2014. január 26., vasárnap

HYLY 15. rész

Sziasztok!
Most pedig itt vagyok a befejező résszel. Amikor kinyitottam szeptemberben, nem hittem volna, hogy három folytatásos történetet és több novellát/egypercest is be fogok fejezni az oldalon úgy, hogy írtok véleményt is. Köszönöm, hogy ezt is végigolvastátok, és remélem, hogy a következő sztori is ugyanennyire tetszeni fog. :)


Hate you, love you - 15. rész - Az igazság


- Akkor hogy, hm? Tisztán láttam az egészet. Nem volt mit máshogy hinni. Végeztünk, oké?
Lehet, hogy Tom volt az, aki napok óta fel volt dúlva, most mégis Bill volt az, akit szinte már a sírógörcs kerülgetett.
- Te ezt nem érted - mondta, ahogy lesütötte a tekintetét.
- De igen, Bill, nagyon is értem.
- Hagyd, hogy elmeséljem. Ha nem fogod meghallgatni, akkor nem fogod, de én szóltam, hogy akkor nem fogod tudni azt, ahogy igazából történt.
- Rendben - sóhajtott fel Tom. - Legalább hallom, hogy milyen mesével állsz elő.
Bill nagy levegőt vett, aztán lehajtotta a fejét, de végül is mesélni kezdett. Mindent az elejétől a végéig.
- A srác napok óta rám volt kattanva, képtelenség volt lerázni. Igazából nem is ebbe az iskolába jár, az utcán futottam össze vele, csak néha meglógott, vagy eljött elém. Hiába mondtam neki, hogy van valakim, nem hitte el, vagy csak simán nem akarta elhinni. Mint mindig, akkor is ellógta az utolsó óráját, hogy eljöhessen. Csak akkor tovább ment a megszokottnál. Simán odalépett elém, és mielőtt reagálhattam volna, hogy elküldjem, megcsókolt. Te ezt valószínűleg már nem láthattad, de ellöktem magamtól és ott hagytam a francba. Utánam jött, de futni kezdtem, úgyhogy sikerült leráznom. Azóta sem akart lekopni rólam, mert azt hiszi, hogy lehet köztünk valami, de én próbálom elkerülni, de valahogy mindig megtalál. Én tényleg azt akarom, hogy tűnjön el végre...
- Ez... Ez igaz?
Bill egyszerűen csak bólintott, és kiszökött egy könnycsepp a szeméből.
- És én azt hittem, hogy... - kezdett bele Tom a mondatba, de elcsuklott a hangja. - Hülye vagyok. Tényleg, akkora barom vagyok. Sajnálom.
- Nem a te hibád. Én is szólhattam volna róla... De most akkor... Vége?
Tom egy pillanatra úgy tett, mintha elgondolkodna, pedig nagyon is jól tudta, hogy mit fog mondani.
- Nincs - rázta meg a fejét. - És nem is akarom, hogy vége legyen.
Ahogy Tom kimondta az utolsó mondatot is, Bill azonnal szipogva borult a nyakába. Akkor bukott ki belőle az összes érzelem, ami az előző napokban kavargott benne. Tom a fél kezével erősen szorította magához, a másikkal pedig a hátát simogatta.
- Azt mondta, hogy holnap itt lesz - suttogta. - Mi lesz, ha megint rám kattan? Nem akarom...
- Megoldjuk. Megoldunk mindent, rendben?
Bill halványan elmosolyodott és bólintott. Tom hirtelen távolabb tolta magától, a két keze közé fogta Bill arcát és lágyan megcsókolta, utána ismét magához húzta.
- Lassan már a titkolózást is unom - nézett fel Bill újra. - Tudom, hogy csak egy szerepet játszol mások előtt, de valamiért akkor is rosszul esik, mintha tényleg komolyan gondolnád a sértéseket... Mintha saját magadat féltenéd attól, hogy elveszted az iskola nagymenője címedet és az itteni hírnevedet.
- Lehet, hogy úgy tűnik, magam miatt csinálom, de nem. Én téged féltelek. Engem ismernek és tudják, hogy előtted csajokkal voltam, úgyhogy nem pártolnának el teljesen, de te új vagy. Még nem ismernek úgy, ahogy engem, úgyhogy ennyitől rögtön hatalmasat eshetsz a szemükben. Téged féltelek attól, hogy itt is megismétlődne, ami az előző sulijaidban.
Bill bólintott. Megértette, hogy Tom miért akart titkolózni; az egészet szeretetből tette.
- Nekem is elegem van már a titkolózásból. De... tudod, néha úgy érzem, hogy az egész világ tudtára akarom adni, hogy szeretlek - tette még hozzá Tom.
Bill valahogy érezte, valahogy tudta, hogy Tom készül valamire. Azt nem tudta, hogy mire és miért, de annyit tudott, hogy valamit meg fog változtatni.

A másnapi koncert előtt voltak pár perccel. Bill kinézett oldalt a közönségre úgy, hogy őt még ne lássák, de azonnal elsápadt és visszaugrott. Azonnal odafutott Tomhoz.
- Itt van... - Csak ennyit mondott.
- Láttad? - kérdezte Tom.
- Első sorban - nyelt egyet. - Miért kell, hogy a gimis bulikra külsősöket is beengedjenek?
- Szerintem lefizetett valakit, hogy jöhessen vele, mert egyedül nem lehetne bejönni, csak valakinek a kísérőjeként.
- Ahj, mindegy. De itt van, és nem akarom, hogy megint ne tudjam lekaparni magamról.
- Le fog lépni.
Bill nem értette, hogy Tom miért olyan biztos ebben, de valamiért hitt neki. Akaratán kívül is hitt neki.
Az igazgató felkonferálta őket, úgyhogy a téma ettől kezdve lezárult.

A koncert végeztével az emberek szinte azonnal elindultak kifelé, mivel ez a buli végét jelentette, de még mielőtt bárki is kimehetett volna, Tom egyszerűen odasétált Billhez, és kikapta a kezéből a mikrofont, aki pedig meglepődött. Jól sejtette, hogy Tom készül valamire.
- Hé, emberek! - szólt Tom a közönségben álló diákokra, mire mindenki azonnal visszafordult a színpad felé. - Hosszú ideig nektek úgy tűnhetett, hogy utáljuk egymást, igaz? El is hittétek, pedig az egész színjáték volt. Tudnotok kell az igazságot! - Mielőtt bárki reagálhatott volna, Tom odafordult Billhez, és hosszan megcsókolta. - Tudnotok kell, nektek és mindenkinek, hogy szeretem őt!

~ Vége ~

6 megjegyzés:

  1. Htá ez...!! ><, ez egyszerűen gyönyörű befejezés volt!! *.* soksok puszi és csók és ölelés, hogy nem adtad fel, és befejezted ezt a sztorit, mert megértem <3 Köszi, hogy megírtad!! :,)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ♥ :) Remélem, hogy a következő is ugyanennyire fog tetszeni! :)

      Törlés
    2. TUTI, hogy a következő is tetszeni fog :D kinek nem? O.o

      Törlés
  2. Nah, de mentem újra elolvasni a Madhouse - t :D

    VálaszTörlés
  3. Miagdefhjdrjhcxhe...te jó isten de aranyos lett a vége *.* :') csak azt sajnálom,hogy máris vége :-\ de sebaj,jönnek helyette újak :-D hajrá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Remélem, hogy az újak is fognak tetszeni ^^

      Törlés