2013. november 11., hétfő

Ich bin nicht ich 3. rész

Sziasztok.:) Itt az új rész. Nem épp a legjobb, a többihez képest eddig elég gyenge, de hát ez van. :DD



Ich Bin Nicht Ich - 3. rész - Ismeretlen kór


Bill lassan nyitogatni kezdte a szemét, aztán még gyengén, de ijedten körbenézett. Tom és egy ismeretlen, fehér köpenyes férfi állt az ágya mellett, így nem sok kellett, hogy rájöjjön: kórházban van. Próbálta összerakni az emlékeit, de nem tudta. Nem volt tiszta a feje.
- Mi történt? - kérdezte elhaló hangon, miközben megpróbált felülni.
Alig, hogy felült, még választ sem kapott, Tom azonnal a nyakába borult, amit már végképp nem értett. Mi történhetett, hogy Tom ennyire örül annak, hogy felébredt?
- Aggódtam érted - mondta Tom, miután elengedte.
- De... de mi történt? Miért vagyok... itt?
- Elájultál. Próbáltalak felébreszteni, de nem ment. Muszáj voltam mentőt hívni.
A fiatalabb Kaulitz megrázta a fejét, aztán hirtelen kitisztult a kép. Emlékezett a reggel történtekre. Az orvos, aki az egész jelenetet eddig végignézte, megköszörülte a torkát, hogy figyeljenek rá.
- Ezt mindig nehéz a betegeimmel és a családjukkal közölni - mondta a doki. - Több vizsgálatot elvégeztünk, de semmi. Nem találtunk egy ismert betegséget sem. Az utóbbi pár napban megszaporodott az ilyen esetek száma, de egyszerűen mintha valami ismeretlen vírus lenne. Elküldtük a vérmintáját egy másik kórháznak, ahol szintén ezzel az okkal szállítanak be egyre több beteget nap, mint nap. A többi kórházzal összefogva megpróbálunk minél több dolgot kideríteni a betegségről, de semmit nem ígérhetek. Amennyiben találunk valamit, értesítjük önöket. Mivel úgy látom, már semmi problémája nincs, hazamehet - fordult Bill felé.
Bill csak bólintott, aztán Tomra pillantott. Mindkettőjük fejében ugyanaz járt. Nem tudták elhinni, hogy ez az egész velük történik meg. Szinte már a legrosszabb járt az eszükben, de próbálták kitörölni onnan.

A hazafelé úton egy szót sem szóltak egymáshoz. Próbáltak lenyugodni, és a másikat sem zavarni. Hazaérve viszont már úgy érezték, képesek kitárgyalni az egészet.
- Mi van, ha nem jönnek rá időben, hogy mi ez, és kiderül, hogy halálos betegség, aztán meg késő lesz? - kérdezte Bill, miközben besétáltak a nappaliba és ledobták magukat a kanapéra.
- Ne gondolj erre. Biztos van rá valamilyen magyarázat, és... túl fogod élni. Valahogy érzem.
- De akkor is... félek.
- Nekem sem könnyebb, mint neked - rázta meg a fejét.
Ismét csend telepedett közéjük, egyikük sem szólalt meg többször.

Aznap este Bill nem bírt elaludni, csak forgolódott az ágyában. Nagyot sóhajtott, aztán felállt, és elindult a szomszédos szoba felé. A folyoson felkapcsolta a villanyt, hogy lásson valamit a sötétben. Lassan kinyitotta az ajtót és benézett.
- Tom...? - kérdezte halkan.
Mivel nem kapott választ, közelebb lépett az ágyhoz, és Tom arcát tanulmányozta. Óvatos mosolyra húzódott a szája, ahogy bámulta. Különös késztetést érzett rá, hogy végigsimítson a szabályos arcvonásokon és a sötét fonatokon, de elhessegette a gondolatot.
- Tom? - szólította meg újra.
Az idősebb nyöszörgött egyet, aztán kinyitotta a szemét.
- Ajánlom, hogy normális okod legyen rá, amiért felkeltettél, mondjuk szólni róla, hogy ég a ház vagy valami - ült fel Tom ásítva.
Bill elnevette magát.
- Nem, nem ég a ház - mondta.
Tom ránézett az órára.
- Hajnali egy van - tájékoztatta az időt. - Feküdj vissza.
- Épp ez az. Nem tudok aludni. Kijössz velem, légyszi?
- Miért nem ezzel kezdted? - kérdezte, miközben kikelt az ágyból.
- Mert megszólaltál!
Tom erre az indokra megforgatta a szemét. 
Elindultak a konyhába, ahol Bill leült az asztalhoz az egyik székre, Tom pedig nekiállt forró kakaót csinálni mindkettejüknek. Amikor kész volt vele, leült a Billel szemben lévő székre és elé tolta az egyik bögrét.
- Kösz - mosolyodott el Bill, aztán belekortyolt a forró italba.
Néhány percig csak ültek egymással szemben, a másikat bámulták, és a kakaóit szürcsölgették. Tom az asztalra könyökölt, és a tenyerébe temette az arcát.
- Kibaszottul bűntudatom van - mondta.
- Miért?
- Úgy érzem, hogy ez az egész miattam van. Ha nem rángatlak el abba a szar erdőbe, akkor nem támad meg az a buzi farkas, mert tuti hogy köze van hozzá, nem lenne semmi bajod, és minden normális lenne.
- Ne érezd rosszul magad emiatt - sütötte le a szemét. - Ugyanúgy az én hibám is. Te alapból be akartál menni, én nem. Először bementél egyedül, de utánad futottam. Megtehettem volna, hogy ott hagylak a picsába, de nem tettem. A saját akaratomból mentem utánad, Tom.
- De amikor azt mondtad, hogy forduljunk vissza, nem hallgattam rád.
- Nem te tehetsz róla és kész. Egyezünk ki abban, hogy mindketten hülyék voltunk. Ha magadra akarod fogni, azzal egyikünknek se lesz jobb.
- Mindegy - sóhajtott fel. - Menjünk aludni.

Az üres bögréket ott hagyták az asztalon, és visszaindultak a szobájuk felé. Tom nem akart a saját ágyában aludni - csak Bill mellett akart maradni estére. Úgy érezte, hogy muszáj vele lennie.
- Veled alszom - jelentette ki Tom, és már be is lépett Bill szobájának ajtaján.
- Nem muszáj. Most már megvagyok.
- Mondom, veled alszom. Nem tűrök ellentmondást - röhögött fel.
Bill is elnevette magát, aztán befeküdt az ágyába. Tom mellé feküdt és átkarolta, amitől a fiatalabbik ikert különös bizsergés járta át, amit nem tudott megmagyarázni magának, hiszem gyerekkoruk óta rengetegszer aludtak így, semmiben nem volt másabb az eddigieknél. De inkább nem törődött vele, hanem közelebb húzódott Tomhoz és szorosan hozzábújt.

2 megjegyzés:

  1. Miket beszélsz?ez nem is gyenge,ez nagyon szupi lett :-D folytasd minél hamarabb mert már kíváncsi vagyok a folytira :-) :3

    VálaszTörlés