Jégszív 3.

Sziasztok. :3
Itt van a Jégszív harmadik része. Ez már a befejezés. Remélem, hogy tetszeni fog nektek!^^

Jégszív - 3. rész

Ösztönösen felállt, és sietve elindult, hogy megkeresse Billt. Nem is kellett sokáig keresnie, alighogy kilépett a könyvtár ajtaján, megtalálta. Ott állt a folyosón, a falnak dőlve, merev tekintettel a padlót nézve. Még csak nem is figyelt rá, amikor kijött.

- Figyelj rám - szólította meg Tom.

- Mit akarsz? - mordult fel, aztán felemelte a tekintetét. - Ismered az életemet. Elolvastad. Mi kéne még?

- Tudom, hogy nem az vagy, akinek mutatod magad.

- Akkor? Szerinted ki?

- Minden ott állt a lapokon. El vagy veszve, és az utolsó elkeseredettséged miatt vagy most ilyen rideg. Te nem ilyen vagy. Nem ismertelek ezelőtt, de valahogy érzem, és talán tudnék rajtad segíteni.

- Mégis hogyan? Semmit sem tudsz tenni.

- Mit gondolsz, melyik a jobb? Két út előtt állsz. Az egyik ahhoz vezet, hogy olyan legyél, mint az anyád, és hogy neked is elborítsa az agyadat az az érzés, hogy élvezed, ahogy másokat szenvedni látsz. A másik út egy sötét alagút, ami úgy tűnik, hogy végtelen, de ha tovább haladsz rajta, látod a fényt a végén, ami a remény szikráját jelenti. Melyiket a választanád?

- A másodikat.

- Erről van szó!

- Ennek mégis mi lényege volt?

- Tudni akartam, hogy teljesen feladtad-e a harcot. Úgy tűnik, hogy nem.

- Mi van, ha félrevezetlek, és csak a látszatot akarom kelteni benned? - kérdezte, és mintha halvány mosoly bujkált volna a szája sarkában...

- Tudom, hogy nem. Érzem. Várjunk, te... mosolyogsz?

- Nem - vette vissza Bill a rezzenéstelen arcot.

- Mosolyogtál - állapította meg. - Most pedig velem jössz!

Tom elindult, Bill pedig utána ment. Nem tudta, miért engedi meg neki az irányítást. Elvégre ő volt a főnök. De látta Tomban az elszántságot - tudta, hogy ha nem hagyja, akkor is mindent meg fog tenni. Meglepettségére abba a szobába mentek, amit ideiglenesen Tom hálószobájának nevezett ki.

- Tudod, az emberek nem bírják, ha a földön kell aludniuk - mondta Tom felvezetésképpen.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy nem akarsz itt aludni.

- Pontosan. Szóval?

- Kapsz másik szobát - adta meg magát. - Gyere.

Egy olyan szobába vezette, ami normális volt. Volt benne ágy és rendes berendezés. Első dolguk volt, hogy leüljenek az ottani ágyra.

- Másodszor pedig, lehetnél valamennyivel kedvesebb is - sóhajtott fel Tom, miközben Bill szemeibe nézett, amik továbbra is érzéstelenséget mutattak. - Nem kell nagyon, csak próbáld meg.

- Például?

- Jézusom, te teljesen elfelejtetted, hogy milyen valakivel normálisan viselkedni?

- Hála anyámnak, nem bízok meg senkiben sem annyira, hogy barátságos legyek vele. Értsd meg.

- Attól még megpróbálhatnád.

- Rendben.

Tom órákon keresztül próbált belőle kihúzni bármit is.

Néhány nappal később Tom úgy érezte, hogy muszáj feltennie azt a kérdést, amire leginkább sem tudott válaszolni. Ami legjobban foglalkoztatta mind közül.

- A jégszívedet értsem szó szerint? - kérdezte.

- Nem - rázta meg a fejét Bill. - Nincs szó szerint jégből. Egyszerűen csak olyan, mintha... tényleg abból lenne. Mintha nem lennének érzéseim. Illetve nem is arról van szó, hogy nincsenek, csak nehéz kimutatnom őket. Ezért kell valaki, aki felolvaszthatja, akitől minden a felszínre tör.

- Amihez a másik fél őszinte érzései is kellenek, jól mondom? - mosolyodott el halványan.

Bill halványan bólintott, mire Tom a derekánál fogva közelebb húzta magához, és egy ideig csak hosszasan a szemébe nézett.

- Meg vagyok bolondulva érted - suttogta Tom, néhány milliméterre Bill arcától, aztán hosszan és gyengéden megcsókolta.

Amikor elváltak egymástól, Bill szíve vadul kalapált, mosolygott, de mégis folytak a könnyei. Akkor minden benne volt. Életében először szerelmes volt, boldog, mert mindez megtörtént, és legfőképp hálás Tomnak, amiért képes volt felolvasztani a jégszívét.

* * *

Tom mosolyogva ébredt és ült fel az ágyban. A mellette békésen szuszogó szépséget nézte, és óvatosan megsimította az arcát. Sokszor álmodott magukról, mégis úgy érezte, hogy az eddigi legszebb a jégszívről szólt, de mégis úgy gondolta, hogy az igazi, a valóságos találkozásuknál soha nem lehet, még csak álmodni sem jobbat.