Next Door 12. rész

Halihó! ^^
Íme, itt vagyok a Next Door legújabb, 12. részével. Ez már valamivel jobb lesz, mint az előző. :)

Next Door - 12. rész - Utazás egy másik helyre

Tom értetlen arckifejezésére Bill is felfigyelt. Hirtelen nem tudott rájönni, hogy ki hívhatta, és miért reagált így. Sok minden megfordult a fejében, de nem ugrott be neki egy reális magyarázat sem, ezért úgy döntött, inkább kérdez, mint magában találgat.

- Ki volt az?
- Egy kórházból hívtak - sóhajtott fel, miközben becsukta a szemét.
- Mi van? Miért?
- Az apám miatt. Részegen vezetett, balesete volt és most kómában van. Én voltam az első, akit el tudtak érni.
- Tudom, hogy őszintén nem bírod, de... Meg akarod látogatni?
- Éppen ez az, amit nem tudok.
Nehéz volt számára a döntés, mivel nem tudta eldönteni, hogy sajnálja-e. Neki is rengeteg sérelmet okozott, ahogyan az anyjának is, és végül oda jutott alkoholizmusával, hogy mindkettőjüket elüldözte otthonról, és azóta sem tudni, hogy kereste-e valamelyiküket. Nem tudta, mi lesz, ha meglátja majd a kórházi szobában fekve, teljes mozdulatlanságban. Feltörnek belőle az érzelmek, amikről azt hitte, eltűntek az évek alatt, és azt hitte, teljes gyűlölet van a helyükön, vagy még csak a szeme sem fog rebbenni a látványától, és rá fog jönni, hogy felesleges volt eddig eljönnie? Vagy a látványára mégis a gyűlöletet fogja érezni, ismételten, és csak nevetni fog kínjában, mert nem tudja, mit kezdjen magával? Rég nem látta, és ugyanennyi ideje nem is kellett éreznie azt, amit előtte. A fizikai és mentális bántalmazást egyaránt. Ha most látni fogja, milyen érzéseket vált majd ki belőle.

- Szerintem menj - fejtette ki a véleményét Bill röviden.
- Mégis miért? - nevetett fel gúnyosan. - Hogy újra lássam azt, aki miatt egy senki lett belőlem? Akinek naponta az ordítozását kellett hallgatnom gyerekként, anyám sírásával együtt, szintén miatta? Inkább nem.
- Fejezd ezt be! - csattant fel. - Te nem vagy senki. Igaz, máshogy, de ugyanazt éltük át mindketten, mégpedig a fájdalmat, szóval tudom, mit érzel. De azért mégiscsak az apád volt. Talán, ha látod ebben az állapotban, és tudod, hogy anélkül hozzászólhatsz, hogy visszaszólna, akkor könnyebb lesz.
- Hm... - gondolkodott el egy pillanatra. - Lehet, hogy igazad van. Talán el kellene mennem.
- Veled megyek, ha gondolod.
- Kösz - mosolyodott el.
- Mikor akarsz indulni?
- Fogalmam sincs. A cím, amit a nővér lediktált, több száz kilométerre van innen. Apám valószínűleg évekkel ezelőtt léphetett le otthonról más helyre, vagy nem tudom, mert ez attól is távol van. Szerintem még ma érdemes lenne elindulni.
- Gondolom, út közben még így is meg kell állni.
- Valószínű. Ha most, vagy kicsit később elindulnánk, esetleg holnap délutánra pont odaérnénk... Bár ha az én ezer éves kocsimon múlik, egy lerobbanás, és máris elcsesztünk egy csomó időt, mert hiába van mindig pár szerszám a csomagtartóban, olyan szinten rossz, hogy alig lehet rendbe hozni. Sokszor próbáltam megcsinálni, de ez már nem szerelőtől függ. Egy roncs.
- Menjünk az enyémmel - ajánlotta fel Bill hirtelen. - Vezethetsz te, ha akarsz, mert én úgyse találok oda, még gps-szel sem - nevetett. - Borzalmasan tájékozódok városok között. Ha azt mondja, menjek egyenesen, simán elkanyarodok, mert hogy nekem ne pofázzon ez a béna kis gép, persze, hogy jobban tudom, mert belé van programozva, én meg először járok ott. Ezt többször is megcsináltam.
- Akkor azt hiszem, tényleg jobb, ha én vezetek - röhögte el magát.

Fél óra múlva már a kocsiban ültek, Tom vezetett, Bill pedig mellette ült az anyósülésen. Csak néhány ruhát dobáltak be alváshoz, egyébként majdnem teljesen cuccok  nélkül indultak el. Úgy voltak vele, hogy mindegy, úgyis csak egyszer állnak meg odafelé, másnap tovább indulnak, lerendezik ezt az egészet, és indulnak is, visszafelé ismét megállnak, aztán az út egyenes hazáig.

- Annyira... nem tudom, talán várnunk kellett volna holnapig - sóhajtott fel Tom néhány perc után. - Nem tudom, mennyire leszek rá, hogy lássam. Évek óta nem láttam, szerencsére, és most itt van ez. Talán erősebben tör ki belőlem a düh, mint akarnám vagy gondolnám.
- Már nem fordulhatsz vissza. Muszáj lesz elmenned. Egyébként is csak holnapra érünk oda, addigra összeszeded magad. Tudom, hogy először borzalmas érzés lesz. Én is többször láttam később azokat a srácokat, akik miatt vagdostam magam és anorexiás lettem. De egyszer elmondtam nekik a véleményemet. Egyébként azóta nem is találkoztam velük, de ha továbbra is ilyen emberek maradtak, akkor valószínűleg már elcseszték a saját életüket is - vont vállat. - De nem ez a lényeg. Így, hogy tudtam, hallották, mit gondolok, megkönnyebbültem. Úgy hallottam, hogy azok, akik kómában vannak, ugyan nem reagálnak, de érzékelik és tudják, mi zajlik körülöttük, vagyis hallják, ha beszélsz hozzájuk. Nem kell kisregényeket szavalnod, de ha valamit mondasz, talán egyszerűbb lesz eljönnöd.
- Kösz a biztatást - mosolyodott el Tom halványan, ahogy ránézett a mellette ülő Billre. - Lehet, hogy igazad van.