Madhouse 6. rész

Sziasztok :)
Meghoztam a Madhouse legújabb, a hatodik részét. Kicsit sokáig tartott, hogy bepörögjön a sztori, de most már be fog, tényleg. :)

Madhouse - 6. rész - Az állásoddal játszol

Tom a kocsiban ült és hazafelé tartott. Úgy kérte, hogy ha végeznek a javítással, az elmegyógyintézet elé vigyék, amit meg is tettek.
Az járt a fejében, amit Bill mondott, mielőtt eljött volna. Igaz, nem neki szánta, hanem csak úgy magának, de akkor is meghallotta, akár kellett volna hallania, akár nem. Nem akarok itt lenni. Újra és újra ezek a szavak pörögtek az agyában.

Leparkolt a ház előtt, kiszállt a kocsiból és bement. Gondolkodott, hogy mit csinálhatna. Ránézett az órára. Fél öt. Még van ideje. Beviharzott a szobába, átöltözött valami más ruhába és még elővett egy-két ruhadarabot. Visszament a kocsihoz, beszállt és visszafelé hajtott az elmegyógyintézethez. Habár már lejárt a munkaideje, megpróbál belógni úgy, hogy senkinek ne tűnjön fel.

Leparkolt, a kezébe vette a már előkészített ruhadarabokat, kiszállt, becsapta a kocsiajtót és sietősen a bejárat felé indult. Szerencséjére épp nem akkor mászkáltak a dolgozók a folyosókon, ezért be tudott menni anélkül, hogy bárki megakadályozhatná.

Bill eléggé meglepődött, amikor nyílt az ajtó, hát még akkor, amikor Tomot látta belépni rajta.

- Te mit keresel itt? - nézett rá felvont szemöldökkel.

Tom csak ledobta az ágyra a ruhakupacot.

- Vedd fel.

- Mi? Mi van? Miért?

- Csak vedd fel, utána elmondok mindent.

Bill felemelte először is a pólót, amit Tom az előbb ledobott.

- Hülye vagy? Én ezt fel nem veszem! Ami neked jó cuccnak számít, az nekem szar.

- Csak vedd már fel, majd megoldjuk!

Bill egyszerűen vállat vont, aztán Tomra nézett, jelezve, hogy forduljon el. Tom pedig engedelmeskedett és hátat fordított. Bill gyorsan felkapkodta a Tomtól kapott ruhákat.

- Úgy érzem magam, mintha egy zsák lenne rajtam.

Tom visszafordult, hogy végignézzen Billen.

- Jó az egyenlőre.

- Most már mondd el, miért kellett ezt! Miért vagy itt?

- Pont ezt akartam elmondani. Hallottam, amit suttogtál, mielőtt elmentem. Hogy nem akarsz itt lenni. Megszöktetlek, csak egy éjszakára.

Billnek hirtelen elkerekedtem a szemei.

- Ugye azt tudod, hogy az állásoddal játszol?

- Nem érdekel. Csak egy éjszaka.

Bill felsóhajtott.

- Rendben. De hogy megyünk ki anélkül, hogy észrevennének?

- Ugyanúgy, ahogy én bejöttem. Senki nincs a folyosókon, de azért tedd fel a fejedre a kapucnit, meg ezt is vedd fel - nyomott a kezébe egy napszemüveget. - Így nem fogják látni, ki vagy. Én is ezt csinálom.

Mindketten a fejükre tették a kapucnijukat és felvették a napszemüveget.

Néhány percen belül a parkolóban siettek Tom kocsija felé, aki direkt közel állt az épülethez, hogy ne kelljen sokat mászkálni. Bill akaratlanul is elvigyorodott, ahogy körülnézett a parkolóban. Rég nem volt már az épület falain kívül.

- Nem hiszem el, hogy ezt csinálom - csóválta meg a fejét. - Mi lesz, ha lebukunk?

- Nem fogunk lebukni. A nővérek éjszakánként csak akkor ellenőriznek titeket, ha baj van, takarítás pedig holnap lesz. Igaz?

Bill bólintott. Pontosan így volt, képtelenség lett volna lebukni.

Tom odasétált a kocsihoz, Bill pedig követte, aztán mindketten beültek.

Tom leparkolt egy ruhaüzlet előtt.

- Minek álltunk itt meg? - nézett rá Bill.

- Nem te mondtad, hogy az én cuccaim nem jók neked? - vigyorgott. - Vegyél valamit, ami tetszik, én fizetem.

- Te itt maradsz. Add a pénzt, addig itt maradsz, majd látod később.

- Azt se tudod, hová megyünk. Akkor hogy választanál magadtól?

- Miért, hová megyünk?

- Valami jó helyre.

- Ezzel most nagyon sokat mondtál - forgatta meg a szemeit.

Tom elnevette magát, előszedett némi pénzt és Bill kezébe nyomta, aki pedig kiszállt és bement.

Bent körülnézett. Mióta is nem volt ilyen helyen? Már ő sem tudta. Szinte már arra sem emlékezett, milyen is a világ az elmegyógyintézeten kívül. Igaz, néha kiengedték őket, de Bill nagyon ritkán ment ki, az amúgy sem lett volna ugyanolyan. Egy diliház udvara nem olyan, mint egy nyílt utca, ahol emberek mászkálnak nap, mint nap, végzik a dolgaikat. Ami nekik természetes. Boltba mennek, barátokkal moziba vagy strandra, a felnőttek óvodába és iskolába viszik a kisebb gyerekeiket, aztán munkába indulnak, esetleg haza, az idősek pedig ülnek a házaik előtt vagy a közterületek padjain és beszélgetnek. Bill újra ilyen világban szeretett volna élni, nem pedig összezárva mindenféle pszichopatával, piromániással, depresszióssal és skizofrénnel, vagy ki tudja még milyen betegekkel. Nem volt közülük való. Nem tehetett róla, hogy ott volt, az embereknek semmi oka nem volt, hogy ott tartsák.

Végre újra normális embernek, élőnek érezte magát, még ha csak egy éjszakára, pár órára is. Végre kint volt. Ott, ahová már évek óta vágyott vissza.

Elindult a hosszú sorok között. Először a pólók, aztán a nadrágok között nézett szét. Amikor döntött, vigyorogva indult el egy másik sorhoz. Szerencsére a boltban nem csak ruhákat árultak. Levett a polcról egy sminkkészletet, aztán sietve a próbafülkék irányába indult. Bement és ledobálta magáról a Tomtól kapott cuccokat, amiket az előbb még zsáknak nevezett, helyette pedig magára kapta az újonnan kiválasztottakat. Végignézett magán a próbafülke tükrében, és meg volt elégedve a látvánnyal. Pontosan jó méretet választott. Gyorsan visszaöltözött és a pénztárhoz indult, hogy fizessen.

Odakint visszaszállt és a visszajárót odaadta Tomnak.

Tom elfordította a slusszkulcsot és ezennel a háza felé indult. Az út közben néha-néha, akár akarattal, akár nem, de Billre tévedt a tekintette, aki állandóan mosolyogva nézett vagy előre, vagy oldalt ki az ablakon.

A ház előtt...

- Nem arra számítottam, hogy ilyen házad van - nézett végig az épületen Bill.

- Hanem milyenre?

- Nem tudom. Valami kisebbre.

Mindketten bementek.

- Fürdő hol van? Vagy bármi más hely, ahol van tükör?

- Folyosó végén jobbra. Megmutassam?

- Nem kell, megtalálom - rázta meg a fejét. - És ha lehet, ne gyere be.

Amint ezt kimondta már el is indult. Hamar megtalálta a fürdőszobát. Gyorsan átöltözött, Tom ruháit pedig ledobta a szennyes kosár tetejére. Leült a kád szélére, így pont látta magát a tükörben, és elővette a sminkkészletet. Rég sminkelt már, ezért nem volt biztos benne, hogy olyan jól fog sikerülni, mint néhány éve.

Tévednie kellett. Tökéletes füstös tekintetet varázsolt magának és büszkén csodálta az eredményt. Talált egy fésűt és hajlakkot is, így nekiállt a frizurája elkészítésének. Azt is tökéletesen beállította.

Kiment az ajtón, vissza a nappaliba. Tom szó szerint eltátotta a száját, ahogy végignézett rajta.

- Tetszik? - vigyorgott Bill a képébe.

- Kibaszottul - suttogta.

Még smink nélkül, kócos hajjal, abban a béna ruhában, amit a betegekre aggatnak is elvarázsolta, de még így! Tökéletes smink és kifésült, normálisan leápolt és elkészített frizura, fekete csőnadrág és szintén fekete, hosszú-ujjú és erősen testhezálló póló, az elején fehér-szürke mintával.

Tom rájött, hogy belezúgott Billbe, méghozzá elég rendesen. Belezúgott abba, aki férfi, akárcsak ő.