meg kellett hagyni.

- Maga szerint miért volt az fülsiketítő ricsaj?

- Tessék? - kérdezett vissza.

- Láttuk a véleményét az iskolaújságban - csatlakozott be Tom is. - A zenénk. Maga szerint fülsiketítő ricsaj. 

- Mi köze van ahhoz, hogy mit játszunk? - tette fel Gustav is a kérdést.

- Egyébként tudja egyáltalán maga, hogy mi mit tettünk, hogy ilyen legyen? Tudja, mennyit güriztem, hogy ezeket a dalszövegeket megírjam? Hogy mennyit próbáltunk, hogy tökéletes legyen, és csak pár próbánk volt? Nem tud maga semmit! - közölte Bill a tényeket.

- Egyáltalán tudja a zene szó definícióját? - folytatta Georg.

- Elég legyen! - ordított Müller. - Listing, Schäfer, Trümper, Kaulitz, húzás az igazgatóiba!

Georg, Gustav, Bill és Tom nem mozdult. Csak vigyorogtak egymásra, néha-néha a tanárra néztek, kérdőn, mintha nem értenék, mit akar. Nagyon is értették, csak húzták az agyát.

- Irány az igazgatói, ne mondjam még egyszer!

A négy srác továbbra sem mozdult meg.

- Álljatok fel és gyertek ide! - folytatta a tanár az üvöltözést.

Mind a négyen felálltak és elindultak a tanárhoz.

- Kedves tizenegyedik osztály, egy pisszenést se halljak meg! - figyelmeztette az osztályt Müller, aztán intett a fiúknak, hogy kövessék.

Lassan haladtak az igazgatói iroda felé.

Néhány percen belül az igazgató előtt álltak mind a négyen, mellettük Müller tanár úr, gyilkos tekintettel. Az igazgató felsóhajtott és csak a fejét csóválta.

- Nem hittem volna rólatok, fiúk - mondta. - Tiszteletlenül viselkedni a tanórán? A mai délutánon feltakarítjátok az osztálytermeteket. Mossatok és söpörjetek fel, az ablakok csillogjanak, és egy kis port se találjak!

Meglepődve néztek össze. Inkább elviselték volna a beírást, minthogy a termet takarítsák, de végül rábólintottak.