HYLY 7. rész

A gép végre betöltött (igen, eddig tartott neki, lassú a drága xd), ami azt jelenti, hogy itt vagyok az elmaradott résszel tegnapról. :) Komolyan, bocsi még1x. amiért nem raktam fel.://

Hate you, love you - 7. rész - Takarítás órák után

Visszamentek az órára, az osztály többi tagja pedig érdeklődve bámult rájuk. Kíváncsiak voltak rá, hogy mit kaptak a beszólogatásért.

- Mi volt? - fordult hátra a Gustavék előtt ülő lány.

- Takarítanunk kell - röhögött fel Georg.

- Listing, megkérhetem, hogy a mai órára ezt fejezze be? - hallatszott Müller hangja. - Elég volt magából meg a haverjaiból így is.

Georg vállat vont, és még mindig vigyorogva Gustavra nézett.

Aznap délután elindultak a termük felé. Odabent elő volt készítve az összes törlőrongy, felmosó, seprű, portörlő és ablaktisztító. Fintorogva néztek végig a termem, aztán nekiláttak takarítani. Semmi kedvük nem volt az egészhez.

- Ezzel az életben nem fogunk végezni... - nyavalygott Tom, miután a harmadik asztalt törölte le.

- Nem passzolhatnánk át ezt a szart mondjuk négy csajnak? - kérdezte Georg.

- Háromnak.

Értetlenül néztek Tomra - nem értették, miért háromnak.

- Mi van a negyedikkel? Segíteni akarsz nekik vagy mi? - kérdezte Gustav.

- Nem segíteni akarok, te szerencsétlen, nem is rólam van szó - röhögött Tom. - Ő alapból felér egy csajjal, nézz rá. Úgy ki van vakolva, mint az útszéli ribancok - mutatott Billre még mindig röhögve.

- Nagyon kösz - motyogott Bill.

Alig hogy kimondta, ledobta a rongyot az egyik padra, amivel eddig az ablakot törölte. A tekintetét lefelé szegezve elindult az ajtó felé, kiment, és erősen becsapta maga mögött. Lassan sétált végig a folyosón. Nem akart tovább egy légtérben maradni Tommal, aki végig csak szekálná.

- Most messzire mentél - nézett Gustav komoran Tom szemébe.

- Mi van? - vigyorgott a másik még mindig. - Én csak a tényeket közöltem. Úgy néz ki, mint valami csaj, nem? Igazam van. Arról meg nem tehetek, hogy ilyen sértődős kis fasz.

- Lehet, hogy utálod, de ezt nem kellett volna. Menj utána!

- Minek?

- Menj már utána, a picsába már! - kiabált rá Georg.

Tom morgott valamit az orra alatt, aztán kiment. Végignézett a folyosón, de Bill már rég nem arra járt.

- Bill! - szólongatta, ahogy elindult. - Hol a francban vagy, hallod?

Nem érkezett válasz, ezért nem az épületben folytatta a keresést. Elindult a kollégium felé, ami az utca másik végében volt. Futott odáig, aztán ahogy benyitott, lelassította a lépteit. Felment a lépcsőn, a szoba előtt megállt egy pillanatra, aztán kivágta az ajtót. Ahogy sejtette.

- Minek jöttél utánam? - Bill sz ágyán kuporgott, a fejét a térdére hajtotta.

- Sajnálom - suttogott Tom.

Közelebb ment, és ledobta magát Bill mellé, aki egyből arrébb húzódott.

- Mivel ártottam én neked? - kérdezte Bill, ahogy felnézett. Így láthatóvá vált, hogy megszabadult a sminktől, amit Tom az előbb még vakolatnak hívott.

- Figyelj...

- Felőlem utálj, nem érdekel! - hajtotta le a fejét ismét.

- Figyelj már!

- Most hagyj magamra, jó? Jobb lesz mindkettőnknek. 

- Hallod egyáltalán, mit pofázok?

- Menj vissza és segíts a srácoknak takarítani. Nem ér velük szemben, hogy otthagytuk őket.

- Ne velük foglalkozz, megvannak ketten is.

- Mondd, tudod egyáltalán, hogy attól, hogy neked nem, másoknak vannak érzései? Menj vissza.

Tom nem akart visszamenni. Most, hogy itt voltak, csak ők ketten, amikor mindent elmondhatott, a büszkesége nem engedhette meg. Ha most nem, akkor soha.

- Nem megyek vissza - jelentette ki magabiztosan. - Itt maradok, és te is. Meghallgatsz, és kész. Utána azt csinálsz, amit akarsz, csak hallgass meg!

Bill nem értette, miért akar Tom annyira ott maradni, de felkeltette az érdeklődését. Kérdőn felpillantott. A sírást már befejezte, csak az utolsó könnyeit törölte még le.

- Hülyén fog hangzani számodra, és azt hiszem, meg is fogsz lepődni - jelentette ki Tom pár másodperces hallgatás után. - Egyáltalán nem utállak.

- Mi? 

- Hallottad. Nem utállak.

- Akkor miért mondod, hogy utálsz? Miért viselkedsz ilyen... gyerekesen? - hitetlenkedett Bill.

- Hosszú a története...

Billt egyre inkább érdekelte az egész. Nem értette, és most választ akart kapni mindenre.

- Nem érdekel, hogy hosszú. Mondd.

- Amikor megláttalak, első nap az aulában, egyedül álldogálva, tényleg elsőre elkönyveltem, hogy utállak. Tudom, nem kellett volna külső alapján ítélni, de mégis ezt tettem. Aztán amikor mellém ültél, fokozódott az egész. Mindig is utáltam osztozkodni a padon valaki mással, kilencedik óta nem is ült mellettem soha senki. A szobabeosztás rátett még egy lapáttal. Az pedig, hogy Georg és Gustav haverkodnak veled, végképp kiborított. Úgy éreztem, mintha el akarnád venni a barátaimat, és kisajátítani őket magadnak. Egy ideig tényleg utáltalak, amennyire csak lehet utálni valakit. Aztán...

Tomnak elakadt a szava. Nem tudta, hogy mondja el. Bill felvonta a szemöldökét és izgatottan várta, hogy mivel magyarázza Tom ezt az egészet.

- Aztán mi volt? - kérdezte, remélve, hogy Tom gyorsabban kimondja, ha rákérdez.

- Kezdett az utálatom alábbhagyni, csak tettem az egészet, hogy ne tűnjön fel senkinek, és tényleg minden sértést nekem is fájt kimondanom. Menthetetlenül beléd szerettem.

Mintha megfagyott volna a levegő kettejük között. Tom nem tudott többet mondani, Bill pedig nem hitte el. Nem hitte el, hogy Tom végig ugyanazt érezte, amit ő.

Bill hirtelen megszólalt:

- Mi van, ha azt mondom, hogy én már hetek óta ugyanígy érzek?

Tom halványan elmosolyodott, aztán erőszakosan közelebb rántotta magához Billt, akinek még csak meglepődni sem volt ideje, mert már meg is érezte, hogy Tom ajkai az övéhez tapadnak.