HYLY 12. rész

Halihó. :3
Megint egy eseménytelenebb rész. De ez már vihar előtti csend... :D

Hate you, love you - 12. rész - Otthon

A vasárnap délutáni megbeszélt időpontban a két G volt, akik elsőre megérkeztek. Néhány tömbház volt a különbség kettejük között, így alig pár lépés után együtt jöttek. Bill volt az egyetlen, aki még nem ért oda.

Hárman ültek a konyhaasztalnál, közben beszélgettek, és várták, hogy Bill is oda találjon. Körülöttük Simone sürgött-forgott a konyhában, épp sütit sütött, Jörg pedig dolgozott, így nem lehetett otthon.

- Tegnap még a hangszereiteket pakoltátok és alakítottatok át egy teljes szobát. Nem úgy volt, hogy ma már próbálni fogtok? - kérdezte Simone a fiúk felé fordulva, miközben a tálat tartotta a kezében és a krémet kavargatta.

- De - válaszolt Tom. - Csak úgy néz ki, hogy nem talál ide az énekesünk.

- Ó, szóval már négyen vagytok a csapatban? Ki a negyedik?

- Nem ismered, anya. Billnek hívják. Ebben az évben jött át a suliba, előtte magántanárhoz járt, azelőtt meg nehéz élete volt. Rendszeresen verték meg általános óta. Rajtunk kívül nincsenek más barátai.

- Szegény fiú - nézett együtt érzően. - Jól tettétek, hogy befogadtátok. Hogy találtátok meg?

- Egyetlen üres hely volt, az pedig Tom mellett - szállt be Gustav a mesélésbe. - Aztán meg egy szobába osztották velünk, és kiderült, hogy amúgy tök jó fej, csak a kinézete miatt nem bírták.

- Miért? Hogy néz ki, amiért utálniuk kellett? - állt meg egy pillanatra Simone kezében a kanál.

- Ne valami őrült gyilkosra számíts, nem azért - mondta Georg. Simone elvárta Tom barátaitól, hogy tegezzék, és ezt meg is tették. - Csak hát... festi a haját, lakkozza a körmét meg sminkeli magát. De ennyi. Csak elsőre azt hiszik róla, hogy valami antiszociális, meg depressziós, vagy nem is tudom, a fekete cuccok miatt van.

- De igazából nem lehet leütni egy pillanatra sem, folyton pörög és állandóan dumál valamiről. Ha egyszer elkezd beszélni valakivel, alig lehet róla lekaparni - forgatta a szemét nevetve Tom. - Tényleg, nektek megvan a száma? Fel kellene hívni, szerintem eltévedt - röhögte el magát ismét.

- Megvan - mondták egyszerre mindketten, Simone pedig újra a sütire figyelt.

Végül lediktálták a számot Tomnak is, aki elmentette a névjegyzékébe. Előtte még nem cseréltek számot, egyszer az utálat miatt, később meg egyszerűen elfelejtették. Végül Tom volt az, aki megcsörgette.

- Csá, Tom vagyok, a számod a srácoktól van meg. Fél órája rád várunk, körülbelül meddig tart, míg ideérsz? - kérdezte, amikor Bill végre felvette.

- Elvileg már az utcában. Komolyan, születésem óta itt lakom a városban, de nem tudom, melyik-melyik utca. Mindjárt ott vagyok.

- Kiállok a ház elé, nehogy azt se találd meg - nevetett bele a telefonba, aztán letette.

Felállt a székről, de félúton még visszaszólt a többieknek, hogy mindjárt visszajön. Addig nem vett magára kabátot, úgy volt vele, hogy minek, ha mindjárt visszajön. Kisétált a ház elé, és az utcában mindkét irányba elnézett. Bill pár háznyira volt, de ahogy meglátta Tomot, egyből meggyorsította a lépteit, hogy hamarabb odaérjen.

- Szia - vigyorgott Bill azonnal.

- Szia - köszönt vissza Tom, és reflexszerűen lépett hátra, Bill pedig értetlenül nézett rá. - A konyhából kilátni az utcára, anyám bármikor kinézhet, úgyhogy nincs puszilkodás - mondta magyarázatképpen.

- Ja, jó - biggyesztette le az ajkát.

- Majd bent, amikor nem csekkol minket. Szobában általában kopog - nyugtatta meg nevetve. - Menjünk.

Tom sietősen elindult a ház irányába, mivel már ezalatt a pár másodperc kint lét alatt is úgy érezte, hogy ha még tovább marad, lefagy. Bill a nyomában ment pár lépés távolságra.

- A kabátod mehet a fogasra a többi közé - utasította Tom Billt, amikor beértek.

Bill követte az utasítást, úgyhogy felakasztotta a kabátját, utána megint Tom után indult. Bementek a konyhába.

- Sziasztok, és jó napot - köszönt Bill, ahogy beléptek.

- Nem kell itt jó napotot köszönnöd, annyira öregnek nem érzem magam - mosolygott rá kedvesen Simone. - Tegezz nyugodtan Simone-nak, nem haragszom érte. Te pedig biztos Bill vagy, ugye?

- Igen, én vagyok.

- Örülök, hogy megismerhetlek.

Simone egy ideig még Billt faggatta, aztán pedig, mikor megszabadultak tőle, felmentek a próbaterembe, amit előző nap rendeztek be. A hangszerek és a mikrofon ki voltak készítve, a sarokba pedig három babzsákfotel volt lerakva. Bill először végignézett a helyszínen, aztán Tomhoz fordult.

- Komolyan rendes próbaterme van a házatokban, vagy csak a szemem káprázik?

- Tegnap rendeztük át - vont vállat Tom. - Eredetileg dolgozószoba volt, de üresen állt egy ideje, úgyhogy tökéletes volt ennek a kialakításához. A gitárom alapból itt volt, a többi hangszert áthozták a srácok még tegnap, a babzsákfoteleket meg a szobámból hoztuk át.