2013. szeptember 15., vasárnap

Madhouse 3. rész

Halihóó :)
Meghoztam a harmadik részt a Madhouseból. Nem valami eseménydús, és a következő, a negyedik sem lesz az.Viszont az ötödiktől elkezd majd bepörögni a sztori, úgyhogy megéri a két eseménytelent is végigszenvednetek, szerintem. :) Na mindegy, nem rizsázok. :D
Japp, és örülnék pár visszajelzésnek is. :) Nem kell kisregényt írni a hibáimról - azért egy-két építő jellegű kritikának is örülnék -, elég csak annyi a chatbe, hogy jó vagy rossz. Csak hogy tudjam, megéri-e kitenni a részeket, vagy nem.



Madhouse - 3. rész - Kivételezett


Kilépett az ajtón és bezárta maga mögött. Az járt a fejében, hogy vajon Georgnak és Gustavnak is ilyen volt először és később támadta meg őket? Vagy nekik első alkalommal megtette? Érdekelte, hogy másoknál hogy is volt.

A mai napon nem volt több munkája, de haza nem mehetett, mert hátha kellett valamire. Két óra volt hátra a munkaidejéből. Elindult a folyosón, hátha talál valakit, aki ma szintén hamarabb végzett és elbeszélgetheti vele az időt. Nem sok idő kellett, összefutott az egyik nővérrel, Sheilával. Amerikai lány volt, hosszú, sötétszőke hajjal, kék szemekkel és tökéletes alakkal. Mindenki arról álmodik, hogy egy ilyen emberrel dolgozhasson együtt, az ittenieknek pedig eléggé nagy szerencséje volt ebben.
- Hé, Sheila! - kiáltott utána, miközben odament.
Rég próbált már felszedni valakit. Sheila volt az, akivel még egyáltalán nem próbálkozott, de ő sem tudta, hogy eddig miért nem tette. Amíg pedig nem derül ki Ria előtt, hogy mit csinál, amikor nincs dolga, addig minden rendben megy.
- Dr. Kaulitz? - fordult meg Sheila. - Hogyhogy keres?
A nővérek nagy része tegezte a pszichológusokat. A szőke lány másképp volt ezzel, Tommal meg néha beszélt pár szót, hiszen nemrég került ide, ezért sem merte a keresztnevén megszólítani.
- Csak Tom - mosolygott a férfi. - A Dr. Kaulitzot hagyjuk, és tegezhetsz, rendben?
- Rendben - mosolygott.
- Meddig dolgozol ma?
- Most akarok átöltözni és hazamenni. Nemrég végeztem. Miért?
- Csak mert gondoltam, hazaviszlek.
- Tessék? - értetlenkedett.
- Én is végeztem - hazudta. - Hazavigyelek? Reggel láttam, hogy gyalog jöttél.
- Hát... Oké. De úgy tudtam, hogy van barátnőd.
- Nem, nincs.
Ennyi hazugság még belefért. Ria nem fog rájönni, végtére is a nővér lakásához mennek, hamarabb, minthogy Tom munkaideje letelne. Szóval, ha a barátnője megint otthon várná, semmit nem sejtene az egészből, mert időben haza tudna érni.

Néhány perc múlva a kocsiban ültek. Ha minden jól megy, senkinek nem fog feltűnni, hogy Tom meglépett.
- Szóval merre menjek?
- Ezen az utcán végig, a kereszteződésnél balra, onnan pedig mondom tovább.
Tom bólintott és egyenesen vezetett tovább az utcában. Ahogy Sheila mondta, a kereszteződésnél balra irányította a kocsit.
- Szóval, itt az utca végén jobbra és a 267-es házszám.
Ahogy az utasításokat követte, nem sokára be is parkolt a ház elé.
- Ömm, izé, köszi, hogy hazahoztál, esetleg kérsz valamit inni? - kérdezte a lány.
Nagyszerű, pontosan így tervezte.
- Igen, egy kávé jól esne.


Másnap a folyosón beszélgetett a két G-vel.
- Ne mondd, hogy kikezdtél az új csajjal - vigyorgott Gustav.
- De mondom.
- Jól nyomja? - röhögött Georg.
- Eszméletlen a csaj.
- Ria nem fogja megtudni?
- Honnan tudná? Hamarabb leléptem, mint a munkaidőm vége, és addigra pont hazaérek, úgyhogy ha ott is várna, vagy ha távcsővel bámulná a házamat, esetleg kémet küldene elé, hogy mikor megyek haza, akkor se jönne rá.
- Adel kinyír, ha megtudja, hogy hamarabb leléptél, hogy megdughasd az alkalmazottját - mondta Gustav.
- Ő sem fog tudni semmiről. Senkinek nem tűnt fel, hogy hamarabb elmentem.
Egy pillanatra elgondolkozott a tegnapon. Nem tudta, megkérdezze-e barátait, hogy velük mit csinált Bill. Arra jutott, hogy megteszi. Semmit sem veszíthet vele.
- Amúgy... - kezdte. - Veletek milyen volt? Mármint Bill. Hogy viselkedett elsőre?
- Teljesen átlagosan - válaszolt Gustav. - Amennyire átlagosnak lehet mondani a betegeket, érted, na. Ahogy mindenki első alkalommal általában.
- Amúgy miért kérdezed? - kérdezett vissza Georg.
- Jó, de pontosabban mit csinált? - Nem érdekelte az előző kérdés. Tudni akarta. Nem értette, miért akarta tudni, de tudni akarta. Mindenképpen.
- Hát... Egy ideig kussban ült az ágyon. Csak akkor beszélt, ha kérdeztem valamiről.
Tom bólintott. Neki egyáltalán nem ilyen volt. Talán mégis használt valamelyik orvos módszere és kezd javulni az állapota, hogy ő is kérdezzen? Nem tudta.
- Mindegy. Pár perc múlva kezdek vele, majd találkozunk később.
Ahogy kimondta a mondatot, már el is indult a folyosón Bill szobája felé.

Ismét ugyanúgy találta meg. A sarokban gubbasztva, háttal az ajtónak. Azonban most megfordult és egyenesen Tomra nézett. Talán halvány mosolyra is húzódott a szája... De Tom ezt betudta annak, hogy káprázott a szeme.
Bill azonban szó nélkül felállt és leült az ágyra. Tom ismételten kihúzta a széket és letette Billel szemben.
- Örülök, hogy megint találkoztunk - mondta Tom néhány pillanat hallgatás után.
Bill csak morgott valamit az orra alatt. A másik arra gondolt, hogy neki nem elsőre fog megtörténni, ami másokkal. Vele másodjára. eddig teljesen úgy tűnt.
- Minek jöttél megint?
Szóval nem, másodjára sem. Ismét magától beszélt.
- Mondtam tegnap, hogy jövök, nem? Illetve az a dolgom, hogy jöjjek.
- Nem kellene jönnöd.
Bill maga sem tudta, miért mondta ezt. Nem tudta, mit érez. Ismerős volt az érzés számára, de már csak halványan. Valahonnan a múltjából. Amiről csak kevesen tudtak.
- Őrültség, hogy gyere - folytatta. - Semmi értelme nincs, tudod? Ez a szerencsétlen nő is megtanulhatná már, hogy nem kell több dilidokit küldenie rám. Nem vagyok őrült.
- Tudom - bólintott Tom. - Tudom, hogy nem vagy az.
Ő sem tudta, miért mondja ezt. Pedig nagyon is látszott Billen, hogy valami bántja és hogy beteg. Beteg, de nem teljesen őrült. Tom nem tudott rendet tenni a fejében. Valami más volt, teljesen más, mint máskor, ha Billel volt, pedig még csak egy napja ismeri. csak annyit tudott, hogy kivételezettnek érzi magát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése