Next Door - 14. rész - Látogatás
Pont másnap délután értek oda, valamivel hamarabb is, mint hitték. Szerencséjükre volt néhány parkolóhely, Tom pedig az épülethez legközelebbit választotta, és onnan bámulta a világosra festett falakat. Egy pillanatra becsukta a szemét és felsóhajtott, aztán kiszállt a kocsiból, Bill pedig követte.
A recepción megkérdezték, hogy merre kell menniük, és amikor elmondták nekik az emeletet, az osztályt és a szobaszámot, ráérős léptekkel indultak el.
- Siessenek, mert nemsokára vége a látogatási időnek! - szólt még utánuk az egyik ápoló.
Nem sokkal vették sietősebbre a lépteiket. Annyi idő így is bőven elèg volt, amennyi a rendelkezésükre állt. A szobát hamar megtaláltak, a szokásosnál kisebb kórház volt, ezért könnyebben el lehetett igazodni. A kórterem elé érve Tom megállt egy pillanatra. Legszívesebben rögtön hazament volna, csak ne kelljen bemennie.
- Már nem fordulhatsz vissza - jelentette ki Bill, mintha gondolatolvasó lett volna, és bátorítóan megszorította a kezét.
Tom akkor végképp egy rakás szerencsétlenségnek érezte magát. Máskor mindig pontosan tudta, mit akar és miért, most meg szinte úgy kell belökni az ajtón, hogy induljon már el.
Végre rávette magát, hogy kinyissa az ajtót és bemenjen rajta, Bill pedig direkt hagyta, hogy előre menjen. Odabent Tomnak még csak nem is az apja volt a legszembetűnőbb az ágyon fekve. Sokkal inkább szemet szúrt az ágya mellett ülő fiatal nő, gömbölyödő pocakkal. Talán pár évvel lehetett idősebb nála. Ezelőtt is többször elgondolkozott rajta, de most végérvényesen belefúrta magát a gondolat az elméjébe: mi a francot keres itt?
- Ki maga? - vetette oda a nőnek hanyagul, köszönés nélkül, pedig sejtette. Sőt, valahogy tudta.
A nő először nem is a kérdésre válaszolt, csak megállapította, amit gondolt.
- Te biztosan Tom vagy, ugye? Apád mesélt rólad meg anyádról is. Nem tudom elhinni, amit az a nő csinált. Valaki otthagyja a családját, és még a fiát is utcára teszi? Borzalmas!
- Nagyszerű, és mit hazudott még ezen kívül? - csúszott ki a száján idegességében. - Maga meg, gondolom, apám új nője.
- Hazudni? - értetlenkedett a nő.
- Hogy lehet ilyen naiv, hogy higgyen egy alkoholistának? - gondolkodott hangosan.
- Fejezd be, ne most akadj ki - szólalt meg Bill, aki eddig csak némán figyelte az eseményeket.
- Te inkább maradj csendben - szólt rá Tom Billre talán durvábban is, mint kellett volna.
Bill felsóhajtva hátrébb lépett, úgyse tudott mást csinálni. Egy kicsit be is rágott Tomra, amikor semmit sem tett ellene, direkt el is jött vele, erre meg ordítozik vele is. Bár az túlzás lett volna, hogy ordítozik; csak megemelte a hangját. De akkor sem érezte úgy, hogy megérdemelte volna, végig csak segíteni akart. Tom pedig igazából nem is rá haragudott, hanem az apjára és annak új barátnőjére, csak túl mérges volt ahhoz, hogy bárkihez is normálisan hozzászóljon.
- Igen, hazudni - fordult Tom újra a nőhöz. - Nagy ívben leszarom, hogy egy kórházban vagyunk, és hogy kurvára nem ezért jöttem, de most felvilágosítom. Elhitette magával, hogy anyám baszta el az életem, de pont nem. Igen, lelépett otthonról, amikor gyerek voltam, de azt csakis amiatt, mert nem bírta elviselni a folyamatos bántalmazást. Én is kaptam belőle, nem is keveset. Ha hiszi, ha nem, van olyan sebhelyem, ami a mai napig is látszik. És igazából apám volt az, aki miatt egy időre utcára kerültem, mert én is elszöktem, mivel én sem bírtam elviselni. Gondolom, még csak nem is keresett, mert az alkoholnak élt, ami itt látszik. Maga meg hitt a meséjének.
A nő egy ideig szájtátva hallgatta a történetet, aztán gúnyosan elmosolyodott, végül megszólalt.
- Nem hittem volna, hogy ilyen vagy - mondta. - Ha valaki itt hazudik, az te vagy, és hirtelen majdnem el is hittem. Csak nem bírod elviselni, hogy én vagyok apád új szeretője, és hogy gyermeket várok tőle, igaz? Ideállítasz, és egyáltalán nem is érdekel, hogy az egyik szülőd kómában fekszik, és ahelyett, hogy vele foglalkoznál, nevetséges történeteket találsz ki. Szánalmas és gyerekes.
- Ide figyeljen, maga ribanc! - csattant fel Tom, de hirtelen nem is mondott többet, mivel közben rájött, hogy még mindig a kórházban vannak, és bárki meghallhatja. - Éljen hazugságban továbbra is, baromira nem tud érdekelni. Kezdjen magával, amit akar. Húzzon a francba - tette hozzá.
Alig fejezte be a mondatot, még csak meg sem várta, hogy a nő újra reagálhasson akármit, Tom azonnal karon ragadta Billt, és nem törődve sem az ellenkezésével, sem a kórházban lévők furcsálló tekinteteivel, egyenesen a parkolóba rángatta.
- Mi ütött beléd, ember? - kérdezte Bill, amikor kiértek a parkolóba, és Tom végre elengedte.
- Bocs, csak... hirtelen jött, hogy ezt innen kellett megtudnom. Apámnak új nője van, és gyereke lesz tőle, bassza meg! Valószínűleg velük sem lesz normálisabb. Az a ribanc meg elhitte az idióta meséit, amiben anyám a hibás mindenért.
- Mindegy. Megértem, hogy kiakadtál. Nem kellett volna elrángatnom téged ide.
- Nem a te hibád.
- Bizonyítsd, hogy nem utálsz most ezért.
Tom egy pillanatig sem gondolkozott a bebizonyításon, hirtelen közelebb rántotta magához Billt, hogy megcsókolja, aki erre halkan bele is nyögött a csókba. Az választotta szét őket, hogy muszáj volt levegőt venniük.
- Ez elég bizonyíték volt?
- Igen. Elég.
- Reméltem - mosolyodott el halványan.
Már tisztára felidegesítettem magam rajta, hogy az a nő nem hitt Tomnak ><
VálaszTörlés